Tegnap volt húsz éve, hogy először megjelent a Harry Potter. Ez azért szép kerek évszám, ami sok rajongót töltött el nosztalgiával. Naná, hogy én is vígan emlékszem vissza arra, miként nevelt belőlem a Harry Potter igazi olvasót.

Persze, már a Harry Potter előtt is olvasgattam, jártam könyvtárba is, de a könyvek valahogy nem képezték a mindennapjaim részét. Lefoglalt a játszótér, a tévé, vagy éppen a sulis dolgok. Az olvasásra valahogy nem szorítottam elég időt. Aztán jött a Harry Potter…

Belegondolni is rossz, hogy már tizenhat éve tart a szerelem. 2001. december 25-én, karácsony másnapján láttam a moziban a Harry Potter és a bölcsek kövét. Egy jó barátommal mentem el rá a moziba, az apukája vitt el minket kocsival. Azért is emlékszem rá ilyen kristálytisztán, mert nagyon tudtam azonosulni Harryvel már az első perctől kezdve. El is mesélem miért.

Amint megérkeztünk a moziba, Józsinak feltűnt, hogy ott vannak az osztálytársai is, pont arra a vetítésre várva. Hirtelen két lépéssel távolabb került, és alig szólt hozzám. Ő a velünk szemben lévő házban lakott, a játszótéren játszottunk állandóan, de a sulis barátait külön kezelte. Végül mondtam neki, hogy menjen oda hozzájuk nyugodtan. Egyedül maradtam a sorban, egyedül néztem meg a filmet 13 évesen, miközben láttam, hogy ők társaságban milyen jól szórakoznak. Valahogy pont ez kellett ahhoz, hogy igazán beszippantson a film. Ha mellettem ül Józsi, talán elszór pár poént, és arra koncentrálok, nem pedig a filmre. Így viszont… eggyé váltam Harryvel, elkapott a mágia és beleszerettem a történetbe.

Miután láttam a filmet, teljesen begőzöltem. Tudtam, hogy könyvadaptáció, és van folytatása, de a könyvtár be volt zárva a szünet miatt, a könyveket pedig nem volt pénzünk megvenni. Az első nyitott napon már rohantam is a könyvtárba kölcsönözni, és az első részt nagyon hamar elolvastam. Ezután már folyamatosan vártam az újabb részeket, és állandóan Harry Pottert olvastam.

Magam sem tudom, hogy voltam rá képes, de például a Harry Potter és az azkabani fogolyt egymás után ötször olvastam el – összesen pedig hétszer. Egyszerűen ez lett a menedékem, és miközben a könyvtárba rohangáltam netezni, és kérdezősködni, hogy mikor jön az új rész, ráakadtam más könyvekre is. Mert ott voltam, olvasni akartam, újra elmerülni egy-egy csodás világban.

A könyvek pedig folyamatosan jöttek, ráakadtam olyan kincsekre, mint A szolgálólány meséje, vagy pár évvel később Meg Cabot regényei. Egyszerűen elvarázsolt az olvasás, az, hogy sokkal jobban el tudok merülni egy-egy kitalált világban, mintha a telenovellákat bámulnám a tévében. Ma már utóbbit nem is teszem, ellenben a könyveket még mindig falom. És gyanítom, ez öreg koromra is így lesz, mindezt pedig csak a Harry Potternek köszönhetem. (Éppen ezért sajnálom, hogy mára mennyire pénzhajhász lett J.K. Rowling. De ez egy másik történet).