Könyvkritika: Linda Kage – Price of a Kiss: A csókod ára
Mint sokan mások, én is Deszytől hallottam a könyvről először. A lelkesedése láttán nekem is el kellett olvasnom, és már vártam is a megjelenést És meg kell mondjam, nagyon jól szórakoztam olvasás alatt, és a következő Linda Kage kötetre is abszolút vevő vagyok.
* Elolvasnád? Szerezd be a kiadótól kedvezménnyel! *
A történet főhőse a 18 éves Reese, aki most kezdi meg az egyetemi tanulmányait. Durva múltja van: a kattant ex-barátja, Jeremy miatt nevet kellett változtatnia, és most az ország másik felén jár egyetemre. Itt ismeri meg a piszkosul jóképű Masont, akiről hamar megtudja, hogy dzsigoló, ráadásul később kiderül, hogy ő annak a kislánynak, Sarah-nak a testvére, akire Reese vigyázni szokott…
A könyv legnagyobb erénye kétségkívül Reese karaktere és a humor, ami árad a lapokból. Nagyon sokszor elmosolyodik az ember olvasás során, pláne amikor Reese kiszól nekünk, olvasóknak. A lány bolondos személyisége is telitalálat volt számomra. Azt pedig egyenesen imádtam benne, hogy az iszonyú durva múltja dacára ennyire erős tudott maradni, és az, ami Jeremyvel nem történt nem törte őt meg, hanem inkább erőssé tette. Szerintem ez csodálatos.
Mason volt ugye a dzsigoló, akit a házinénije 18 évesen vett rá a dologra, mert több ezer dolláros lakbértartozásuk volt. Aztán eltelt 2 év, és Mason továbbra is dzsigolóként dolgozik, mert a húgának CP-s, így sok az orvosi számla, és úgy érzi, segítenie kell az anyukájának.
A srác karakterén keresztül jól átjön, hogy mit gondolnak az emberek azokról, akik a legősibb szakmát űzik. Annyi lenézés árad Mason felé mindenkiből, nem kap jóformán senkitől tiszteletet, aki tudja, hogy mivel foglalkozik. Kemény volt látni azt is, hogy ez miként érinti Masont lelkileg, mennyire összetöri az, hogy idősebb nőkkel kell a pénzért lefeküdnie, mennyire mocskosnak érzi magát minden alkalommal és hogy leöli a magabiztosságát, és mindettől mennyivel kevesebbnek érzi magát másoknál, de különösen Reese-nél. Szerintem kellett ez, hogy ilyen mélységben ábrázolja Kage azt, hogy mit tesz valakivel a prostitúció. És ettől a szívem szakadt meg.
A kötet fő konfliktusa nyilván az volt, hogy Reese és Mason össze akarnak jönni, de mégis hogyan tehetnék meg, ha Mason folyamatosan félrelépne más nőkkel? Így a történet nagy része a vágyakozással telt, és azzal, hogy Reese és Mason kiépített egy mély baráti kapcsolatot. Iszonyú édesek voltak, és nagyon szerettem a közös jeleneteiket, különösen azt, ahogy Reese rávette nem csak Masont, de végül a kis Sarah-t is, hogy igazi Harry Potter rajongóvá váljanak.
A könyv végén viszont sajnáltam, hogy miként kezelik a dzsigoló kérdést. Kijelölöm feketével, mert spoileres lesz. Szóval, én nagyon kíváncsian vártam, hogy miként oldja fel az író a dolgot, és hogy jönnek össze a főhősök. De az alapproblémák nem lettek kezelve: Sarah számlái továbbra is magasak, és Dawn, az anya se tud jobban bánni a pénzzel. Az, hogy Masont kiemelik a toxikus környezetből és új helyen kezd új életet nem oldja meg alapvetően azt, hogy miként fog megélni Mason családja, és ő eleve emiatt kezdett bele a bizniszbe. Ezt valahogy összecsapottnak éreztem a végén és hirtelennek, amit sajnálok.
Illetve, a másik fájdalmam a Jeremy-szál volt. Valahogy többet-mást-jobbat vártam volna, és ami jött, azt kevésnek éreztem, hiszen az egész kötetben ment Jeremy miatt az aggodalom, aztán meg olyan gyorsan véget ért az egész. Persze maguk a szituációk félelmetesen jók voltak szerencsére.
Amit ki kell még emelnem, a könyv mellékszereplői. A kis Sarah-t egyszerűen imádtam, olyan édes és aranyos volt végig. Ahogy pedig Reese életet lehelt belé, hát az mindent vitt, különösen a pókos jelenet. Reese unokatesója, Eva is tök jó karakter volt, alig várom, hogy mindkét lány könyvét olvashassam, pláne azok után, hogy Eva milyen helyzetbe került a történet végén. Ami pedig a házinénit illeti, hát Reese előtt le a kalappal a tettéért, mert egyszerűen csillagos ötös volt az a bizonyos megoldás, sírtam a röhögéstől.
Értékelés: 9/10
Ez egy klasszikus Rubin Pöttyös, amiben a főhősöknek nem csak a múltbéli tragédiájukat kell feldolgozniuk, hanem a jelen kihívásaival is meg kell küzdeniük. Mason és Reese között a kémia mindent vitt, akárcsak az a fergeteges humor, amitől még a nehezebb témákról is könnyebb volt olvasni. Nem hittem volna, hogy ennyire tetszeni fog a főiskolás lány és a dzsigoló története. (Mondjuk, a dzsigoló szó nekem nagyon fura, olyan régies.)
Hogy tetszik a borító? Meh. Nem rossz, de nem is jó, egyszerűen csak van.
Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a New Adult történeteket, ezt se hagyd ki, mert hoz mindent, amit a műfaj megkövetel.
* Elolvasnád? Szerezd be a kiadótól kedvezménnyel! *
-
Magyarul is megjelent Linda Kage lehengerlő története, A csókod ára, ami egy nehéz múltú lány, és egy dzsigoló románcáról szól.
A különleges regényről a Blogturné Klub három tagja mesél, és ha szerencsés vagy, a könyv egy példányát meg is nyerheted.
A kötet hősnője, Reese vérbeli Harry Potter rajongó, és egy ponton Masont is azzá teszi. Ha te is HP-fan vagy, ez a játék Neked szól!
Minden állomáson találsz egy Harry Potter idézetet, a feladatod, hogy beírd a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, hogy mely HP könyvből szól az idézet. Hajrá!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
– A tieden nincs betű – álmélkodott George. – Anya biztos feltételezi rólad, hogy meg tudod jegyezni a nevedet. Pedig minket sem ejtettek a fejünk lágyára – tudjuk, hogy mi vagyunk Gred és Forge.
06.10. – Sorok Között értékelés
06.13. – Kelly & Lupi olvas
06.16. – Veronika’s Reader Feeder
06.19. – Sorok Között extra állomás
