Végre! Szükségem volt már egy Matthew Quick könyvélményre. Az író mindkét megjelent regényét nagyon szerettem, a Boy 21 pedig bőven hozta a Napos oldal és a Bocsáss meg Leonard Peacock színvonalát. Ezek után pedig még inkább várom, hogy mielőbb érkeznek egy újabb Quick regény magyarul. Szerencsére van miből válogatni.

* Kíváncsi lettél? Rendeld meg a könyvet nagy kedvezménnyel itt! *

Egészen hihetetlen az, ahogy Quick történetet tud mesélni. A könyvei rövidek, a Boy21 is csak 256 oldal, de annyi minden történt benne, és olyan gyönyörűen sikerült megoldani a karakterfejlődést ilyen rövid idő alatt is, hogy csak pislogtam nagyokat olvasás közben. Quick egyértelműen azon író, akire van miért felnézni, és akinek a műveit igazán érdemes írós szemmel is kielemezni – de most olvasói véleménnyel jövök.

A történet egy kisvárosban játszódik, méghozzá a szegények lakta környéken. Főhősünk, Finley édesanyja meghalt, az apukájával fura a viszonya, és ő gondozza a magatehetetlen nagyapját. A srác legnagyobb boldogsága a kosárlabda, mindent megtesz, hogy ez lehessen a jövője. Van egy barátnője is, Erin, akit nagyon szeret. Az élete tökéletes, mígnem felbukkan egy különös srác, akit az edző a gondjaira bíz – és aki aztán könnyedén eltiporhatja az álmait.

Leginkább Finley karakteréért tudtam csápolni a történetben. A srác szótlan, és ez sokszor zavarja is. Nem tökéletes, rengetegszer cselekszik hülyén, és volt egy olyan döntése is Erinnel kapcsolatosan, amin csak pislogtam, nem akartam elhinni, hogy ilyen tényleg létezik. Mindemellett – vagy talán éppen ezért – végtelenül szerethető karakter, akivel könnyű azonosulni, és akinek egy élmény végigélni a személyiségfejlődését. Amikor pedig kiderül, hogy miért szótlan… a szívem szakadt meg.

Igazán szerettem azt is, hogy fontos társadalmi kérdések is megjelentek a könyvben, mint a maffia, a bandaháborúk vagy éppen a szegények helyzete, a kitörési lehetőségeik. Mindez leginkább háttérszál volt, nem erre került a fókusz, de gyönyörűen formálta a háttérből Finley jellemét – és a történet menetét. Ahogy pedig mindezt Quick ábrázolta az maga volt a művészet: játszi finomsággal, utalásokkal pörgette előre a sztorit, és hozta be a háttérbe az elgondolkodtató kérdéseket. Mint az osztálytárs, akinek esélye sincs a kitörésre, mert családilag bandatag. Mi lesz így vele?

Erin karakteréért is kifejezetten hálás vagyok. Ő egy nagyon szerethető és jópofa lány volt, akibe minden heteró srác (és leszbikus lány) bármelyik pillanatban belezúghatna. Most komolyan, ki ne szeretne egy ennyire okos és csodálatos barátnőt? Ahogy az író ábrázolta a kapcsolatukat, az külön pirospontot érdemel. A közös edzéseik, a tetőn lévő beszélgetéseik, és persze az, hogy mindent elmondanak egymásnak annyira édessé tette őket. Ó, és Erin jelenetei a nagyapóval? Csillagos ötös!

A sztorit végül Russ érkezése indította be igazán. A háttértörténete nagyon megindított, tényleg érthetővé tette, hogy miért viselkedik furán. Sajnáltam a srácot, de szerettem a jeleneteit, ahogy kiállt Finley mellett, és végül előrehaladt a saját útján. Külön jó volt az úgymond konfliktus Finley és Russ között, fájdalmasan jó volt átélni Finley vívódásait.

Akin még rengeteget agyaltam, az edző volt. Sosem tudtam igazán kiigazodni rajta, és amikor összejött, hát… Kétségkívül hiteles karakter volt. Az egész kosaras szál amúgy sokat hozzáadott a sztorihoz, bőven hozta azt az izgalmi, és karakterfejlődés lehetőségi faktort, amit az ember elvárt. És mindezzel együtt nem telepedett rá erőszakosan a sztorira. A kosár is ott volt, persze, de Finleyn – és a karaktereken – volt a hangsúly, nem pedig a játékon. Ami király dolog.

Nehéz spoilerek nélkül beszélni a könyvről, amit pedig még véletlenül sem szeretnék az, hogy lelőjjek valamit. A végéről viszont egyszerűen beszélni kell, mert nem bírom ki, hogy ne tegyem. Feketével satírozom a spoileres részeket, az érzékenyebbek ugorják át a következő bekezdést.

Szóval, a könyv végén nagyon elgondolkodtam. Szeretem azokat a fejlődéstörténeteket, amikor a főhős végigjár egy utat, és megkapja érte a jutalmát. Finley esetében viszont feljött a kérdőjel: igen, kijutott a városból Erinnel, de mindent helyette intéztek el. Ez most akkor így is számít? Könnyen jött siker? Vagy épp ellenkezőleg? Egész életében megdolgozott azért, hogy az apja és mások segíteni akarjanak rajta, nem igaz? Hiszen annyira jó fiú volt, akinek jó életet akartak teremteni. Annyira imádtam, hogy ezen tudtam gondolkodni, miután letettem a könyvet. A legborzasztóbb pedig az volt, amikor átláttam, hogy mindez nem volt ingyen. Volt az a félmondat, hogy keresik a Finleyhez és az apjához hasonló jó embereket… És ekkor borzadtam el, de még ennél a pontnál is csak dicsőíteni tudom Quick dramaturgiai érzékét, és azt a hatalmas odafigyelést és érzékenységet, ahogy a karaktereit kezeli.

Értékelés: 10/10

A Boy21 egy profin megírt és végtelenül szerethető könyv. Nem véletlen, hogy olyan sok könyves díjat elnyert, tegyük hozzá, mindet meg is érdemelte. Imádtam a főhőst, a konfliktusokat, a kisvárosi milliőt, a karakterdrámákat és persze a könyv üzenetét. Utóbbiból pedig sok volt, de bennem leginkább ez ragadt meg: becsüld, amid van, és ne félj elengedni azt az álmot, ami biztosan nem lehet a tiéd.

Hogy tetszik a borító? Szerintem álomszép, a srác pedig iszonyúan hasonlít Finleyre. A csillagok pedig olyan jól eszembe juttatták Russ plafonját, ami szintén világító csillagokkal volt kidekorálva.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! Ez egy marha jó könyv, kár lenne kihagynotok. Aki pedig már olvasott Quick regényt, annak még inkább ajánlom

* Kíváncsi lettél? Rendeld meg a könyvet nagy kedvezménnyel itt! *