Ó gyerekek! Én eddig is nagy rajongója voltam a Holdbéli krónikák sorozatnak, de úgy érzem a harmadik résszel értünk igazán a csúcsra! A Cress hiába volt 600 oldalas, egyáltalán nem tűnt hosszúnak, a cselekmény egy pillanatra sem ült meg. Ritka az, ha egy 500+ oldalas könyvet élvezni tudok, de ezt egyenesen imádtam.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be a kiadótól kedvezményesen! *

Most már egyre több a főszereplőnk, az új jövevény Cress, aki az első részben már feltűnt, ő figyelmeztette anno Cindert Levana tervéről. Retelling kapcsán most az Aranyhaj volt az alap, és mindez zseniálisan megvalósult Cress kapcsán, aki magányosan, egyedül tengődött az űrben a kis kabinjában, miközben Sybill úrnő parancsait kellett végrehajtania és kémkedni a Föld után.

Annyira sajnáltam szegény Cresst, hogy az hihetetlen. Borzasztó lehetett egyedül felnőni, tudva, hogy a családod lemondott rólad, nem kellesz senkinek, és olyan dolgokat kell tenned az életbenmaradásért, ami ellenkezik az erkölcseiddel. Az, hogy mindezek dacára Cress megmaradt egy bohókás, vicces, aranyos és szeretettel teli lánynak, egyszerűen csodálatos. Cress simán az egyik kedvenc karakteremmé avanzsált mostanra.

A második részben már feltűnt Thorne kapitány, egy pillanat alatt meghódított engem is, ebben a kötetben pedig Cress zúgott bele a kapitányba még az űrben, aztán amikor együtt kötöttek ki a Földön a sivatagban, na az mindent vitt. Imádtam a párosukat, a kettejük közötti kémiát, a kapitány hatalmas jellemfejlődését, és persze érdekes volt mindkettejüknek a háttértörténete, no meg azért a sivatagi kalandok is tartogattak izgalmakat.

A többi szereplővel is zajlott ám az élet, most nem éreztem abszolút azt, hogy Cinder háttérbe lenne szorítva. (Hallelujah!) A lány egy csomó durva dolgot próbált feldolgozni, eközben Farkas segítségével a holdbéli erejét próbálta megtanulni használni, mert bizony ő is tudja, Levanát csak harcban lehet legyőzni. Eközben Kai hercegnek a Hold királynője nem hagyott más választást, feleségül kell vennie őt, különben nem csak az ellenszert nem kapja meg, hanem kirobbantja a háborút is a két bolygó között.

Baromi erős volt a Cinder – Kai szál is, olyan jó jeleneteket kaptunk mindkettejüktől. És amikor végre valahára megtörtént a találkozás, hát én oda és vissza voltam tőle. A beszélgetések, az a baromi erős kémia a két karakter között, na az mindent vitt. Cinder kapcsán pedig Iko jeleneteit is nagyon szerettem, olyan édes az a kis robot, hogy arra szavak nincsenek, és akárhányszor szerelmet vallott a kapitánynak vagy éppen Kai hercegtől pirulgatott, hát nem győztem vigyorogni.

A második rész főhősei, Scarlet és Farkas is visszatértek, igaz, most Scarlet kevesebb játékidőt kapott, de el nem mondom miért, mert az spoileres lenne. Farkas viszont mindenért kárpótolt, és gyerekek, az, ahogyan Meyer megmutatta, hogy a srác milyen hatalmas, lángoló szerelemmel és odaadással szereti Scarletet, az zseniális volt. Akárcsak az, ahogyan Cinder gondolkodott Farkasról, a bajtársiasságról, mert most már végre kialakult a csipet csapat, és bizony egyre jobban összecsiszolódnak.

A negyedik rész főszereplői is bemutatkoztak ebben a kötetben, egyikük Winter hercegnő, Levana rokona a Holdon. Nála külön tetszik az, hogy az írónő mintha azt sejtetné, hogy a lány értelmileg kissé zavart, de már itt is pedzegetve volt az ok, nagyon kíváncsi leszek mire viszi ki.

Jacint, a holdbéli őr karaktere pedig a maga nemében telitalálat, mert hiába volt sokszor utálatos a srác, Meyer annyira jól átadta az okokat, meg tudtam érteni mit és miért tett, ráadásul a romantikus szál már most erősnek tűnik Winterrel, pedig még csak nem is volt közös jelenetük. Szóval ja, kíváncsian várom az utolsó részt.

Annyi romantikáról csacsogtam ebben az értékelésben, talán azt is hihetnétek, hogy ez egy romantikus könyv volt. Tény, hogy a romantikus érzelmek nagyon erősen megjelentek benne, de a Holdbéli krónikák még mindig ugyanolyan akciódús, izgalmas és gyors tempójú regény, amiben a tét továbbra is hatalmas, hiszen főhőseinknek nem csak egy háborút kell megakadályozniuk, de egy világjárvány ellen is fel kéne lépniük, és még jó pár társadalmi problémát pedzegettek. (Például a Hold társadalmában, hogy miért rossz kitagadni a kagylókat.)

A világépítést pedig továbbra is nagyon szeretem, érdekes volt most Afrika tájain barangolni, egy kicsit betekinteni a Holdbéli királyságba is, látni a társadalmi felépítéseket. Ezekből én még többre vágyom, szerintem a negyedik rész megadja ezt is. Amit pedig még ki kell emelni az, hogy Meyer milyen ügyesen prezentálja a negatív karaktereit, Sybill úrnő és Levana mindent vittek, Meyer pedig láthatóan élvezettel alkotja meg ezeket a komplex szereplőket.

Értékelés: 10/10

A szememben most ért a csúcsra a Holdbéli krónikák sorozat. Imádtam a Cresst, egy pillanatra sem ült le a cselekmény, tök jó karaktereket kaptunk, a romantikus szálak is édesek és hitelesek, ráadásul sikerült úgy átadni a komolyabb társadalmi kérdéseket is, hogy a kötet elgondolkodtasson, szórakoztasson és ne váljon nehéz, tömény olvasmánnyá. Mit is mondhatnék még, élveztem a könyv minden egyes sorát.

Hogy tetszik a borító? Szerintem gyönyörű, baromi jól passzol a sorozathoz és ügyesen előrevetíti az Aranyhaj retellinget.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! A Holdbéli krónikák az egyik legjobb Vörös Pöttyös sorozat, nem szabad kihagyni!

* Kíváncsi lettél? Szerezd be a kiadótól kedvezményesen! *