Nem vagyok gamer, igaz, gyerekkoromban oda és vissza voltam a Super Márióért, és csak pár éve sikerült sikerült végigvinnem a játékot, amikor felnőttként rátaláltam. Szóval, azért mégiscsak volt némi alapom a kötet elkezdésére azon túl, hogy a sorozat első része hatalmas kedvenc lett. És meg kell mondjam, a második talán még az elsőnél is jobban tetszett.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be a kiadótól kedvezményesen! *

A folytatásban Anka és Zizu rémülten fedezik fel, hogy Báti nem ment suliba, és szó szerint beszippantotta egy számítógépes játék, a Naynacraft, amit ők dacból csak Nyanyacraftnak neveznek. Anka és Zizu úgy dönt, hogy mindent kockára tesz, és megmentik a legjobb barátjukat, mielőtt túl késő lenne.

Annyi mindent szerettem ebben a könyvben! Jó volt például újra látni az előző kötet főbb szereplőit, jókat nevettem Adél néni kis rímein, a Blaha Lujza téri varázslón dettó. Apropó, nevetés: még mindig nagyon szeretem Ecsédi Orsolya humorát, olyan sokszor képes mosolyt csalni az arcomra, ami különösen jól esett most, a koronavírus idején.

Ez a játékos megoldás is kifejezetten érdekes lett. Bár elsőre olyan Jumanjisnak tűnt az ötlet, de végül egyre több egyediséget és ötletet véltem felfedezni benne, és az egész olyan „ecsédiorsolyás” lett, ami tök jó, imádom, ha egy írónak van egyéni stílusa, amit ezer közül is felismernék. Szóval a játék ötlete és a kivitelezés is nagyon tetszett.

Amellett, hogy a sztori végig lekötött, izgalmas és sokszor vicces volt, a legjobban mégis az üzenetét szerettem. Mert abból annyi volt neki! A kedvencem a barátságról szólt, mert tényleg pont annyira fontos az életünkben, hogy olyan jó barátaink legyenek, mint Bátinak Anka és Zizu. Hajlamosak vagyunk néha nem eléggé megbecsülni a barátainkat, ez a könyv viszont remekül megmutatta, hogy mennyire fontosak tudnak lenni a barátok az életünkben.

A kedvenc részem a kötetben az volt, amikor Anka és Zizu is elgondolkodtak azon, hogy jobb-e nekik vajon a játékban, és ott volt az a beszélgetés arról, hogy ami valakit gyerekként furává, kívülállóvá tesz, az felnőttként igenis lehet erősség. Annyira imádom, hogy az írónő ezt belerakta a történetbe.

Az iskola nem tart örökké. Utána bármi lehetsz. Érted? Bármi. Rocksztár. Testszobrász. Bázisugró. Macskadivat-tervező. Vagy egyszerűen az első ember, akinek eszébe jut valami őrültség, ami megmenti az emberiséget a kipusztulástól. És akkor pont ugyanazért fognak szeretni, amiért most szidnak.

A könyv amúgy is zseniális, de már csak ezért a pár oldalért odaadnám minden gyerek kezébe, mert már fiatalon fontos tudniuk, nem baj, ha valamiben mások, és erősnek kell lenni, mert később jobb lesz. Hihetetlen mekkora ereje tud lenni pár sornak, az a párbeszéd még engem felnőttként is megmozgatott érzelmileg.

Ami pedig Bátit illeti, egyre jobban szeretem a srácot, és leginkább azért, mert olyan könnyű azonosulni vele. Ha elmenekülhetnél egy olyan helyre, ahol nem bánthat senki, és ahol mindenki szeret, ki ne tenné meg a helyében? Olyan szépen lett kezelve Báti karaktere is, hogy csak pislogtam nagyokat.

Értékelés: 10/10

Haalmas élmény volt a könyv elolvasása. Nagyon erős központi témákat hozott be az írónő, a Nyanyacraft pedig nem csak szórakoztat, hanem csodás üzeneteket is átad, ami egy mesekönyvtől külön nagy dolog szerintem. Alig várom már, hogy Ecsédi Orsolya mivel rukkol elő legközelebb. Azt hiszem, tőle még egy sötét örvény könyvet is elolvasnék, mert ha ő írja meg, az tuti ütne.

Hogy tetszik a borító? Nagyon szeretem, akárcsak a többi illusztrációt a kötetben. Jók a megálmodott alakok, érdekes volt a gamer világ ábrázolása, és a főhősök is nagyon szerethetőek a képeken (is).

Kinek ajánlom elolvasásra? Tulajdonképpen mindenkinek. Szerintem ez tipikusan az a könyv, amit a gyerekek is ugyanúgy élvezhetnek, mint a felnőttek. Tökéletes kötet közös olvasáshoz.