Könyvkritika: Gáspár Bea – Bea konyhája

Szó nincs rá, hogy én mennyire imádom Gáspár Bea élettörténetét. De tényleg, az övé tipikusan az az életút, amiből Amerikában Oscar díj-esélyes kasszasikerek születnének. A roma lányok körében a főzés az egy szükséges rossz, amit csinálni kell, nem pedig egy karrier. De Bea megmutatta, hogy abból, amit otthonról hozunk, igenis lehet várat építeni.

Annyira szerettem, amit Bea művelt a Konyhafőnök VIP-ben. Olyan emberi, szerethető figura volt végig, aki megőrizte önmagát, azt, ahonnan jött, és emellett végig nyitott volt az újdonságokra is. És ez számomra annyira szép, mert én is fontosnak érzem, hogy ne veszítsük el a gyökereink. És én pont emiatt szerettem annyira ezt könyvet.

Ha egy szakácskönyvet veszek a kezembe, mindig csak lesek, mert olyan recepteket találok benne, amikhez nehezen beszerezhető, vagy iszonyat drága alapanyagok kellenek, így bármennyire is érdekesnek tűnik a recept, a büdös életben nem fogom elkészíteni. Bea viszont megmaradt önmaga, és nem nagyzolni akart például a Konyhafőnökben is tanult új receptekkel, hanem gondolt az átlagolvasóra.

A Bea konyhája felépítését tekintve megmutatja az utat, amit Bea bejárt. Az egyszerű alap receptektől, mint a tejbegríz, a rántott hús eljutottunk a bonyolultabb ételekig, de még azoknál sem érzem azt, hogy legatyásodnék, ha éppen azt akarnám elkészíteni vacsorára. Végre, megszületett egy átlagembereknek szóló szakácskönyv, egy olyan alapmű, amit bármikor elővehet az ember, ha nem tudja mit főzzön. Márpedig ez nálam egészen gyakran előfordul.

De be kell valljam, engem az egyszerűbb ételek receptjei hoznak lázba, és ha lesz Beának még szakácskönyve (legyen!), akkor is azokra fogok leginkább ráugrani. Hiszen vannak olyan megszokott és szeretett ételeink, amiknél elég egy-két új fűszer, némi új praktika, és máris egy felturbózott változat lesz a vége. Én pont ezért döntöttem úgy, hogy két alapreceptet készítek el első körben, igaz, csak az egyikről készült kép.

Először a tejbegríznek adtam esélyt, és első körben kicsit szkeptikus voltam, mikor megláttam mennyi búzadara kell benne. A végére egy kis betontömböm lett, na mondom jó, öntöttem még hozzá tejet, és beraktam a vajat is, így végül kaptam egy krémes tejbegrízt. A vaj adott neki egy extra ízt, jobb lett tőle az állaga, viszont majdnem egy liter tejet be kellett öntenem, a receptben írtak duplját. Így amikor legközelebb készítem, kevesebb búzadara kerül majd bele, de a végeredmény alapvetően tetszett.

A másik vállalásom a rántott hús volt. Most őszintén, ki ne tudna rántott húst csinálni? Nem hittem, hogy fel lehet dobni az alapreceptet, de Bea olyan apró trükköket írt le, amiket eddig nem csináltam. Például sose töröltem szárazra a megmosott húst, és eddig a tojásba is tejet raktam, pedig tejföllel tényleg sokkal omlósabb lett a hús, és a szárazra törlés miatt jobban rátapadt a panír a húsra. Szkeptikus voltam a mandula miatt, amit a panírba kellett tenni, mert hát, azt eddig édességek kellékeként képzeltem el. A végeredmény viszont nagyon nyami lett.

Ami viszont nekem egy kicsit negatív volt, hogy a receptek leírása időnként bántóan rövid lett, és egy-egy ponton úgy éreztem, nem elég részletes a magyarázat. Olyan érzésem volt, mintha anya a telefonban magyarázná mit hogy csináljak, és úgy hiszi, én is minden fortélyt ismerek a konyhában, mint ő. Pedig nekem azért van még mit tanulnom 🙂

Értékelés: 10/10

Mindent egybevéve én nagyon szerettem ezt a szakácskönyvet, és biztos vagyok benne, hogy sokszor fogom még a kezemben forgatni, és sok receptet elkészítek majd belőle. Nagyon remélem ám, hogy jön még más szakácskönyv Beától!

Hogy tetszik a borító? Nekem bejön, a könyvben szereplő receptek pedig baromi jók lettek, ügyesen beindítják az ember nyálelválasztását.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha feldobnád a jól ismert, egyszerűbb kajáid új ötletekkel, vagy kipróbálnál pár új, magyaros fogást, akkor ez a szakácskönyv neked való!