Több, mint három évet vártam erre a könyvre. És hogy megérte-e? Nem tudom egyértelműen rávágni, hogy igen, de azt sem, hogy nem. Mert ez a regény nagyon különbözött az első részétől.

Az Utánad a sötétbe utólag nagyon kellemes emlékként, és nagy meglepetésként maradt meg bennem. Ugyanis úgy indult, mint az átlagos New Adult regények, aztán jött a csavar, a közepén kiderült Clay betegsége, és teljesen más, sokkal sötétebb mederben folyt a történet. Ez a váltás pedig tetszett, egyedi színt kölcsönzött a regénynek, kiemelte az átlag történetek közül.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be kedvezményesen ide kattintva! *

A Fény az éjszakában ezt a meglepetés-faktort már nem tudta hozni. Itt máson volt a hangsúly, ez egy sokkal érettebb, komolyabb és elgondolkodtatóbb regény. A hangulata viszont… lehet, hogy én voltam rossz passzban, de ez a sok fájdalom, a szenvedés, a nehéz téma, valahogy nem jött most annyira át, nem éreztem úgy, hogy a könyvhöz szegezett volna az írónő.

Márpedig a történettel nem volt gondom. Sőt, még az üzenettel sem. Mert kifejezetten tetszett az, amire az írónő felépítette a folytatást. Váltott szemszöget kaptunk, a kezdetekben Clay egy intézetben lakott, ahol segíteni akartak neki kezelni a betegségét, eközben Maggie próbálta túlélni a szakítást. Ám amikor Clay visszatért a városba, újra közel kerültek egymáshoz.

Jó ötlet volt a dupla narráció, mert így tényleg gyönyörűen átjött a lényeg. Az, hogy a szerelemért olykor harcolni kell, és ez a harc kőkemény lehet. Márpedig itt az volt, és ez bizony szült néha nehezebb, gyengébb pillanatokat is. Maggie például időnként nekem nagyon sok volt, még úgy is, hogy meg tudtam érteni a félelmeit, az érzelmeit. Clay szerethetőbbnek bizonyult, de nála iszonyú erősen játszott a sajnálat-faktor.

A romantikus szál nehezítéseként az írónő dupla szerelmi háromszöget is behozott a történetbe: egy lány hajtott Clayre, egy srác pedig Maggie-re. Oké, érezhető volt, hogy egyikük se vevő a másik közeledésére, de maga a szitu, és az ebből fakadó problémák miatt sokszor éreztem azt, hogy csak a lapok telnek, de érdemben nem történik semmi.

Ó, és mielőtt elfeledem: Lisa és Ruby párosát imádtam, mindennek dacára, ami történt velük. Daniel és Rachel dettó csodálatosak voltak. Imádtam látni, hogy mennyire szeretik egymást és Maggie-t. Az, ahogy közösen védték a lányt álomszép volt, ilyen barátokat kívánok mindenkinek. De a kedvencem velük kapcsolatban mégis az volt, ahogy szép-lassan elkezdték elfogadni Clayt, és megérteni, hogy a betegsége miatt olyan, amilyen. Az pedig külön öröm, hogy Maggie apja mennyit fejlődött.

Amiért viszont rajongtam: az, ahogy az írónő megmutatta Clay betegségét. Nem éreztem rózsaszínnek a dolgot, sokkal inkább hitelesnek. A srác erejét, bátorságát és kitartását pedig csak becsülni tudtam. Egyszerűen kellett ez, hogy lássuk, Clay küzd, és próbál meggyógyulni, de ez nem két perces folyamat, és idő kell, mire az út végére ér. És éppen emiatt is szerettem a könyv lezárását, ettől volt a lehető legjobb, legszebb és legemlékezetesebb.

Értékelés: 7/10

Bármennyire is jó volt a történet, a karakterek és az üzenet, hangulatában sajnos nem éreztem azt, hogy ez a regény nagyon magával ragadott volna. A témáját viszont jól kezelte, Clay karaktere mindent vitt, és időnként Maggie-nek is akadtak frenetikus pillanatai. A romantika pedig azért mindennek dacára tombolt rendesen.

Hogy tetszik a borító? Gyönyörű! Tényleg nagyon szépen visszaadja a történetet és a főhősöket is.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha tetszett az első rész, szerintem érdemes bepróbálni a folytatást is. Igaz, más a hangulata, de gyönyörű üzenetet közvetít.

És igen, az üzenete az, ami miatt nagyon megéri elolvasni ezt a könyvet. Szerintem sokat segíthet mindenkinek abban, hogy megértsük, miként is működnek a mentális betegségek, hogyan tudunk segíteni azokon, akiket érint, és egyáltalán, miként jó hozzáállnunk a témához.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be kedvezményesen ide kattintva! *