Filmajánló: 5 emlékezetes könyvadaptáció 2017-ből
Szerencsére idén sem kerülték el a mozikat a könyvadaptációk, és sok egészen kiváló film is bekerült a köztudatba. Most ezekről ejtek pár szót, és egyben bízom benne, hogy sikerül valamelyik filmre felhívni a figyelmet 🙂
A számolás joga (Hidden Figures)
Ez a film egyszerűen tökéletes. És szívszorító. Emellett fájdalmasan őszinte. A ’60-as években vagyunk, a középpontban három zseniális elme, három színes bőrű nő, akiket származásuk és női mivoltuk miatt nem becsülnek meg a NASA-nál. Aztán elkezdenek bizonyítani… A regényt és a filmet is igaz történet ihlette, a végeredmény pedig elképesztően jó lett. Ha még nem láttátok, kötelező a pótlás!
Az igazi csoda (Wonder)
Csodácska címmel a regény pár éve megjelent itthon, de a filmnek hála övé a reflektorfény. A sztori egy súlyos arcdeformációval élő kisfiúról szól, aki életében először megy iskolába. Az elfogadás és a feltétlen szeretet is a pozitív üzenetei közé tartozik. A filmet most játsszák a magyar mozik, és bár bevallom, még nem láttam, de a pozitív kritikák nagyon meggyőztek arról, hogy érdemes időt szánni rá.
Egy kutya négy élete (Dog’s Purpose)
W. Bruce Cameron története könyvben ugyan jobban megmozdított, de kár lenne tagadni, hogy a filmet is nagyon szerettem. Édes volt és szerethető, a szereposztást nagyon jól eltalálták, a hangulatvilág pedig részben tükrözte a könyvét. És naná, hogy itt is imádtam Baileyt, a hű kutyát, aki többször is újjászületett, hogy gazdája, Ethan mellett állhasson.
Minden, minden (Everything, Everything)
Ugyan itt is fennáll az eset, miszerint a könyv jobb, mint a film, de kár lenne tagadni, hogy Amandla Stenglberg és Nick Robinson kettőse bizony mindent vitt, és a történet is jól működött a vásznon, a felesleges változtatások dacára is. Az pedig, hogy a film több embert rávett a regény elolvasására külön pozitívum. (A történet egy súlyos beteg lány, és a szomszéd srác szerelméről szól).
Szólíts a neveden (Call Me By Your Name)
A legtöbb kritikus szerint 2017 egyik legjobb filmjéről van szó. Különböző fesztiválokon díjat is nyert. A történet a ’60-as években játszódik, egy tizenéves fiú és egy amerikai, huszonéves srác Olaszországban kibontakozó szerelme áll a középpontban. A film magyar premierje jövőre esedékes, André Aciman regénye szintén év elején érkezik az Atheaneum Kiadó jóvoltából. A filmet a napokban láttam, szerintem is zseniális.

