Könyvkritika: Sarah Rees Brennan – Boszorkányszezon
A Netflixen futó Sabrina tv-sorozatot egyszerűen imádom, így abszolút nem volt kérdés, hogy el akarjam-e olvasni az előzménykötetet. Kicsit tartottam ám tőle, hogy nem lesz túl izgi, de Sarah Rees Brennan nagyon profin állt hozzá a kötethez, és némi extra ötlettel sikerült igazán szerethetővé és egyedivé varázsolnia a könyvet.
A sztori a tv-sorozat első része előtt játszódik, a hősnője a 16 éves Sabrina Spellman, a félig boszorkány, félig halandó lány. A sötét keresztelője előtt áll, hamarosan hátra kellene hagynia a halandó világot, a legjobb barátait Susie-t és Rosalindet, illetve a pasiját, Havey-t. A lánynak már most kétségei támadnak, és egy félresikerült varázslat miatt a párkapcsolata is különös fordulatot vesz.
Az írónő kétségkívül nem volt könnyű helyzetben a könyv írása során. Hiszen a tv-sorozat megkötötte a kezét, csak az előzményeket mutathatta be, de úgy éreztem sikerült vennie az akadályt. Nagyon érdekes volt látni Sabrina nehézségeit a sötét keresztelő előtt, azt a mély fájdalmat, amit a két világ közé rekedés jelent a számára. Mert tényleg nem egyszerű az élete, sem a titkolózás, sem az, ha más vagy, mint a többiek.
A párkapcsolati résznél különös volt, hogy most még mekkora a szerelem Harvey-val, de annyira cukik együtt, még mindig szeretem őket így. Sabrina félelmei tök jól átjöttek, és ez a varázslatos baki is jól megmutatta, hogy mennyire veszélyes, ha a varázslatot ráküldjük az emberekre. Szerettem, hogy Sabrina már a tv-sorozat előtt megtanult egy olyan leckét, amire láthatóan a sorozat részeiben is figyelt. (Legalábbis, jó ideig :))
Ami számomra hatalmas pirospont volt, az Sabrina és Ambrose kapcsolata. A sorozat alatt nem jött át igazán, hogy a mélyben ki nem mondott konfliktusok lennének kettejük között, pedig nyilván nem egyszerű Ambrose-nak látnia, hogy Sabrina éli az életét és elmehet otthonról, míg Sabrina esetében is jogos az aggály, hogy Ambrose vajon tényleg kedveli-e, vagy csak játszószernek tekinti, hiszen nem nagyon van otthon más. Annyira gyönyörűen végigvitte a könyv ezt a szálat, minden jelenet, gondolat igazi kincs volt, különösen a végén történtek. Mindig is szerettem az unokatesók kapcsolatát együtt, de igazából ez az előzménytörténet tette fel az i-re a pontot.
Külön imádtam ám azt is, hogy Nick már most feltűnt, mert odavagyok ezt a boszorkánysrácért, az összes hibájával együtt. Annyira érdekes volt minden jelenete, különösen ahogy Sabrináról, vagy éppen a szerelemről, szeretetről beszélt. A sorozat azt adta át, hogy a srác Sabrina és az irána táplált szerelem miatt kezdett el változni, de imádom a könyvbéli gondolatot, hogy Harvey volt az, aki elültette Nickben a változás iránti vágy gondolatát. Meg amúgy is, a beszélgetéseik mindent vittek.
Brennan azon túl, hogy tök izgalmas sztorit vitt végig a könyvben (jött ugyanis egy démon, zseniális lett a kidolgozás) abban is brillírozott, hogy időről-időre bebújtunk egy-egy mellékszereplő bőrébe, és csupa olyan dolog derült ki, ami sokkal érthetőbbé tette a szememben az adott karaktert, és olyan dolgokra világított rá, ami eddig a szemem előtt volt, csak nem figyeltem rá igazán. Zseniális lett az egész, különösen Blackwood atya fejezetét éreztem erősnek, mert annyira idegtépő lett, pofán tudtam volna verni a nőalázó atyát, de mégis, most már sokkal jobban megértem a viselkedését, és ez tök jó.
Értékelés: 9/10
A tv-sorozatokhoz írt kiegészítő könyvek a legtöbb esetben unalmasak, vagy önmagukban nem állják meg a helyüket, vagy a sorozathoz nem adnak hozzá semmit. Na Sarah Rees Brennan megmutatta, hogy tud ő egy olyan egyedi és letehetetlen könyvet írni, amit a tv-sorozat rajongói is imádhatnak, és azok is, akik egy részt sem láttak a sorozatból. És ezért emelem a kalapom, a könyvélményt pedig köszönöm!
Hogy tetszik a borító? Ez az eredeti borító, ezzel jelent meg odakint is a könyv. Én nem igazán vagyok oda érte, sajnálom, hogy nem létezik filmes borító a kötethez 🙁
Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a boszorkányos YA történeteket és/vagy imádod a Netflix lehengerlően jó sorozatát, akkor mindenképpen olvasd el ezt a regényt. Szerintem nem fogsz csalódni!
A félig halandó, félig boszorkány Sabrinának a 16. születésnapján hátat kell fordítania a halandó életének, hogy beteljesítse boszorkánysorsát. Míg legjobb barátainak és szerelmének az elvesztésén elmélkedik, furcsa dolgok történnek Greendale-ben. Ha szeretnétek megtudni, hogy mit gondolnak bloggereink Sabrina kalandjairól, tartsatok velük! Ráadásul, ha ügyesek vagytok, a blogturné végén lehetőségetek lesz megnyerni a Könyvmolyképző Kiadó által felajánlott nyereménykönyvet is!
Nyereményjáték
Míg Sabrina azt igyekszik kitalálni, hogy az emberek vagy a boszorkányok világában folytassa az életét, addig a ti feladatotok az, hogy kitaláljátok, mely boszorkányos regények borítórészleteit rejtettük el az egyes állomásokon! A rafflecopter dobozba írjátok be a megtalált Könyvmolyképzős regény CÍMÉT.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
a Rafflecopter giveaway
https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js
További állomások
06/15 – Hagyjatok! Olvasok!
06/17 – Hagyjatok! Olvasok! (extra)
06/19 – Sorok között (extra)
06/21 – Könyv és más
06/23 – Sorok között
06/25 – Deszy könyvajánlója
