Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Szabados Ágnes – Van időm olvasni: Olvasónapló

Szerintem kifejezetten sokat elárul az emberről az, hogy miként bánik a hírnevével. Sokan Instagram és Facebook lájkokra és termék megjelenítésekre cserélik az ismertséget, míg vannak olyan emberek, mint a Szabados Ágnes, aki úgy döntött, az olvasás szeretetét fogja népszerűsíteni. Ez pedig nem semmi!

Ágnes is könyvrajongó, falja az olvasmányokat, így persze, mondhatjuk, hogy csípőből jött neki a kiállás a jó ügyért, de mindezt ennyivel nem lehet elintézni. Ha valaki úgymond sztárként, aktív munkavégzés mellett ilyen komolyan kiáll egy jó ügy mellett, és aktívan vezet egy könyves csoportot, kihívást talál ki, és ténylegesen népszerűsíti az olvasást, az tényleg dicsérendő dolog. Szóval, ezért mindenképpen jár a respek Szabados Ágnesnek.

Alig pár napja pedig megjelent ez az olvasónapló, a Van időm olvasni. Rögtön kíváncsi lettem a könyvre, kíváncsi voltam rá, hogy mit adhat mindez nekem. Most, hogy a könyvet többször átnéztem, és agyaltam is rajta elegetm, rájöttem, hogy mit kaptam: megerősítést, hogy igenis jó dolog az olvasás, és mennyire klassz már, hogy ezen a blogon mindezt népszerűsítem.

Persze ezzel együtt el kell mondanom azt is, hogy rájöttem, ez az olvasónapló nem nekem szól. Nem én vagyok a célközönsége. Nincs szükségem olvasásra buzdító idézetekre ahhoz, hogy olvasni akarjak. De ami döntőbb: nem szeretek kézzel írni. Komolyan, sosem szerettem, amíg volt írógépem, még a postai borítékokat is azzal címeztem meg, csak írnom ne kelljen. (A könyveimet azért szívesen dedikálom, tényleg :)). És mivel ebbe a könyvbe aktívan írni kell, hát ezért is mondom, nem vagyok célközönség.

Ami magát a könyvet illeti, a kivitelezéssel kicsit vegyes érzéseim vannak. Az egyszerű borító, a kemény kötés, az ötletek, az idézetek, a kék-sárga-fehér design nagyon tetszik. Viszont az ABC sorrenddel nem értek egyet, mert bár így átláthatóbb a visszakeresés, de Q-című könyvből lássuk be, kevés van, A-ból meg sok, így rögtön előjöhet az, hogy hamar betelnek a lapok.

Ráadásul úgy érzem, hogy elég kicsi a sorok közti hely, ahová írni lehet. De utóbbi abszolút ízlés kérdése, én amúgy is lóbetűkkel szoktam írni. Viszont mindkettőre van megoldás: ha valaki kisebb betűkkel ír, és neki az kényelmes, akkor hajrá! Plusz nem kötelező ABC sorrendet tartani, lehet olvasás szerint is használni az olvasónaplót.

Oké, tisztáztuk, ez az olvasónapló nem nekem való. De akkor kinek? És egyáltalán, jó hogy megszületett! Igen, baromi jó, hogy megjelent ez a könyv, mert igenis sok emberhez szól.

Elsősorban azoknak lesz hasznos ez az olvasónapló, akik keveset olvasnak, és akiket tényleg motiválni kell abban, hogy igenis szakítsanak időt az olvasásra. Mert olvasni baromi jó dolog, és ha az élményeinket ilyen módon is vezethetjük, amihez nem kell netkapcsolat, és valami személyessé válik, akkor talán az olvasás szeretete is erősebbé válhat az emberben.

Ha grafomán vagy, akkor ez az olvasnapló aztán pláne kell neked! Mert itt lehet írni aztán bőven, van hely a rajzolásra, akár még apró kis képek beragasztására is. Ha imádod a bullett journalt, ha szeretsz naplót vezetni, ha szívesebben írsz kézzel, mintsem gépelsz a klaviatúrán, akkor ez az olvasónapló szerintem nagyon hasznos lehet számodra.

Így ha van olyan ismerősöd, aki grafomán, imádja a bullett journalt, és kéne neki egy kis noszogatás, hogy igenis olvasson, akkor hiszem, hogy ez a könyv segíthet. Pláne mert annyira motiváló idézetek kerültek bele, amik tényleg segíthetnek átlendülni azoknak, akik még nem könyvmolyok, de könnyedén azzá válhatnak, csak egy kis lökés kell nekik.

Összességében tehát annyit mondhatok, hogy ennek a könyvnek megvan a célközönsége – ami nem én vagyok, de az olvasónapló értékeit így is látom. Csodálatosnak gondolom, hogy megszületett, Szabados Ágnes munkásságát pedig nagyon tisztelem, mert igenis így kell bánni a hírnévvel, igenis ki kell állni valami jó dolog mellett. Remélem mindez jó példa lesz más magyar sztároknak is.

VAN IDŐM OLVASNI – BLOGTURNÉ

  • Szabados Ágnes Nincs időm olvasni! facebookos csoportja és kihívása rövid idő alatt nagyon ismert és kedvelt lett a könyvmolyok között, és olyanokat is könyvmollyá tett, akik korábban egyáltalán nem vagy csak keveset olvastak. Ági most egy különleges könyvvel kedveskedik nekünk, melyben nemcsak rendszerezhetjük az olvasnivalóinkat, hanem vezetése ösztönözhet is arra, hogy még több könyvet vegyünk a kezünkbe. A turné során 10 blogger mondja el a véleményét a Van időm olvasni nevezetű olvasónaplóról, a turné végén pedig ti is nyerhettek belőle egy saját példányt.

  • A Nincs időm olvasni csoportban Ági minden hónapban más témát ad meg, amelyhez olvashatunk. A játék során a 2017-ben és 2018-ban meghirdetett témákhoz kapcsolódó könyvek címét kell kitalálnotok leírás alapján. Feladatotok, hogy a Rafflecopterbe írjátok be a történetek magyar nyelvű címét.

    Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

    2018-ban, novemberben egy igaz történeten alapuló regény kerül sorra. Ezúttal egy fiatal lány által írt személyes könyvecskéről van szó, melyben elmeséli, hogyan rejtőzködtek a családjával és egy idegen családdal a II. világháború alatt a nácik elől.

    a Rafflecopter giveawayhttps://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js

  • 11. 24. Spirit Bliss Sárga könyves út
    11. 25. Nem félünk a könyvektől!
    11. 26. A Szofisztikált Macska
    11. 27. Never Let Me Go
    11. 28. Függővég
    11. 29. Deszy könyvajánlója
    11. 30. Szembetűnő
    12. 01. Sorok között
    12. 02. Olvasónapló
    12. 03. Könyv és más