Először is, boldog születésnapot kívánok Leiner Laurának, aki ma lett 29 éves. Hihetetlen, hogy ennyire fiatalon mennyi mindent elért, és eleve a tudat, hogy több (tíz)ezer fiatalt tett aktív olvasóvá, egy olyan csodálatos tett, amivel minden bizonnyal kiérdemelte, hogy az irodalomkönyvek az ő nevét is említsék majd a következő évtizedek során. Ez pedig azért nem semmi. Szintén nagy nap ez a mai, ugyanis most négy éve jelent meg a Szent Johanna gimi első kötete, a Kezdet. Hosszú utat járt be az írónő, kitartásáért, tehetségéért és stílusáért pedig mindenképpen megérdemli a főhajtást.
Most pedig ideje szót ejteni a legújabban megjelent könyvéről, az Akkor szakítsunkról is. Félve vettem a kezembe a kötetet, ugyanis nagyon sok negatív kritikát olvastam róla korábban, ami meglehetősen szokatlan volt számomra, hiszen eddig Laura könyveiről csak pozitívat írtak mindenütt. Akárhogy is, győzött a kíváncsiság, és úgy voltam vele, hogy maximum majd nem tetszik a könyv, na bumm, nem ez lenne az első. Olvasás közben néhol én is éreztem, hogy itt bizony kilóg a lóláb, de aztán idővel, ahogyan haladtam előre a történetben, és egyre inkább – úgymond -, megismertem a főszereplő lányt, máris felfedezni véltem a rejtett értékeket, azokat a momentumokat, amik miatt sokan megutálták, én viszont igazán megkedveltem Kornéliát. Persze, maga a folyamat nem volt egyszerű, de örülök, hogy nem „adtam fel” az első nehézségnél.
Az Akkor szakítsunk egy szilveszteri sztori. Hősnőnk, Lia karácsony előtt ment szét párjával, Norbival. Egy közös szilveszteri bulira lettek volna hivatalosak, de hát, már szakítottak. Lia ki van bukva, pláne amikor megtudja, hogy Norbinak randija lesz Szilveszter este. Ráveszi a bátyját, az antiszociális hajlamokat felmutató Szilkót, hogy fuvarozza el őt, és a barátait a buliba, majd legnagyobb meglepetésére Norbi is megjelenik az autónál, hiszen Lia beadta mindenkinek, ő bizony túl van már a srácon. Megkezdődik a kalandokat ígérő utazás keresztül-kasul Budapesten, ami feje tetejére állítja a baráti társaságot.
Írói szempontból érdekes, és egyben nehéz kihívás lehetett csupán egyetlen éjszaka eseményeit vázolva ütőssé, és egyben gördülékennyé tenni a sztorit. Mivel sok volt a flashback jelenet, így annyira nem volt gond, a könyv végén pedig egy kvázi „epilógus” formájában a szereplők jövőjébe is betekintést kaphattunk, így egy kerek, lezárt történet kerekedett ki a könyvből. Stílusát tekintve „tipikus Leiner Laura”, azaz ugyanolyan humoros, szerethető, múlt idejű e/1-es narrálással megírt mű, akárcsak Leiner korábbi könyvei. Az igazat megvallva szívesen olvasnék már olyat Laurától, amiben kicsit csavar a felálláson. Például egy olyan könyv, amit fiú szemszögből ír meg – ebből a szempontból egy Cortez SZJG is érdekelne, de max egy-két kötetben –, vagy teszem azt e/3-as narrálás, vagy több nézőpont és így tovább. Persze, mondhatjuk azt is, ha valaki rátalál a saját hangjára, akkor miért keveredjen más utakra, de olvasóként mégis igénylem, mert idővel Meg Cabot „mindig hasonló” stílusába is beleuntam, nem szeretném, ha ez történne Laurával is.
Visszatérve magára a könyvre, én szokás szerint remekül szórakoztam rajta. Tetszettek a poénok, érdekesek voltak a karakterek, és úgy általában bejött az egész. Izgi Szilveszter este volt, és bár AZ végig ott lógott a levegőben, de ugyanmár, ez nem jelenti azt, hogy ne élveztem volna magát a folyamatot. Aminek nagyon örültem, az Eszti és Csabi, akik első blikkre nagyon unalmasnak tűntek, és végül szerencsére nem váltak azzá. Ugyanígy szerettem Szilkót is, akinek a dialógusain néhol ugyan nagyot lestem – mert szerintem még egy filozófia szakos sem feltétlenül beszél úgy – , de akkor is, az intelligens humor, ó, hát zseniálisakat odacsapott. Az egyetlen, amin rendre felhúztam magam, az Ákos. Nem értem miért poén az, ha szerencsétlent direkt elküldik Budára, amikor az Astóriát keresi, és két utcányira oda is érne. Lehet én nem vágom a poént, de átverni valakit, majd folyamatosan kiröhögni azért, mert nem olyan tájékozott, meglehetősen durva, szemét és elítélendő dolog. Pláne mert Ákost nem is ábrázolták negatív karakterként, csak egy olyan srácként, aki valahogy bénácska, de ez miért lenne bűn? Ami még nagyon pozitív volt, az Norbi és Lia élethű kapcsoltának a leírása, illetve az, amilyen testvéri viszonyban volt egymással Szilkó és Lia. Jó dolog ilyet olvasni.
No és akkor beszéljünk Liáról. Kétségkívül megosztó a karakter, de legalább teljes mértékben eltér Szent Johanna Renátától. Hohó, kábé közük sincs egymáshoz. Mindent egybevetve jó volt egy olyan lány narrálásában végigolvasni egy könyvet, akivel nem szívesen barátkoznék. Mert az a csaj beképzelt, nagypofájú, mindenkinél menőbbnek hiszi magát, és úgy ahogy van megérdemelné, hogy egy péklapáttal helyre taszigálják. És kérem szépen, ez volt a látszat. Akárcsak Naomi Clarke-ról a 90210-ben, idővel Liáról is kiderült, hogy minden csak a felszín, aztán meg ha egy kicsit több időt eltöltünk vele, vagy több infó kiderül róla, akkor a meglévő negatív tulajdonságok mellett akad egy csomó pozitív is. Mert ez a Lia vicces, jópofa, kiáll a barátai mellett, van egyfajta erkölcsi értékrendje, amit becsülök benne. Egyszerűen olyan emberi, nekem, pedig olvasóként el „kellett” döntenem azt, hogy Lia rossz tulajdonságai annyira rosszak-e, hogy teljesen elnyomják a jót. Végül én megkedveltem a lányt, de úgymond „nehéz szülés” volt. Az viszont tény, hogy a sok pozitív hősnő után felemelő volt egy igazán megosztó lányról olvasnom.
Értékelés: 7/10
Ez egy remek és szerethető könyv volt, de korántsem tökéletes, különösen amikor kiderült, hogy miért is szakított Norbi és Lia. Viszont az a legszebb az Akkor szakítsunkban, hogy minden hibája és gyengesége ellenére egy pörgős és igazán szerethető könyv, ahol igazán működött Leiner Laura humora. Szóval, nekem bejött.
Kinek ajánlom elolvasásra? Elsősorban Leiner olvasóinak, ők biztos zabálni fogják. Azoknak ajánlom még, akik szeretik a különös főhősöket, azokat, akiknek a tettein, viselkedésén el lehet gondolkodni. Igazából szerintem egy esélyt megérdemel, nem hiába van az eladási listák élén.
