Home Hírek Minden, amit tudnod kell az Off-Campus 5. részéről + új borító!

Minden, amit tudnod kell az Off-Campus 5. részéről + új borító!

Elle Kennedy küldött egy friss hírlevelet, amiből sok újdonság kiderült az Off Campus 5. részéről, sőt, kaptunk egy új borítót is.

Amerikában a sorozat egy lányos, és fiús borítógarnitúrával is megjelent, nálunk ugye a pasis verzióval jött ki a sorozat. Így a fenti borítóval is kapható lesz odaát a könyv, ami Amerikában szeptember 21-én jelenik meg. Na de íme a friss infók.

A The Legacy egy novelláskötet, ami négy novellát tartalmaz, mindegyikben egy-egy páros életét ismerhetjük meg. A történetek a The Goal után 2-3 évvel játszódnak.

– Az Off-Campus 4 szerelmespárja mellett jó pár Briar U szereplő is feltűnik majd a kötetben.

– A párok természetesen a többiek novelláiban is szerepelni fognak, szóval sok mókára számíthatunk.

A novellákban lesz lánykérés, esküvő, nászút és terhesség is, de hogy kinek mi jut, azt majd a könyvből tudhatjuk meg. Elle szerint a lényeg, hogy sorrendben olvassuk a novellákat.

– Logan és Grace története már megjelent a Wrapped Up For the Holidays novelláskötetben odaát. Az ebben a kötetben szereplő novella alapját ez képezi majd, de Elle új tartalommal frissítette fel, hogy a régi olvasók is élvezhessék.

És mi a helyzet a magyar kiadással? Nyilván jön, hiszen a Kennedy köteteket nagyon sokan szeretik. Konkrét dátum viszont egyelőre nincs.