Könyvkritika: Böszörményi Gyula – Nász és téboly (Ambrózy báró esetei 4.)
Szokás szerint Ambrózy báróval zártam (avagy indítom) az évet, és hát, így, a negyedik kötet után bízom benne, hogy ez a hagyomány 2018-ban sem törik meg. Mert bár látszólat véget ért a sorozat, de szerencsére a mester sem zárja ki egy folytatás lehetőségét.
Nos, amire én feltétlenül, teljes szívemből vágyom, az nem folytatás, hanem spin-off. Mert bár kedvelem én Milit és Richárdot is, de a szívem Hangay Emmáért és Mück Máriért dobog teljes szívvel. Annyira örülnék, ha ők ketten nekiindulnának akár a világnak, akár Magyarországnak, és végre rátalálnának a boldogságra.
Bevallom, nekem a Nász és téboly akkor vált igazán érdekessé, hogy megjelent végre Márika, és onnantól kezdve minden pillanatban azt vártam, hogy mikor bukkan fel a vicces, szeretelen és aranyszívű lány. Emma hiánya iszonyúan fájt, nélküle egyáltalán nem élveztem annyira a sorozatot, mint a korábbi részeket, ezt pedig sajnálom.
És akkor innentől picikét spoileresen folytatom, mert nem szeretném senkinek sem elrontani a szórakozását, így aki érzékenyebb, ne olvasson tovább.
Kíváncsian vártam, hogy miként oldja majd fel az író a függővéget. Nagyon ötletes megoldás született, hasonló eszembe se jutott. Kiderült ugyanis, hogy egy bizonyos War zsarolja a bárót, arra kötelezvén, hogy vegye el az egyik Hangay lányt, vagyis Milit, mert Emma ugye csak félig az. És ha a báró nem engedelmeskedik, újabb ártatlan embereket öl meg a zsaroló.
Maga a szituáció nagyon ötletes (és egyben gonosz) volt. Szegény Mili, úgy sajnáltam őt az egész kötet során. A mufurc bárónk ugyanis nem jelezte, hogy neki amúgy kedve lenne-e a frigyhez, eközben Milinek hiába teljesült az álma, és vette őt nőül a férfi, akibe szerelmes, naná, hogy ennek így nem lehet örülni. Az érzelmi oldal, a sok fájdalom, és az, ahogy a főhősök óvatosan kerülgették egymást, nagyon szépen átjött.
A krimi rész az eddigi kötetekből most tetszett a legjobban. Úgy érzem, végre eljutottunk ahhoz a tálaláshoz, ami nekem a legjobban tetszik. Mert az eddigi részekben érzésem szerint kissé el voltak dugva a nyomok, és inkább csak a báró sorolta el büszkén a végén, hogy miként nyomozott ki ezt-azt. Most viszont Milivel együtt „nyomozhattam én is„, és tök jó volt a lánnyal együtt rájönni a dolgokra, War kilétére, és így tovább. Nagyon izgalmas volt ez a megoldás, tetszett.
Sajnos most kaptunk fejezeteket a múltból is, konkrétan Ambrózy báró múltjából. Bevallom, ezekbe én nem szerettem bele. Kicsit érdektelen volt az elején, nem igazán éreztem azt, hogy engem ennyire mélyen érdekelne Richárd előélete. Persze, ahogy haladtunk előre a könyvben, úgy lettek egyre érdekesebbek is Richárd fejezetei, és kaptunk válaszokat, illetve a krimi-szállal is kapcsolatban állt a dolog, de akkor is húztam picikét a számat, a szememben ezek a fejezetek nem tették jobbá a könyvet.
Ami viszont nagyon pörgött, az a humor, hála a drágalátos Mück Márikának nagyon jókat nevettem a könyv során. De igazából nem csak rajta, Mili beszólásai is mindent vittek, de imádtam én az összes mellékszereplőt a jelen fejezeteiből, mindegyik annyira élő és szerethető (vagy épp utálható) karakter. És nem csak azért, mert élő emberek neveit viselik magukon.
