Hihetetlen, de igaz: az utolsó részéhez érkezett a Heartstopper könyvsorozat. A lezárás Nick utolsó iskolai évét dolgozta fel, hogy miként vészelik át Charlie-val együtt ezt az időszakot, és persze szóba jött a félelem is, hogy mi lesz velük a ballagás után, ha távkapcsolatban kell működniük.

Ezt a finálét nagyon átjárta a búcsúzkodás érzete, szinte minden a továbblépésről szólt, a jövőtől való félelemről, amivel nagyon könnyű azonosulni. Annyira szépen visszahozta a saját emlékeimet is, hogy mennyire vártam, de egyben féltem a ballagástól. Nekem nem volt olyan baráti köröm, mint a főhősöknek, de akkor is van abban valami félelmetes, ha lezárul egy szakasz az életedben, és ezt Oseman nagyon jól megragadta, akárcsak a továbblépés miatti izgatottságot.

Imádtam, hogy milyen karakterfejlődésen esett most keresztül Charlie. Az eddigi részekben ugye megjárta a hadak útját, megannyi traumát kellett feldolgoznia. Éppen ezért is esett nagyon jól látni azt, hogy mostanra magára talált, hogy sokkal magabiztosabb, kiáll az értékei mellett, és nem fél küzdeni azért, amit akar.

Zseniális ötlet volt Osemantől az, hogy most a mindig tökéletes Nicken volt a sor, hogy megboruljon kicsit. Annyira hiteles volt minden probléma és nehézség, amit felvetettek vele kapcsolatosan, és úgy át tudtam érezni azt a kétségbeesett vágyat is, hogy mindenki lássa őt tökéletesnek, hogy ne okozzon csalódást, mert ki tudja, hogy annak mi lesz a vége. És mindaz, ahogy Charlie kezelte a szitut, ahogy segített, ah, imádtam!

Sose hittem volna, hogy ezt valaha le fogom írni, de külön jó volt, hogy visszatért Nick bátyja, David is, mert zseniális közös jeleneteket kaptak együtt, és segített, hogy egy kicsit jobban megértsem Davidet is. Kellenek ezek a pillanatok, amikor egy negatív karakter árnyalva van, és emiatt sokkal emberibé válik.

Elképesztő abba is belegondolni, hogy milyen fontos örökséget hagy maga után ez a sorozat. És nem csak a Netflix adaptáció miatt, hiszen ez a képregény volt mindennek a kezdete. Az alfa generációnak már van hová nyúlnia, láthat egy egészséges párkapcsolatot, nekünk, idősebbeknek pedig reményt ad, és valahogy jó érzéseket kelt. Ha valami, hát Nick és Charlie története bizonyítja, hogy a szerelem az szerelem.

És igen, könnyedén előfordulhatott volna az, hogy a záró kötet gyengébb lesz, hogy csak a búcsúzásra és a jövőre futtatja ki Oseman, de ő lelket öntött az oldalakba, igazi problémákkal tette élővé a karaktereket, és megmutatta, hogy egy záró rész is lehet a sorozat legjobb kötete. Mert igen, nekem eddig magasan ez a kedvenc Heartstopper történetem.

Méltón búcsúzik ez a sorozat, én pedig ezért (is) nagyon hálás vagyok. Köszönjük, Alice Oseman!