Home Könyvkritika Könyvkritika: Marissa Meyer – Cinder (Holdbéli krónikák 1.)

Könyvkritika: Marissa Meyer – Cinder (Holdbéli krónikák 1.)

A Holdbéli krónikák már évek óta rajta van az “ezt el kell olvasni” toplistámon. Korábban azért nem kezdtem bele, mert az Alexandra Kiadó két rész után elkaszálta, de jött a Könyvmolyképző Kiadó, újra megjelent az első két kötet, tavaly kijött a harmadik rész, a Cress, és remélhetőleg a lezáró kötetre, a Winterre sem kell sokat várni.

* Még nincs ott a könyv a polcodon? Akkor csapj le rá most! *

Ha egy sorozatról mindenkitől csak jót hallunk, az bizony fel tudja tekerni az elvárásokat, pláne ha éveket vársz az olvasásra. Egy kicsit féltem is attól, hogy a Cinder nem ugorja meg az elvárásaimat, de szerencsére pozitívan csalódtam. Imádnivaló volt ez a regény, a szöveg pedig olyan sodró lendülettel lett megírva, hogy kevesebb mint két nap alatt bezúztam a 450 oldalt, és már olvasom is tovább! Tudjátok, van az a sztori, ami miatt egy munkanapon is sokáig ébren van az ember. Na ez ilyen!

De miről szól a könyv? A jövőben vagyunk a negyedik világháború után 125 évvel. A föld 6 hatalmas országból áll, a Keleti Nemzetközésségnél Kai koronaherceg várja, hogy császárrá koronázzák. A szitu nem egyszerű, mert egy halálos pestis dúl a földön már több, mint tíz éve, ráadásul a Holdon egy meglepően gonosz királynő, Levanda uralkodik, akinek nem titkolt célja, hogy a Földet is leigázza, az utat pedig abban látja, hogy Kai feleségeként császárné legyen és hozzáférjen a plusz forrásokhoz.

A másik főhősünk Cinder, egy lány, akinek egy baleset során úgy megsérült a teste, hogy robotikus alkatrészekkel pótolták, így ő kiborgnak számít. Emiatt nincsenek is olyan jogai, mint egy átlagos embernek, a gyámja, a gonosz mostohája a felelős érte, Adri pedig nem bánik jól a lánnyal. Cinder élete akkor változik meg nagyon, amikor megismeri a herceget, akibe hamar beleszeret, a húgán, Peonyn pedig diagnosztizálják a kórt, Cinder pedig olyan titkokat tud meg saját magáról is, ami mindent megváltoztat.

A regény legnagyobb erőssége a sodró lendületén túl a megteremtett világ, és a benne lévő problémák, élethelyzetek megmutatása volt. Érdekes volt például látni, hogy mivé fejlődik a technológia, a kiborgok másodrengű állampolgárrá sorozása nagyon kemény téma, és Cinder miatt a regény sok részén a szívem szakadt meg, hiszen nyilván senki sem önszántából kapott magába robotikus alkatrészeket. Olyan sok szinten lehetett azonosulni ezzel a problémakörrel, sosem jó, ha kirerkeszt a társadalom és el kell rejtened azt, aki vagy. Tetszett, ahogy ezt az érzékeny témát Meyer kezelte.

A világ bemutatása is zseniális lett. A legérdekesebb a Holdbéli királyság ötlete, az eredet ott az, hogy régen a Holdra költöző emberek alapították a királyságot, ami most a gonosz királynő miatt igazi fenyegetést jelent. Imádtam ezt a szálat, azt, ahogyan a föld nemzetközössége próbált összefogni ellene, és úgy eleve minden Kai és Levana jelenet aranyat ért. A holdlakók különleges képessége is zseniális ötlet, alig várom már, hogy erről még többet megtudjak. Társadalmi probléma bemutatásként kiváló volt a Levana uralkodásának a megmutatása, hiszen ki akarna ilyen zsarnok alatt élni. A két uralkodó közti különbség prezentálását imádtam.