És akkor a könyv vége… Nekem az sajnos csalódás volt egy kissé. A rejtély isteni lett, izgalmasan lett kivitelezve, ez a része tényleg vérprofinak éreztem, és külön bejött, hogy előjött az, miket és hogy tanult Mili a bárótól. Na de az érzelmi rész. Hát, az nekem nagyon elrontotta a kedvem.
Olvastam az író karcát a molyon, amiben részben arról magyaráz, hogy ő nem tudja együtt elképzelni Mili és Richárd párosát, mert addig érdekesek, amíg nem jöttek össze. (Én ezt hámoztam ki a karcból). Ez alapvetően érdekes gondolat, így érzem én is, de… Ha csak a 4 nagyregényt számolom 2.092 oldalt vártam, hogy összejöjjön Mili és Richárd. Akkor miért kapok a boldogságból kábé fél oldalt? Hovatovább, öt szavas epilógust?
Sajnos nekem a vége, a nagy lezárás pont emiatt vált keserűvé. Mert megkaptam, amit szerettem volna, mégis, keserű a szájízem, hiszen nem volt lehetőségem örülni neki. Legalább ha pár oldal van még, akkor nem éreznék így, de nekem ez a pár szavacska, ami megadatott, nagyon kevésnek bizonyult.
Értékelés: 8/10
Kicsit rosszul érzem most magam a csillagozás miatt, de én sajnos most nem tudok magasabb osztályzatot adni. Richárd múlt-béli fejezetei nem igazán tetszettek, pláne az elején. Emma nagyon hiányzott, a lezárás pedig fájóan rövid volt számomra érzelmi részen. Ezzel együtt amit eddig szerettem a sorozatban, azt most is. Például a gyönyörű nyelvezetet, a humort, a jól felépített krimiszálat, és a Mili & Richárd közti kifinomult flörtöt. És már most reménykedem egy Emma-trilógiában.
Hogy tetszik a borító? Egyszerűen gyönyörű, és szuper, hogy a báró is rákerült végre. Így az igazi.
Kinek ajánlom elolvasásra? A harmadik rész függővége után kétlem, hogy bárki is nemet mondana a nagy lezárásra 🙂
-
Egy év telt el azóta, hogy Böszörményi Gyula felkavarta az állóvizet az Ármány és kézfogó meghökkentő függővégével. Találgatások tömkelege jelent meg azóta a folytatást illetően, azonban most már nem kell tovább várni, hiszen december 15-én megjelent a befejező kötet, a Nász és téboly. Végre választ kapunk arra, hogy miként végződik a nem mindennapi leánykérés, és lehull a lepel a mi morc bárónk rejtélyes múltjáról is. Természetesen a blogturné bloggerei is elmondják véleményüket a könyvről, és egy nyereményjátékra is invitálunk Titeket, amely során három példányt nyerhettek a könyvből.
Aki ismeri a sorozatot, tudja, hogy Mili kisasszony nem az a fajta nő, aki magában tudja tartani a véleményét, főleg ha a mi morc bárónkról van szó. Ezzel természetesen rengeteg szórakoztató pillanatot okozott az olvasóknak, ezért a mosatni nyereményjátékunk során – egy kis nosztalgiaként – felidézzük Hangay Emília legnagyszerűbb elszólásait. A feladatotok pedig csupán annyi lesz, hogy kitaláljátok, a sorozat mely részéből származik az idézet, és beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő sorába!
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.– Most mégis mit kezdjek magával? – szakított ismét csak félbe az én modortalan báróm.
– Kezdetnek megtenné néhány dicsérő szó – biccentettem oldalra a fejem, és közben próbáltam biztatón mosolyogni.a Rafflecopter giveaway
https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js12.21. – Könyvvilág
12.23. – Szembetűnő
12.27. – Sorok között
12.30. – Deszy könyvajánlója
01.02. – Zakkant olvas
