Film készült Susannah Cahalan regényéből! Az itthon is megjelent Lángoló agy egy igaz történet alapján készült, és egy olyan lányról szól, akin különös betegséget diagnosztizálnak, pont amikor karrierje csúcsán van, és a párkapcsolata is rendben van.
Az első trailer tegnap debütált. Naná, hogy a romantikus szálra fókuszál, a Mielőtt megismertelek nagy sikere után érthető, hogy a szerelmi dráma került a középpontba. A trailer pedig nagyon figyelemfelkeltő lett, mindenképpen el kell olvasni a könyvet is.
A főszerepben Chloë Grace Moretz látható, a trailerben pedig nagyon meggyőző a színészi alakítása. Amikor bejelentette, hogy ezentúl sokkal jobban megválogatja majd, hogy milyen szerepeket vállal el, és nem érdeklődik majd a zsánerfilmek, blockbusterek iránt, akkor szerintem pont a Lángoló agy adhatta az ihletet. Mert ha a filmben is annyira zseniális, mint a trailerben, akkor az már művészet.
Sajnos még nem tették közzé a film premier dátumát, egyelőre annyi bizonyos, hogy idén érkezik. Bízzunk benne, hogy itthon is bemutatják majd. A regény ide kattintva rendelhető meg. Közzé adtak hat hivatalos fotót is, íme!
* Információk Susannah Cahalan könyvéről, amiből a film készült *
Susannah Cahalan – Lángoló agy
Tudományos thriller valódi, élő szereplőkkel. Lebilincselő visszaemlékezés a New York Post fiatal újságírójának tollából, aki ritka és ijesztő betegséggel vívott csatát.
Susannah Cahalan egy napon furcsa kórteremben ébredt – az ágyhoz szíjazva, felügyelet alatt, mozgásra és beszédre képtelenül. Az egyhónapos kórházi tartózkodása alatt készült kartonjai pszichózisról, agresszióról és veszélyes instabilitásról tanúskodnak. Pedig néhány hete még egészséges, élettel teli huszonnégyéves volt, élete első komoly kapcsolatában, felfelé ívelő karrierrel.
Susannah lenyűgöző könyve tulajdonképpen egy krónika, mely megvilágítja a betegség kifürkészhetetlen ösvényeit, és megismerteti azt a szerencsés felfedezést, ami végül megmentette az életét.