Jenny Han az egyik kedvenc íróm, A fiúknak, akiket valaha szerettem regény pedig anno nagy kedvenc volt. Így mondanom sem kell, nagy elvárásokkal ültem le megnézni a Netflixen debütáló filmet. De nem kellett csalódnom. Sőt! Le kell írnom: a film jobb lett, mint a könyv. De tényleg!

Aki nem ismerné, a sztori nagyon röviden: Lara Jean egy ázsiai-amerikai lány, aki minden egyes csalódása után ír egy szerelmes levelet, hogy lezárja magában a dolgot. Ám ezek a levelek végül eljutnak a címzettekhez, többek között a nővére, Margot pasijához, Joshhoz. Hogy mentse a helyzetet, Lara Jean álkapcsolatot kezd Peterrel, a suli menő srácával, akibe tényleg kezd beleszeretni.

Ritkán látni azt, ha egy film ilyen érzékenyen és előzékenyen nyúl hozzá az irodalmi alapanyaghoz. A forgatókönyvírók végig tiszteletben tartották a könyv szellemiségét, a karaktereket, a dramaturgiai ívet de eközben kicsit emberibbé, szerethetőbbé és jobbá változtatták át mind a történetet, mind az üzenetet.

Leginkább Kitty karakterén tudom a legjobban megmutatni azt, hogy miért is szerettem jobban a filmet. Kitty a könyvben egy kis görcs, aki kábé állandóan idegesítő. Persze, ennek is megvan a maga háttere, de annyival üdítőbb volt a filmbéli Kittyt látni, akit teljesen megszerettem. Pláne mert a filmben szívjóságból és testvéri szeretetből küldi ki Lara Jean leveleit, abban a reményben, hogy a nővére így kibújik a csigaházából, és élni kezd. A könyvben pedig gonoszságból tette, így akart bosszút állni a testvérén egy apróság miatt. Na ugye, hogy mennyivel jobb a filmes verzió?

A történet üzenete is annyira szépen átjött a filmen keresztül. Még erősebbé vált a családi szeretet, a testvéri kapocs fontosságának a bemutatása. Annyira szerethetőek voltak együtt a nővérek, és éppen ezért nekem is pont ennyire fájt az anyuka halála, mint nekik. Apropó, a szülő elvesztését gyönyörűen feldolgozták a filmben, azok a tartalmas beszélgetések Lara Jean és Peter között mindent vittek.

Kifejezetten tetszett az is, ahogy Lara Jean és Peter kapcsolata is alakult. A könyvben volt egy olyan érzésem, hogy Joshnak is drukkolok, na az itt eszembe se jutott, mert annyira erős volt a nővérek közti szeretetet, és tudtam, hogy Lara Jean ezt soha nem tenné meg Margottal. Peter pedig egek, akkora álompasi volt, hogy az hihetetlen! Azok a beszólások, a szemtelen vigyorok, na és a jelenet, amikor Lara Jean farmerzsebébe csúsztatta a kezét! Hű, azt szerettem! De a kinti jakuzzis jelenet is édes volt.

Külön dícséret illeti a castingosokat: mindenkit nagyon jól eltaláltak. Lana Condor tökéletesen hozta az ártatlan, szelíd Lara Jean karakterét, Noah Centineo pedig pont annyira menő, szexi és édes volt, mint ahogy a könyvek alapján Petert elképzeltem.

Apropó, üzenet. Ez a film azon kevesek egyike, ahol ázsiai származásúak a főszereplők. Hála az égnek ez nem kapott külön említést. De tényleg, szóba se került, egyszerűen ugyanúgy kezelték, mintha Lara Jean és a családja is fehér lenne. Ez pedig nagyon jó és előremutató dolog.

Értékelés: 10/10

Számomra ez tényleg azon ritka alkalmak egyike, amikor jobban tetszett a film, mint a könyv. Mert a film gördülékeny volt, a középpontba helyezte a család szeretetét, ügyesen bemutatta egy fájdalommal küzdő, zárkózott lány nyitottá, boldoggá válását, ráadásul a szerelmi szál is nagyon édesen haladt előre. Úgy érzem, A fiúknak, akiket valaha szerettem nagy klasszikus lesz.

A film végén volt egy aprócska jelenet, amikor feltűnik John Ambrose a neki címzett levéllel, de ezt sem tekintetném függővégnek. A könyvvel ellentétben a film szépen lezárul, így ha netán a második könyvből nem készülne film, az sem tragédia, teljesen kerek a sztori. Sőt, a befejezést látva, és ismerve a második könyvet, talán jobb is, ha ezt így most lezárjuk.

* Még nem olvastad a könyvet? Akkor szerezd be most! Katt ide! *