Bevallom, gyerekkoromban nem sokat foglalkoztam azzal, hogy a Gonosz Mostoha vagy éppen Jafar mitől is lett gonosz, és miért szemétkedik a jólelkű főhősökkel, csak azért drukkoltam, hogy elbukjanak és legyen happy end. Viszont minél idősebb lettem, annál inkább érdekelt: mi lapulhat a Disney-gonoszok lelke mélyén. Hogyan lettek ilyen elvetemültek?
Bár a Disney mesék erre nem igazán adnak választ, de Serena Valentino Gonosztevők sorozata erre törekszik. Minden részben más gonoszt állít a középpontba, de érdemes az olvasásnál sorban haladni, hiszen sok a visszautalás, a Szörnyeteg és Ursula története pedig szorosan összefügg. Van a háttérben ugyanis három különösen gonosz nővér, akik kavarják azt a bizonyost, de keményen. Na de anélkül, hogy spoilerekbe merítkeznék, röviden mesélek az első három könyvről, ezek itthon is megjelentek.
Ki a legszebb? – 9/10
Meg kell mondjam, ez lett az abszolút kedvencem a sorozatból, mert nagyon erősen ábrázolta azt, hogy mi vezethet egy embert a megőrüléshez, és ahhoz, hogy elveszítse önmagát. A királyné ugyanis a gyászba roppan bele leginkább, de megannyi gyerekkori traumát is felemleget a könyv, ami még érthetőbbé teszi a karakter változását, és azt is, hogy gonoszként mit és miért tesz.
Az ötletet pedig imádtam, hogy a királyné ennyire szerette Hófehérkét, olyan jó feelinget adott mindez a történetnek. Olvasás közben végig bennem volt az az érzés, hogy bakker, de sajnálom ezt a nőt, és nem hiszem el, hogy ennyit kell szenvednie. Persze pár dolog zavart, mint a szépség folyamatos emlegetése, és a fordulópontot is elhamarkodottnak éreztem, de még így is azt tudom mondani erre a könyvre, hogy imádnivaló.
Herceg vagy Szörnyeteg? – 6/10
Ebben a kötetben már nagyobb szerepet kapnak a különös nővérek, ahogy a húguk, a jószívű Kirké is bemutatkozik. A Szépség és a szörnyeteg alaptörténetét forgatták ki, és leginkább a Szörnyeteg múltjára mentek rá, bemutatva, hogy milyen gonosz és kiállhatatlan is volt ez a pasi a múltban. De ezt ugye eddig is tudtuk.
Nálam ez a regény ott csúszott el, hogy nem igazán láttam bemutatva a változás. Igen, ismerjük a meséből, ahogy Belle meglágyítja a Szörny szívét, de itt ebből alig pár oldal jutott csupán, ha nem ismerem a mesét, azt sem értem hogyan szeretnek egymásba. Olyan üresnek érződött emiatt a könyv.
Persze alapvetően szórakoztató volt, és akadtak benne nagyon jó ötletek és gondolatok is. Tulipánt hercegnőt például szerettem, és Kirké is egy nagyon erős karakter volt. De azért az apróságért is rajongtam, hogy Gaston és a Herceg anno gyerekkori barátok voltak. Talán az a gondom, hogy ez a könyv csak kiegészítette a Szépség és a szörnyeteg történetét, de önmagában valahogy kevésbé állt meg a lábán.
Szegény, mélabús lélek – 7/10
Na ezt a könyvet tényleg nem ajánlom úgy elolvasásra, hogy legalább a Szörnyeteg könyvét ne ismernétek. A különös nővérek ugyanis itt már szinte főszereplők, és elég komoly történetük van, amiktől ráadásul jobban is megismerhetjük őket.
Komoly szálat kap Tulipánt hercegnő története is, őt a Szörnyeteg könyvében találkozhattunk. Nagyon szerettem a jellemfejlődéséről volt olvasni, szuper volt látni, ahogy magára talál a hercegnő, elkezd olvasni, művelődni, és végre szembemegy azzal, amit elvárnak tőle. Imádtam minden percét a lány történetének, a drága Dadus karakteréért különösen bolondultam.
A főszereplő igazából Ursula akart lenni A kis hableányból. Nála tök jól megkaptuk azt, hogy miért is lett gonosz, és ami azt illeti, teljesen megértettem őt. A helyében szerintem sokunk szívében elharapódzott volna a bosszúvágy, mert nyomorúságos háttértörténete lett. A célt elérte az író, jobban megértettem a karaktert, és bár nem drukkoltam neki, de világos lett mit miért csinál, különösen amikor előjött az, hogy milyen borzalmas, ha valaki nem fogad a külsőd miatt. Ezzel szerintem sokan tudunk azonosulni, és most már Ursulát is jobban kedvelem.
A könyv mégse lett kedvenc. Túl sok szálon pörgött, amiket valahogy nem tudott megfelelően összekapcsolni, Tulipánté például kilógott. Egy csomó megváloszalatlan kérdést hagyott, például a Dadussal kapcsolatban, és volt egy olyan csavar is a sztoriban, amit nem is teljesen értettem, annyira hirtelen történt. De a lezárást is annak érzem, mintha hiányzott volna a könyv végéről vagy húsz oldal… A következő rész már Demónáról szól, aki itt nem egyszer szóba került, talán már ott okosabbak leszünk.
Mindent egybevéve szerintem ez egy szerethető sorozat, amit (a kötetek rövidsége miatt is) hamar elolvas az ember. Szórakoztató, időnként vicces, és ami fontos, elgondolkodtató mindhárom könyv. A fő gondja talán az, hogy a teljes megértéshez a Disney mesék ismerete is szükséges, önmagában kevésbé állnak meg a történetek. A kíváncsiságom mindenesetre adott, és úgy érzem, Demóna történetének még mindenképpen esélyt szeretnék adni.
-
A Manó Könyvek jóvoltából hazánkban is megjelent a Disney Gonoszok sorozat harmadik kötete, a Szegény, mélabús lélek. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei bemutatják Ursula és a Három nővér sötétséggel és mágiával átitatott történetét, melyből kiderül, miért is vált gonosszá Ursula, miközben a félelmetes nővérek is tovább szövögetik szálaikat.
Tartsatok velünk, kövessétek a turné állomásait és vigyétek haza a kiadó által felajánlott könyv egy példányát! Mostani játékunk során A kishableány világába kalandozunk. Minden állomáson láthattok egy képet, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni, melyik karakter látható rajta, és a megoldást beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.01/11 Utószó
01/12 Dreamworld
01/13 Csak olvass!
01/19 Sorok Között