Könyvkritika: Ben Hubbard & Christiane Engel – Így éltünk a régi időkben

Általános iskolában a történelem volt a kedvenc tantárgyam. Olyannyira imádtam, hogy több tanévben előre elolvastam a töri könyvet, mert annyira hajtott a kíváncsiság. Tanórákon is sok kérdést tettem fel a tanárnőnek, mert nem az évszámok, a háborúk és a fontosabb dolgok érdekeltek, hanem az olyan egyszerű dolgok, hogy miként éltek több tíz, több száz évvel ezelőtt az emberek. Akkoriban sok választ nem kaptam…

Ha 10 évesen kerül a kezembe az Így éltünk a régi időkben című könyv, tuti rongyosra olvastam ezt is. Most felnőtt fejjel is nagyon szerettem, de úgy érzem ez a gyerekeknél tud igazán ütni, leginkább azoknál, akiket érdekel a történelem, és akárcsak én annak idején, többre kíváncsiak a száraz tényeknél, többre vágytak, mint amit a történelem órán megkaptak.

Az Így éltünk a régi időkben összesen 9 különböző korszakba és nép szokásaiba enged betekintést. Az ősemberekkel nyitunk, járunk a sumérknál, Egyiptomban kétszer is, és nem maradtak ki a szkíták vagy éppen a japánok sem. A bemutatott népeknél maximum annyi hiányérzetem volt, hogy a Rómában és Görögországban nem jártunk, de azért tegyük hozzá, róluk elég sokat tanultunk a suliban is.

A könyv egyes részei nagyon cukin nyitnak: az új népek közül mindig egy gyerek fogad minket, aki bemutatkozik nekik, és érdekességeket árul el a népéről. A catalhöyük kultúrából például Itza mesél, és megmutatja a világ első városát, ahol nincsenek utcák, és a közösségi tér a tetőkön zajlik, azokon keresztül közlekednek az emberek is. De szóba kerül például a temetkezés, a vallás, a kultúra, mint a falfestmények vagy a dísz fegyverek, de még azt is elárulja, hogy mit ettek akkoriban. (És milyen menő már, hogy ők nem tettek különbséget a férfiak és a nők között, és egyenlőség volt náluk!)

A nagyon részletes információkat igazából az illusztrációk teszik teljessé. Egyrészt a rajzok megmutatják, hogy éppen miről beszél az adott gyerek, például a festményeket, vagy az épületeket amin laknak. A legjobban viszont azokat a nagy méretű illusztrációkat imádtam, ahol egyszerűen megmutatják a várost és a benne élő embereket.

Jóleső érzés volt ezekre az illusztrációkra ránézni, minden kis apróságot ezerrel megfigyeltem és analizáltam, például az öltözködés és a napi élet apróságai terén. (Ez az utcák nélküli város baromi érdekes így képről. És tök durva, hogy az ágyaik egy olyan “buckán” voltak, amibe az őseiket temették el). Szerencsére maguk a rajzok is nagyon szépek, jók a színei, és a gyerekek is szimpatikusak képről is.

És hogy tanultam-e a kötetből bármi újat? Ó, de még mennyit! Nagyon sok apró érdekesség átjött, de akadt például olyan népcsoport, akikre már nem emlékszem a sulis töri órákról (rég volt, na), és így pár dolog az újdonság erejével hatott. Meg azért el is gondolkodtatott a kötet, hogy régen milyen monumentális dolgokat csináltak, gondoljunk csak a piramisokra, és mennyire kreatívak voltak. Jó látni, hogy honnan indultunk, mint emberiség, kíváncsian várom, hogy disztópiába fordul-e a történetünk.

Értékelés: 10/10

Számomra ez a kötet nagyon jó élmény volt. Részletgazdag és szép illusztrációkat kaptam, és az adott népeket is tök jól bemutatta az író, miután pedig leraktam a könyvet, úgy éreztem, sokkal gazdagabb lettem tőle. Van ám még kikről mesélni, remélem lesz második rész.

Hogy tetszik a borító? Szerintem klassz lett, ötletesen megoldották a kompozíciót.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha a suliban imádtad a történelmet, ha érdekel, hogyan éltek a régi időkben az emberek, akkor érdemes fellapoznod ezt a könyvet. Ajándékba pedig szerintem az általános iskolás gyerekeknek szuper lehet, mondjuk úgy 4. osztálytól felfelé.