Ritkán olvasok klasszikusokat, de Orwelltől az 1984 egyike volt azon keveseknek, amiket nem hagyhattam ki annak idején. Magát a regényt nagyon szerettem, elborzasztott és elgondolkodtatott, egy időre „le is vett az életről” a maga negativizmusával, de miután elolvastam, úgy éreztem rengeteget adott Orwell.

Amikor meghallottam, hogy jön a képregény verzió, hirtelen nem is tudtam érdekeljen-e. Át lehet-e adni a könyv üzenetét ilyen formában? Adhat-e bármi pluszt? Nos, én nagyon pozitívan csalódtam, és örülök amiért így is elolvashattam.

Az iskolai kötelező olvasmányok miatt szerintem sokan ódzkodunk a régi könyvektől, különösen az imádott és elismert szépirodalmi(bb) könyvektől. Az 1984-nek viszont baromi fontos üzenete van, ami ma, a közösségi média térnyerésével talán még relevánsabb is, mint az ’50-es években volt, amikor megjelent a könyv.

A képregényverziónak kétségkívül az a hatalmas előnye, hogy bevonzhat egy új olvasóréteget, olyan embereket, akik nem szeretik a régebbi regényeket, de a képregényeket igen, és így még többen ismerhetik meg Orwell klasszikusát. Ráadásul az adaptáció zseniálisan sikerült.

A regény legfontosabb momentumai megjelentek itt is, a történet végig értelmezhető és átjött az üzenet. Külön piros pont, amiért szó szerint emelték át a szövegeket, mert itt nagyon nem lett volna jó, ha átírják, netán egyszerűsítik a szöveget. Számomra már csak a leírtakból is teljesen átjött az orwelli üzenet, nem éreztem azt, hogy „kiherélték” volna a regényt.

Ami a rajzokat illeti, tök jól megidézték az orwelli világot. Nagyon egyszerűek a grafikák, a színhasználat is erősítette a toxikus közeget, nagyon sok szürke színt kaptunk, és eleve kicsi színpalettával dolgozott Nesti. Viszont abban a pár romantikusabb jelenetben már előjöttek a vidámabb színek is, tetszett ez a váltás, ahogy azt is szerettem, amikor a nagyobb drámai jeleneteknél a szürkés színekben felrobbant a vörös, a piros, a narancs.

Nem hittem volna, hogy ez lehetséges, de a képregény pont, hogy hozzáadott a történethez, mintsem elvett volna tőle. Szépen kiegészítette egymást a szöveg és a rajz, mert utóbbi megalapozta a hangulatot, és a szöveg így maximálisan tudott hatni. Én hiszem, hogy ez így azoknál is működhet, akik biztosan nem vennék le a polcról magát a regényt.

Egyetlen komolyabb problémám volt a könyvvel, az pedig az olvasás nehézsége. Konkrétan sokszor úgy éreztem, hogy kiszakad a szemem és megvakulok, annyira megnehezítették a dolgomat. Fel nem fogom miért gondolták jó ötletnek, hogy a sötét hátterű képkockára rányomják a fekete betűt. Nem vagyok öreg, és eddig szemészhez sem kellett mennem szerencsére, mégis nagyon erősen kellett koncentrálnom időnként, hogy mindent el tudjak olvasni. Nem értem miért nem lehetett fehér betűkkel megoldani a dolgot.

És mit mesélhetnék a történetről? Szerintem mindenki ismeri, de ha netán nem: 1984-ben járunk, a világ három nagy szuperhatalomra szakadt, akik folyamatos háborúban állnak egymással. Demokrácia már hírből sincs, éppen a nyelv újraalkotása zajlik, hogy még csak fogalmunk se legyen az olyan „buta” dolgokra, mint a szabadság. Van például erről egy nagyon erős jegyzet a könyv hátulján, aminél bővebben belemegy az új nyelvalkotási témába, ez alapján láthatjuk, hogy a könyv világában pár évtized múlva senki se fogja érteni az amerikai alkotmányt és a szabadságjogokat, mert megváltoztatják a teljes nyelvet.

Szóval ez a világ szívás, a főhősünk a pártnak dolgozik, a feladata, hogy mindig újraírja a történelmet, és megváltoztassa a korábbi újságok cikkeit, amiket így újranyomnak állandóan a hatalom kérésének megfelelően. Winstonban felélednek a kételyek, tudja, hogy nem mennek jól a dolgok, ráadásul szerelmes is lesz, amit tilt a rendszer, mindenki a neki kijelölt párttaggal jöhet csak össze, szigorúan utódnemzés céljából. Winston pedig amikor lehetőséget kap csatlakozni az ellenálláshoz, hát lép egyet, amiről sejti, hogy az életébe kerülhet.

No röviden ennyit a történetről, igyekeztem nem spoilerezni. A lényeg, hogy Orwell világa manapság relevánsabb, mint valaha, és baromi erősen megmutatja a legrosszabb félelmeinket. Disztópia a javából, ami regényként is zseniális, de ha valaki ezt a képregényt olvassa el, akkor is remek élményben lehet része, és úgy érzem, nem veszít semmit. Mert bár a regény hosszabb és részletesebb, de a képi ábrázolás miatt a képregény is nagy élményt nyújt. Azt javaslom olvasd el mindkettőt, úgy a legjobb!