Könyvkritika: Rojik Tamás – Árulás (Szárazság 2.)

A Szárazság az egyik kedvenc könyvem volt tavaly, így nagyon megörültem, mikor kiderült, hogy jön a folytatás. Bár az első kötet végén van némi lezárás, de nyilván érdekelt, hogy merre fordul majd a főhősök, és persze Magyarország sorsa a 2050-es években.

Továbbra is azt érzem, hogy a sorozatban a világépítés és az atmoszféra teremtés az egyik legnagyobb erő. Hátborzongatóan jó érzés magyar helyszíneken játszódó történetet olvasni 2050-ből, és szembesülni vele, hogy pár év(tized) múlva a víz mekkora érték lesz, és mennyi mindent veszíthet az emberiség a globális felmelegedés miatt. Durva látni azt is, hogy mindennek ellenére mennyire nem változik a világ, de legfőképp az, hogy mi jut a hatalmasoknak, és mit kapnak a szegények.

A világ mellett a disztópikus hangulat is nagyon jól átjön a kötetben. Most például egyre több peremlakót megismertünk (vidéken is), így láthattuk, hogy milyen az ő életük, milyen nehézségekkel kell szembenézniük. Hála Zoli előléptetésének kicsit az elit világa is elénk tárult, a kötetben pedig a politikai játszmák, és egy forradalom is fontos szerepet játszott.

Az írónak sikerült végig izgalmassá tennie a könyvet, a feszültség az első lapoktól kezdve ott bujkált a lapok között, hiszen az ország egyfajta celebekként kezeli Anikót és Danit, drónok köröznek felettük, a szabadságuk maradéka is elveszett. És olyan változások történnek a suliban és az országban, amitől nagyon látszik, hogy közel a robbanáspont. Ahogy pedig ezt az író végig ábrázolta, nekem nagyon tetszett.

Kaptunk egy új kiemelt szereplőt, Áront, aki új osztálytárs a suliban, és közel kerül a főhőseinkhez. Nála érdekes taktikát vetett be az író: már az elején egyértelműen gyanús, az első jelenetben le lehet venni, hogy játszik a hangjával, a viselkedésével. Így Áron bármennyire is erős karakter volt, a tettei nem ütöttek akkorát, mintha titokzatosabb lett volna a srác. Ezzel együtt így is megszerettem őt, és a lelki dilemmái is nagyon átélhetőek voltak.

Volt egy beszélgetés, amit többször visszaolvastam, amiben Áron mesél a világról, Nyugat Európáról. Az annyira tanulságos volt, mert Daniék a kormány propagandája miatt semmit sem tudnak a valóságról. Szeretem, ahogy ez a sorozat megmutatja, hogy az állami néphülyítésnek, a hazugságoknak milyen hozadékai lehetnek, és úgy egyáltalán, ez a rész is nagyon jó görbe tükröt tartott a valóságról.

A főhősök kapcsolata volt igazából az, aminél megbicsaklott nálam egy kicsit a könyv. Eltűnt az első részben tök jól elkapott aranyos, romantikus feeling, és ahogy kapcsolatban lett a két szereplő, olyan karakteridegennek tűnt a viselkedésük. Az elrablás miatti PTSD erre egy jó magyarázat lehetett volna, én mégis úgy éreztem, hogy nem igazán jött át a dolog, és emiatt kicsit úgy lógva maradtam.

Külön-külön Dani és Anikó szála tök jól lett kezelve, Daninál szerettem, ahogy a szüleivel való kapcsolatát ábrázolták, és a csalódottságát a nagybátyja irányába. Anikónál a PTSD ábrázolása, a sporba való menekülés tök jó ötlet volt, ahogy mindkét karakternél erősen lehetett érezni a felnőtté válást, ahogy egyre érettebbek, önállóbbak lesznek. És ez jó.

Értékelés: 8/10

A könyv világa zseniális, az oldalakon végig ott lapult a feszültség, és baromi izgalmas volt a kötet második fele is. Szeretem, ahogy elgondolkodtat a töténet és elborzaszt a gondolat, hogy mi várhat ránk a jövőben. Élvezettel olvastam, de sajnos a főszereplők közötti kapcsolat valahogy nem működött most nálam, ezért a pontlevonás. És hát, a képregényes ötlet se igazán működött nálam, erőltetettnek éreztem.

Hogy tetszik a borító? Az első rész borítója se lett kedvenc, de ezt most gyengébbnek érzem. Kapásból nem hiszem, hogy 2050-ben ilyen kamerát használnak majd. A három kerek minta viszont ötletes, mert elsőre teljesen mást hittem, mint ami valójában.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek, pláne azoknak, akik már régóta áhítoznak egy Magyarországon játszódó disztópiára.