Szavak sincsenek arra, hogy mennyire vártam már Az Elit megjelenését. Idén rengeteg könyvet elolvastam, a legtöbbről kritikát is írtam a blogon, de mégis, A párválasztó-trilógia volt az, ami a legközelebb férkőzött a szívemhez. Igazából fogalmam sincs arról, hogy honnan ez a nagy imádat, mert a könyv közel sem olyan tökéletes, mint amennyire imádom. Mégis, nem volt olyan lapja az idén megjelent két könyvnek, amit ne olvastam volna fülig érő szájjal, és akkora élményt adott a történet, hogy az valami hihetetlen. Sokat gondolkodtam azon, miképp fejthetném meg a titkát, de aztán rájöttem, hogy minek. Ez egy olyan könyv, amit egyszerűen imádok, amiért lelkesedem. Miért akarjam lelőni azt a titkos összetevőt, ami miatt beleszerettem? Inkább remegve várom a harmadik kötetet, és közben haragszom magamra, amiért nem elég jó az angolom ahhoz, hogy már most, ebben a másodpercben neki eshessek a trilógia harmadik részének. (UPDATE: A harmadik kötet, a The One csak május 6-án jelenik meg az Egyesült Államokban. A Gabo Kiadó szerint a magyar megjelenés Május végére várható. Juhú!)

Az Elit ott vette folytatódott, ahol A párválasztó abbamaradt. Már csak hat lány verseng Maxon szívéért és a Illéa hercegnői, majd királynői posztjáért, és ebben a részben csúcsosodott ki leginkább a versengés. (Bár, gyanítom a harmadik kötetben ez még hangsúlyosabb lesz). Egy csomó olyan dolog történt a kötetben, amit szerettem volna, ha belevisz az írónő. Gondolok itt például arra, hogy sikerült hitelesebbé tenni Maxon karakterét, az affér Celestével nagyot ütött, és ettől olyan reális volt az egész. Persze a magyarázkodás, ahogy Maxon elmondta mit-miért tett már kevésbé volt befogadható, de utána történt még egy dolog, amikor Ámerica megtudta Maxon féltve őrzött titkát, és azután már nem volt megállás. Ha pár pillanatig is elfelejtettem Team-Maxont skandálni, azután már nem is tehettem volna mást. Eközben Aspenben is folyamatosan csalódtam, leginkább azért, mert nem bízott úgy Ámerica képességeiben, ahogy kellett volna. Különösen tetszett az is, ahogy Maxon is végiggondolja az egészet, és rájön, talán nem ártana a többi lánynak is esélyt adni, mert Ámerica továbbra is adja a nagyasszonyt, időt kér, nehezen dönt, és így tovább..

Ami a hősnőnket illeti, igen, elismerem: a könyvet átjárta a „Maxont vagy Aspent szeressem” gondolat, ráadásul húsz-harminc oldalanként mintha fordult volna a kocka, és volt, amikor mindkettőt akarta egyszerre. Tulajdonképpen hajlamos voltam elfelejteni olvasás közben azt, hogy Ámerica egy tizenhét éves tinilány, akinek olyan komoly döntéseket kell meghoznia, amik nemcsak a saját, hanem akár egy egész királyság életére befolyásoló erővel lehetnek. Pont emiatt tetszett ennyire ez a rész, mert végre foglalkoztak azzal a kérdéskörrel is, hogy mi lesz később. Mert oké, tegyük fel, Ámerica lesz a kiválasztott. De akkor ő nemcsak Maxon jegyese lesz, hanem egy királynő, aki egy nemzet sorsáért felelős. Nagy felelősség ez a szerelemért – pláne akkor, ha létezik egy egyszerűbb opció, egy másik férfi, azaz Aspen képében, aki szintén boldoggá tehetné őt. Ezek ismeretében valahogy teljesen érthetővé vált a szememben Ámerica tépelődése azon, hogy kit is válasszon, és mit akarjon igazán. Nem lehet egy ilyen döntést egyszerű meghozni, és utólag átgondolva teljesen hiteles volt a tépelődés.

