Könyvajánló: Jennifer Mathieu – Moxie, avagy a vagány csajok visszavágnak

Általános iskolában volt egy osztálytársam, úgy hívták, hogy Blanka. Kábé hetedikre feltűnően csinos lány lett, aki felkeltette az osztálytársaim érdeklődését. Blanka eggyel mellettem ült, ha kinyújtottam volna a kezem, elértem volna őt. Az osztály “menő srácai” hátrébb ültek, de így is elérték őt…

Minden szünet úgy telt el, hogy a fiúk jöttek, és elkapták Blankát, csikizték, felhúzták a szoknyáját, fogdosták, és Blanka látszólag nem ellenkezett, sokszor nevetett. Viszont mikor becsöngettek, láttam rajta a megkönnyebbülést. A kicsengetéskor pedig a feltörő félelmet. És mit tett a suli? Semmit. Az osztálytársaink? Semmit. És én? Semmit. De gyűlöltem az egészet. Gyűlöltem, hogy ez történik vele, és én csak ülök ott tétlenül arra gondolva, hogy a “menő” srácok legalább nem engem piszkálnak.

Tizenhárom éves voltam, amikor elkezdtem felfigyelni arra, hogy mennyire igazságtalan rendszerben élünk. Hogy a fiúk kvázi bármit megtehetnek, a lányokra pedig rászólnak – nálunk is kaptak beszólást a lányok a tanároktól a ruháik miatt. Akkoriban kezdtem el ismerkedni a feminista szó jelentésével is – de nyilván csak a rossz hang jutott el hozzám. Akkoriban a feminista a dühöngő leszbikus szinonímája volt, de látva Blanka esetét és a szenvedését kezdtem magamban összerakni, hogy a feminista jelentése teljesen más.

Azért írtam ilyen kissé szokatlan felütést, hogy jobban átjöjjön az, miért vártam ennyire ezt a könyvet, mit jelentt nekem, és mit jelenthet másoknak. Mert annyi mindent helyrerak ez a regény! Ma már sokan ismerjük a feminista szó jelentését, ez a könyv pedig tökéletesenn le is tisztázza. Aki feminista, nem a férfiakat gyűlöli, hanem egyenlőséget vár el. Azért küzd, hogy a nők ne legyenek elnyomva, és ugyanolyan bánásmódot kapjanak, mint a pasik. Hogy ne történjenek meg a megaláztatások.

Ha már tizenhárom éves koromban megjelent volna a Moxie, odaadtam volna Blankának, hogy olvassa el. Felemeltem volna a hangom, hogy hagyják már békén szegény lányt. Nem féltem volna csendben maradni – és ebben rejlik a könyv ereje. A hősnőjének, Viviannak ugyanis elege van. Unja már, hogy a fiúk büntetlenül fogdossák a lányokat, hogy a külsejüket a neten osztályozzák, hogy undorító szexuális tartalmú feliratú pólókat viselnek, de elnézik nekik, “mert a fiúk már csak fiúk“, eközben a lányokat megalázzák a tanárok a szoknyájuk hossza miatt.

A könyvben Vivian – az anyja szellemiségéből erőt merítve – mozgalmat hirdet, amiben a Kemény csajok visszavágnak. Újságot szerkeszt, igaz, névtelenül, de szépen-lassan elkezdi összekovácsolni a lányokat, és visszavágnak a rendszernek. Többek között az szemétláda iskolaigazgatónak, akinek a fia a fő provokátor és lány-kínzó – az apja pedig nyilván tud róla, csak nem érdekli.

Nagyon egyszerű volt egyetéreznem Vivvel, mert annak idején hasonló tehetetlenséget éreztem én is, amikor láttam, hogy mit tesznek Blankával, és eközben valahol örültem, hogy nem én vagyok a gúnyolódások célpontja. De velem ellentétben Viv cselekedett, pedig ő se a magabiztosság fellegvára. Már csak emiatt is nagyon szerettem a lányt.

De mi történik azután, hogy egy kisvárosban mozgalmat hirdetsz? Hogy kezelik a lánybarátaid? Mit tesz az iskola vezetősége, ha valami nem úgy működik, ahogy ők azt jónak érzik? Mekkora félelem és bátorság lehet egy ilyen mozgalom élére állni? A könyv mindezekre választ ad, miközben az írónő sodró lendülettel mesél – mert ez nem az a könyv, amit olyan könnyedén lerak az ember. Szó szerint a kezedhez ragad olvasás során.

Amit külön szerettem benne, hogy akad egy fiú szereplő (akibe Viv bele is zúg), aki bizony támogatja a feminista mozgalmat, és ki is áll érte. Igaz, a srác (nem akarok névvel spoilerezni) hoz nagyon hülye döntéseket is, időnként nem tudja megérteni, hogy mit is jelent lánynak lenni és átélni ezeket. És fiúként tényleg nehéz megérteni, mert nekünk olyan kiváltságaink vannak, amit mi átlagosnak veszünk, és ami sok lánynak sajnos nem az. (És ez undorító! Egyenlőséget!). Mégis, az írónő törekedett arra, hogy átadja, nem minden fiú nézi le a nőket. Vannak fiúk, akik kiállnak a jó ügyért. És kicsit bénácska románc ide vagy oda, nekem ez jól esett.

Értékelés: 10/10

Kétség sem fér hozzá, hogy a Moxie napjaink egyik legfontosabb regénye. Olyan, amit mindenkinek el kéne olvasni, és mindenkinek be kéne állnia a harcba, hogy soha, egy lánynak se kelljen elviselnie azt, amit Blankának, Vivnek – és a barátnőinnek. Hogy megmutassa, az összefogás mekkora eredményre vezethet.

Hogy tetszik a borító? Sajnos nálam nagyon kapufa, emiatt kicsit félek is, hogy eljut-e az emberekhez a könyv 🙁 De szerencsére jön a Netflix film adaptáció, és talán a filmes borító jobb lesz.