Amikor megkérdezik tőlem, hogy melyik a kedvenc tv-sorozatom, egy percet sem kell gondolkodnom a válaszon. A Buffy, a vámpírok a réme legjobb, mert izgalmas volt, eredeti, humoros, nagyon erős háttérvilágot épített fel, jól kezelte a karaktereit, a románc rész is erős volt benne és reprezentáció szintjén is messze megelőzte a korát. Ráadásul úgy érzem, a színvonal sem változott, végig egyenletesen hozta az erős évadokat.

Na most akkor ilyen felütéssel gondolhatjátok, hogy mennyire örültem, amikor kiderült, jön magyarul a Slayer! Egyrészt az írónőt is imádom, másrészt a Buffyverzumban játszódik a történet, konkrétan a Buffy fináléja után 2 évvel veszi fel a fonalat. Nagy lehetőséget kapott White a történet megírása kapcsán, de alapvetően úgy érzem, jól vette az akadályt.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be a kiadótól kedvezményesen a könyvet! *

Mielőtt kitérnék az értékelés bővebb részére, itt a válasz a kérdésre, ami mindenkit érdekel: a Buffy ismerete nélkül is élvezhető a Slayer, az alapokat White elmondja, de nyilván akkor nyújtja a legtöbbet a könyv, ha az ember ismeri az utalásokat, például Giles-ra vagy éppen Angelre és Wesley-re.

Szóval, minden generációban születik egy lány, akiből vadász lesz. Természetfeletti szuper erővel „áldják meg”, a feladata, hogy legyilkolja a gonoszt. Na aztán amikor Buffy nem bírt az Első Gonosszal, elérte, hogy generációnként ne egy vadász legyen, hanem minden lány kapja meg az erőt. Két évvel később nyit a sztori, miután Buffynak egy újabb világ végét kellett megakadályoznia, de azt csak úgy tudta, hogy eltűnt a földről a varázslat. Na és emiatt iszonyú pipa mindenki Buffyra.

A kötet hősnője, Nina is eléggé rühelli a lányt, pláne amikor megtudja, hogy ő az utolsó vadász, az ereje pont azelőtt aktiválódott, hogy eltűnt volna a varázslat a földről. Nina emiatt is különleges, no meg azért is, mert az anyja figyelő, és egy olyan kastélyban nőtt fel, ahol figyelőket képeznek. A figyelők feladata, hogy tudásukkal segítsék a vadászt, felkutassák a démoni tevékenységeket és a maguk eszközeivel ők is elpusztítsák a gonoszt. Ezek háttérsztoriból nagyon az alapok, de White ezeket bővebben elmondja.

Gyerekek, hát én nagyon szerettem a hősnőnket! A humoráért oda és vissza voltam, de a személyiségét csíptem a leginkább. Azt, ahogyan harcolt benne a „figyelő és a vadász”-én, ahogyan lassan próbálta feldolgozni az erejét, és azt, hogy végre egy „láthatatlan” lányból igazán fontossá vált. Az is érdekes volt, amilyen rosszakat gondolt Buffyról, majd ez hogyan változott, amikor neki is olyan lehetetlen és fájdalmas döntéseket kellett meghoznia mások védelme érdekében. Vadásznak lenni ugyebár szívás, mindegy hány lány birtokolja az erőt.

A családi állapotok ábrázolásáért is oda és vissza voltam. Nina és az ikertestvére, Artemis kapcsolata ugyanis nagyon bonyolult, miután volt egy tűzeset gyerekkorukban, ahol az anyjuk először Artemist mentette ki. Ez az éjszaka sok mindent meghatározott, és ezt nagyon jól megmutatta az írónő mindhárom karakteren keresztül. Mert egyetlen éjszaka, egyetlen döntés is teljesen más hatással lehet az életsorsokra, a kapcsolatokra, a gondolatiságra, és baromi jó volt ennek a kifejtése.

Kétségkívül bonyolult volt ez a családi viszony, sokszor szorult össze a szívem, amikor Nina az anyjáról mesélt, és látni, ahogy az asszony bánik vele, az is fájt. De az Artemisszel lévő kapcsolata is baromi érdekes volt, különösen miután kiderült a vadász erő. Kaptunk ám romantikus szálat is, a jóképű Leo személyében, aki Nina figyelője lett. Annyira édes, szerethető és erős lett ez a szál, különösen a beszélgetéseiket szerettem, és azt, ahogyan egyre inkább megismerhettük a zárkózott Leót.

Olvasás közben úgy éreztem, hogy az írónő igyekszik hozni a „Buffy-stílust”, és ez elég sok ponton ment jól neki. Mert a humor itt is erős volt, a női hősnő is magával ragadott és szerencsére a mellékszereplők is ugyanolyan élettel teliek és tűpontosan megrajzolt karakterek voltak, mint a sorozatban. Honora, a balhés figyelő telitalálat volt, leginkább a Ninával való kétes kapcsolata miatt. Cillian és Rhys párosát is imádtam, a felnőttek közül Eve lett a legerősebb.

White az ármánykodás és a fő storyline kapcsán is hozta a „Buffy-színvonalat”. Ahogy egyre több minden derült ki az összeesküvésekről, a démoni dolgokról, úgy vált még izgalmasabbá a történet, ráadásul megkaptuk azokat a morális dilemmákat is, amiket a Buffyban is szerettem. Ami pedig az utolsó oldalakat és a nagy leleplezéseket illeti, hát hű. Na azt imádtam a legjobban.

És bár a könyv utolsó harmada tökéletes lett, az elején kissé úgy éreztem, hogy döcögünk. White az információadagolást nem kezelte jól, sok ponton egy helyben toporgott a sztori, mert egyszerre lett megalapozva a háttérvilág és a Buffy-óta eltelt változások megmutatása, eközben pedig Nina múltjából is rengeteg minden ki lett emelve, hogy meg legyen alapozva a karakter. De ezek miatt a könyv első harmada lassabbnak érződött, olyan felvezetésnek, ami bár nem volt rossz, de… Persze az is benne van a pakliban, hogy mivel én ismertem a világot, ezért számomra nem volt sok új infó.

Értékelés: 8/10

Buffy rajongóként nagyon boldog vagyok, amiért ez a regény megszületett. Nemcsak a morzsák miatt a szereplőkről, hanem mert a Buffyverzum világa annyira erős, annyi szuper történetért és karakterért kiált, Kiersten White pedig úgy adta meg ezt nekünk, hogy a tv-sorozat ismerete nélkül is élvezhető lett a regény. Az utolsó harmad, a szereplők fejlődése és a megannyi titok és izgalom láttán pedig csak reménykedni merek, hogy egyszer ez is meg lesz filmesítve.

Hogy tetszik a borító? Nagyon vagány, a póz is zseniális, szóval nekem bejön.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szeretted a Buffy sorozatot, akkor semmiképpen se hagyd ki! De akkor se, ha szereted a természetfeletti elemekkel operáló YA sztorikat.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be a kiadótól kedvezményesen a könyvet! *

Slayer – Vadász blogturné

Slayer: Vadász – A Buffy, a vámpírok réme ismerete nélkül is élvezhető az új Vörös Pöttyös?