A regény nagy erőssége volt az, hogy egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a mellékszereplőkre. Különösen megszerettem például Ámerica három szobalányát, és Anne volt az, aki a leginkább a szívemhez nőtt, miután kapott egy kis háttérsztorit. Nagyon csípem Ámerica családját is, az apukája leveleit kétszer olvastam vissza, mert annyira meghatóak voltak még a számomra is. A legnagyobb meglepetés pedig az volt, hogy milyen komolyan kifejtették a Párválasztón résztvevő többi lány álláspontját, a nézeteiket, és magát a küzdelmet, ami Maxon herceg szívéért folyt. Imádva gyűlöltem Celeste-et, Krisst megszerettem, Merlee háttérszála pedig olyan gyönyörűen emelkedett ki az egész regényből, hogy azt gyönyörű volt még olvasni is. Persze még így is van bőven kakaó a többi lányban is, Elise például nem úgy tűnik, mintha egyhamar feladná a harcot, amire ugye tökéletesen reflektál az Új-Ázsiai háború is. Ó, és Kriss: egy ízben azt mondta Ámericának, hogy fogalma sincs róla mennyit harcolt az életében. Nagyon kíváncsi vagyok mire gondolt pontosan a keserű sorsa alatt.

Kétségtelen, hogy Az Elit sokkal jobb lett, mint a Párválasztó. Utóbbi felépített egy alapot, mondhatni megágyazott a folytatásnak, Az Elit pedig minden elvárásomat maximálisan teljesítette. Végre, szó esett a háttérvilágról is, megtudtuk, hogyan alakult meg Illéa királysága és a kasztrendszer, de végre szó esett a világ többi részéről is, mint a Német szövetség és Olaszhon királysága. Az ilyen YA könyvekben mindig a háttérvilág a kedvenc részem, szeretem látni, hogy az adott író miképp képzeli el a történetében megteremtett világot. A szerelmi részek is sokkal jobban fel lettek vázolva, mint az előző részben. Sőt, nekem még az is feltűnt mennyit fejlődött Kiera Cass írói stílusa.

Nagyon várom ám, hogy mi lesz a harmadik kötetben. Szeretném még jobban megismerni a Párválasztóban maradt lányokat, ahogy arra is vágyom, hogy fejlődjön Ámerica személyisége. A kötet végén a beszélgetés a királlyal nagyot ütött, és sok mindenben igaza volt a királynak, így kíváncsian várom merre pörög tovább a sztori. A lázadók is egyre érdekesebbek, tudni akarom miképp csúcsosodik majd ki a dolog. Bár, az tényleg hagy kivetnivalót maga után, mennyire könnyedén betörnek a palotába a lázadók, de az a cetli arra enged következtetni, hogy belső emberük van (ami amúgy elég nyilvánvaló volt már az elejétől fogva). Mindent egybevéve egy nagyon jó harmadik részt szeretnék mielőbb elolvasni, amiben választ kaphatok az összes kérdésemre, azokból pedig van ám bőven 🙂

Értékelés: 10/10
Máshogy nem is értékelhetném az év könyvét. Bevallom őszintén, kicsit gyorsan éreztem, hogy ráaggatom ezt a jelzőt még az elolvasás előtt, és tartottam is attól, mi lesz, ha nem fogom úgy imádni, ahogy az év könyvét illene. Azonban Az Elit tényleg az év legjobb olvasmánya volt a számomra. Hihetetlen, de már csak egy rész van hátra a trilógiából, amiben remélem minden kérdésemre választ kapok. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogyan fogom kibírni a várakozást…

Ha valaki karácsonyi ajándékként könyvet szeretne ajándékozni – vagy kérni -, ajánlom figyelmébe a Párválasztó-sorozatot.