Most, hogy nálunk is vírushelyzet van, kissé érzékenyen érintett, amikor szembesültem vele, hogy a könyv világában egy halálos járvány tombol. De hamar megszoktam, a kivitelezés pedig annyira pazar lett, hogy az hihetetlen. Nem akarok spoilerezni, így csak annyit mondok, hogy az írónő mindent kihozott a szituációból, és volt, hogy majdnem megríkatott emiatt, máskor pedig olyan erős karakterépítést csinált Meyer ezzel kapcsolatban (leginkább a hercegnél), ami előtt csak emelni tudom a kalapom.

Kaptunk ám romantikus szálat is, ami meglepően cuki volt, leginkább mert Kai herceg egyszerűen imádnivaló, nehéz nem belezúgni a srácba. Imádtam a beszélgetéseit Cinderrel, imádtam, hogy nem a lány társadalmi rangját és a pénzét nézi, egyszerűen feelgood volt minden jelenetük. Egyedül az zavart, hogy Cinder eltitkolta a kiborg létét. Bár megértettem, hogy miért tette, talán a helyében mi is így cselekedtünk volna, csak úgy éreztem ez túl hosszúra el lett nyújtva, és emiatt egy idő után inkább már haragudtam a lányra.

Értékelés: 9/10

A Cinder tényleg olyan szerethető regény, mint amennyire kiváló a híre. Az írónő zseniális ötletekkel dolgozik, felépített egy baromi erős világot, amiben jól mozgatja a szerethető és jól kidolgozott karaktereit. Az pedig, ahogyan finoman felhívja a figyelmet a társadalmi probémákra és a szabadság fontosságára, egyszerűen tökéletes. Pár apróbb hibától eltekintve nagy szerelem volt ez a rész, jöhet a következő!

Hogy tetszik a borító? Megláttam és beleszerettem. Tökéletesen illik a könyvhöz, és extra pirospont amiért erősíti a jelen lévő Hamupipőke retelling feelinget. (Amúgy nagyon szerettem, ahogy reflektál a régi mese fordulataira)

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha egy letehetetlen YA regényre vágysz, vesd bele magad mielőbb! De a második rész is legyen a közelben, mert brutális(an jó) függővége van!

* Még nincs ott a könyv a polcodon? Akkor csapj le rá most! *

CINDER – BLOGTURNÉ

  • A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából nemrég megjelent a Holdbéli krónikák sorozat harmadik része is, és ennek örömére bloggereink egy szuper hosszú turnéval készültek nektek, ahol mindhárom részt bemutatjuk! Tartsatok bloggereinkkel ezen az izgalmas blogturnén, de ne felejtsetek el játszani se. A blogturné végén kisorsolunk olvasóink között egy példányt a Scarlet és egy példányt a Cress című regényből!

  • Kivételesen egy sorozat három részéről is olvashattok nálunk, ezért a játék is háromféle lesz! Azokon az állomásokony, ahol betűket rejtettünk el, magyarul is megjelent tündérmese-adaptációk címeit keressük. A fan artoknál azt keressük, hogy kit ábrázol az adott kép. Azon az állomáson, ahol idézetet találtok, rá kell jönnötök, hogy a három regényünk közül melyikből idéztünk! A megoldásokat (címeket, neveket) írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő részébe..

    (Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)

    a Rafflecopter giveaway

  • [Blogturné Klub]

    01/25 – Sorok között (Cinder)
    01/27 – Sorok között (extra)
    01/30 – Readinspo (Cinder)
    01/31 – Csak olvass! (Cinder)
    02/02 – Booktastic Boglinc (Cinder)
    02/04 – Fanni’s Library (Cinder+Scarlet)

    02/06 – Hagyjatok! Olvasok! (Scarlet)

    02/07 – Sorok között (Scarlet)
    02/08 – Nem félünk a könyvektől (Scarlet)
    02/10 – Booktastic Boglinc (Scarlet)
    02/12 – Csak olvass! (Scarlet)
    02/14 – Kelly és Lupi olvas (Scarlet)
    02/16 – Hagyjatok! Olvasok! (Borítómustra)

    02/18 – Fanni’s Library (Cress)
    02/20 – Hagyjatok! Olvasok! (Borítómustra)
    02/22 – Booktastic Boglinc (Cress)
    02/24 – Csak olvass! (Cress)
    02/26 – Hagyjatok! Olvasok! (Cress)
    02/28 – Sorok között (Cress)