Könyvkritika: Jennifer L. Armentrout – Oblivion 3. – Feledés

Ha valaki megkérdezné, hogy a Luxen sorozatból melyik volt az a kötet, ami a legkevésbé került közel a szívemhez, gondolkodás nélkül rávágnám, hogy az Opál. Egyszerűen ott éreztem először azt a romantika túlontúl dominál, holott sokkal többről szól ez a sorozat. Később az anyasorozatban szerencsére ez javult.

* Kíváncsi lettél? Ide kattintva beszerezheted az Oblivion 3-at! *

Na most akkor képzelhetitek, mennyire félve vágtam neki az Opál tükörregényének, a harmadik Oblivion kötetnek. Aztán agyaltam rajta, és úgy voltam vele, ha nem tetszik félrerakom, és majd extrázom a blogturnén. Szerencsére a végeredmény abszolút pozitív lett: az Opál története sokkal jobban tetszett Daemon tálalásában, mint Katyében.

És mivel vívta ki a szeretetem? Hát azzal, hogy korlátozva voltak a romantikus részletek. Armentrout kissé megvágta a sztorit, jó pár olyan pontot kihagyott, ahol igazából csak Daemonék romantikáztak, és inkább az akción és a különleges erőkön, képességeken volt a hangsúly. És ez milyen jól állt a kötetnek!

A rövidebb terjedelem miatt jobban dominált a törjünk be a Deadalushoz szál, a felkészülés, annak a nehézségei nagyon jól lettek kivitelezve. Külön tetszett, hogy itt még mennyire küzdöttek a szereplők azért, hogy megmaradjon a normális gimis életük, holott már sejtették, hogy mindennek vége (mi pedig pontosan tudhattuk is). Azért a romantikából sem volt hiány, de most megmaradt a szememben az élvezhető szinten, nem csordultunk túl.

Azért sajnos olyan része is volt, amiért kevésbé tudtam rajongani. Például kevésnek éreztem az új jeleneteket, most mintha nem sikerült volna olyan jól “kitölteni” a Katy-mentes lyukakat a történetben.

De a legjobban a Dawson-szálat sajnáltam. Végre, hazatért a testvére, akit éveken át halottnak hitt. Egyszerűen vártam, hogy ezzel komolyabban kezdjen valamit az írónő. Beszélgetéseket akartam, vidám – vagy éppen szomorkás – testvéri pillanatokat. Látnom kellett volna, hogy mi is ez az óriási szeretet a testvérek között, amiért képes Daemon nem csak a saját, hanem Katy életét is kockáztatni. És igen, jött néhány jelenet, néhány momentum, ahol lassan kitisztult volna a kép, de érzésem szerint keveset kaptam belőle.

Az epilógus elolvasását külön ajánlom ám mindenkinek, hiszen tulajdonképpen az vezeti fel a Luxen spin-off sorozatot, aminek Luc és Evelyn Dashner lesznek a középpontjába. Lucöt amúgy továbbra sem tudom utálni, hasonló helyzetben szerintem Daemon sem hezitált volna sokat a döntésen. Abban a szörnyű világban (és lássuk be, a miénkben is), mindenki a saját érdekeit tartja szem előtt.

Ó, és egy szösszenet: sosem rajongtam érte különösebben, hogy Katy könyvesblogger a sorozatban, mert valahogy kihasználatlannak éreztem az egészet. No, ebben a kötetben viszont egész jól bele lett építve az egész, az ajándék macbookos jelenet például Daemon tálalásában valami zseniális lett.

Értékelés: 8/10

Daemon továbbra is imádnivaló, a könyv olvasása pedig kellemes emlékként marad meg bennem. Noha tudtam, hogy mi következik, még így is kellően érdekes tudott maradni a regény. Azt pedig köszönöm, hogy megnyirbálta az eredeti könyvet az írónő, ez a hossz sokkal jobbat tett szerintem a történetnek.

Hogy tetszik a borító? Nem rossz, de bevallom, jobban örültem volna, ha más-más fotókkal jelenik meg itthon a sorozat. Gondolom erre nem volt lehetőség, kár érte.

Kinek ajánlom elolvasásra? Aki Luxen rajongó, szerintem annak úgyis a listáján van 🙂

* Kíváncsi lettél? Ide kattintva beszerezheted az Oblivion 3-at! *