Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Filmkritika: The Prom – A végzős bál (2020)

December 2-án mutatta be a Netflix a The Prom – A végzős bál című filmet, ami egy broadway darab alapján készült. Utóbbi alapján született a regény is, ami a Könyvmolyképzőnél jelent meg. A könyvet már hamarabb olvastam, és kicsit tartottam is tőle, hogy hozza-e majd ugyanazt a minőséget. Nos, sajnos nem jött össze.

Egy dolog valahogy nem tudatosult bennem: hogy ez nem egy sima film, hanem musical. Nos, velem az van, hogy oda és vissza tudok lenni a musicalekért, hogy ha jók a dalok. A Legnagyobb showmant is szerettem minden hibája ellenére, mert zseniális dalokat kaptunk. Nos, a The Promban felcsendült egy rakat dal, és csak egy volt, ami tetszett, amikor Meryl Streep énekelt az igazgatónak, hogy megváltozik, de ott is inkább a jelenet adta el a dalt.

Ha egy musicalben öt percenként rázendítenek egy kevésbé jó dalra, hogyan lehet maximálisan élvezni? Nos… nehezen. Néha kedvem lett volna elnémítva nézni tovább, mert a táncok baromi jók lettek, erős koreográfiát kapott a film, csak hallgatni ne kelljen. Szerencsére a sztori is érdekes volt, és külön tetszett az, hogy a könyvvel ellentétben nem csak a tiniken volt a hangsúly, hanem a Broadway „sztárokon”.

Az alaptörténet a következő: adott négy broadway színész, akiknek nem megy jól a szekere. Úgy döntenek keresnek egy társadalmi ügyet, amibe beleállhatnak, és megtalálják a hírt: egy indianai kisvárosban eltiltották Emmát a báltól, mert a barátnőjével akart volna elmenni rá. A négy színész odamegy a sulihoz hőst játszani és megmenteni a hírnevüket, és nem is sejtik micsoda lavinát indítanak el ezzel.

A könyv egyértelműen Emma és Alyssa párososára koncentrált, a filmben viszont ők inkább csak bio díszletek. Mármint, vannak jeleneteik, még (béna) dalaik is, de a két színésznő között nulla a kémia, így nem jön át az a tomboló szerelem, mint a könyvben, így őszintén szólva azon túl, hogy drukkoltam nekik, mert nehogymár ne mehessen két szerelmes lány együtt a bálba, valahogy nem működött a páros. Ráadásul Alyssa kifejezetten idegesítő volt, emiatt jobban örültem volna, ha az amúgy totál szerethető Emma összejön valaki mással.

A showt nyilván a négy broadway sztár vitt el, akiknek a szerepére A-listás színészeket kértek fel. Le a kalappal Nicole Kidman előtt, amiért egy ennyire apró szerepet bevállalt, Angie-ből pedig ki is hozta a maximumot, imádtam. Andrew Rannels Trentje kissé színtelen lett nekem, de ez inkább az írók hibája, a színész szemmel láthatóan mindent beleadott.

A külföldi nagyobb LMBT oldalak mostanában ráálltak arra, hogy elkezdjék szidni a heteró színészeket, ha meleg karaktert alakítanak. Sajnos James Corden is áldozata lett ennek, amit kifejezetten sajnálok, mert szerintem a pasi zseniálisan hozta Barry karakterét. Teljesen átéreztem a fájdalmát, a szülei elutasítása utáni félelmeket. Imádtam a karaktert, és az utat, amit bejárt.

Melyik színész lopta el a showt? Nyilván Meryl Streep! Oké, övé lett a legsziporkázóbb karakter, Dee Dee az önelégült színésznő nagyon jó alapanyag, de Streep tehetsége kellett ahhoz, hogy igazán üssön a filmben. Azok a poénok, Streep arcjátéka mindent vitt, az igazgatóval való kapcsolata pedig baromi jó ötlet volt. Tetszett az is, ahogy szép lassan mélyítették a karakterét, ettől vált sokkal hitelesebbé, érthetőbbé a viselkedése.

Értékelés: 7/10

A The Prom egy fontos film, mert üzenete van, és a történetével azt gyönyörűen át is adja. Emellett szórakoztat, mosolyt csal az ember arcára, a színészek zöme pedig tök jól játszott benne. Az egyetlen szívfájdalmam a zenei anyag, amit meglepően gyengének éreztem, ezért is nem tudtam maximálisan élvezni.

Ha szereted a musicaleket és/vagy Ryan Murphy egyéb műveit, mint a Glee vagy a Hollywood, akkor ezt se hagyd ki. De… inkább olvasd el a könyvet, mert az szerintem sokkal jobban sikerült a filmnél.

THE PROM – A VÉGZŐS BÁL – BLOGTURNÉ

  • Nemrég jelent meg a Könyvmolyképző kiadónál A végzős bál című regény, ami a The Prom című broadway musical könyvváltozata! A nyíltan leszbikus Emma Nolannek és a még nem coming outolt Alyssa Greene ugyanazt szeretné: párként megjelenni a végzős bálon, és egymással táncolni. Sajnos Alyssa édesanyja, a szülői munkaközösség bigott vezetője úgy dönt, hogy inkább nem tartanak bált, mintsem, hogy Emma a titokzatos lány párjával a karján jelenjen meg. Nem sokkal később pár broadway színész jelenik meg, és tüntetni kezd egy azonos nemű párokat is elfogadó bál megtartása mellett!

    Tartsatok velünk a regény blogturnéján, hogy megtudjátok mit gondolnak bloggereink Emma és Alyssa történetéről! Ne feledjétek, hogy a turné végén egy szerencsés olvasónk meg is nyerheti A végzős bált!

  • Emma és Alyssa végzős báljának a problémáját a Broadway sztárok veszik a nyakukba, amit azzal viszonzunk, hogy megismerkedünk néhány híres Broadway musicallel. Minden állomáson találtok egy eltorzított posztert, és ki kell találnotok, hogy mi az előadás címe! (Mind az angol, mind a magyar címet elfogadjuk.)

    (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

     

    a Rafflecopter giveaway

  • [BLOGTURNÉ KLUB]
    13 – Hagyjatok! Olvasok! / Borítómustra
    17 – Spirit Bliss Sárga könyves út
    19 – Sorok között
    22 – Sorok között / Filmajánló
    25 – Utószó
    29 – Hagyjatok! Olvasok!


Discover more from Sorok Között Könyves Blog

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Discover more from Sorok Között Könyves Blog

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading