Bár itthon nem annyira feltűnő, hiszen idén tavasszal jelent meg a Heart Bones, a valóság az, hogy Colleen Hoover már három éve nem írt új regényt, hiszen a Reminders of Him Amerikában 2022 januárjában jelent meg. De mi történt az elmúlt évek során, és mi miatt nem tudott CoHo írni?
Az író egy instagram posztban mesélt, amiben egyébként kifejezte a támogatását is Blake Lively felé, aki szexuális zaklatás vádjával jelentett fel Justin Baldónit, akivel együtt dolgozott a Velünk véget ér adaptációjában.
A válasz röviden: a közösségi médiában őt ért támadások miatt nem tudott írni, és tele volt félememmel még az online posztolásoktól is. Bővebben itt, érdemes elolvasni:
„A kommentek miatt mentális spirálba kerülön. Aljasak tudnak lenni, és az utóbbi egy-két évben hatalmas változás történt a közösségi médiához való hozzáállásomban. Régebben minden egyes nap rengeteg mindent osztottam meg magamról a közösségi médiában az életemből, de mindez megváltozott, amikor felfedeztem, hogy egyesek nem feltétlenül azért követnek, mert érdeklem őket, hanem azért, hogy darabokra tépjenek. És nem is feltétlenül a könyveimet, hanem ENGEM, mint embert, mint anyát, anélkül, hogy ismernének engem, a családomat. Azt feltételezik, hogy néhány bulvárcikk maga az evangélium.
Nagyon sötét lett számomra minden, ezért visszahúzódtam, hogy mentsem az épelméjűségemet. Ahelyett, hogy kiálltam volna magamért és az igazságért, megengedtem nekik, és még mindig engedem, hogy vakon ítélkezzenek felettem cáfolat nélkül, mert azt mondták nekünk, hogy „ne törődjünk vele. Ilyen az internet. Az emberek egyszerűen csak gonoszak online.”
Végeztem azzal, hogy féljek posztolni, attól tartva, hogy a komment szekció sérti majd a reputációmat.
Nem érdekel a jövőbéli örökségem. Soha nem is érdekelt. Engem azok az emberek érdekelnek, akik jelenleg az életemben vannak, akiket szeretek, ismerek, és akikben megbízom. És törődöm az olvasókkal, akik az utam során támogattak, és akik naponta írnak nekem, azt kérdezve, hogy miért nem jelentek meg évek óta könyveim.
A válasz egyszerű. Kegyetlen, ítélkező társadalommá váltunk, akik tökéletességet követelnek, és akikben oly kevés a kegyelem, és mindenbe belekötnek, amibe csak lehet. Szomorú, de igaz: ennek mindannyian az áldozatai vagyunk. És nem tudom, hogy ez mikor és hogyan tud majd megváltozni, csak azt, hogy a hozzáállásomon változtathatok. Szóval, holnap találkozunk. És azután is. Mert szeretek itt lenni, és hiányzol.”
Ennyi volt a poszt. Hát gyerekek, elképesztő lelki traumák állnak CoHo mögött, és emelem a kalapomat, amiért ezt most így ki tudta írni magából. Remélem ezek után a feloldozás jön, és szuper lenne hamarosan egy újabb CoHo kötetet olvasni.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.