Már nem is kell olyan sokat várni, és megjelenik a harmadik és egyben utolsó Oblivion – Feledés történet, ami az Opál tükörregénye. A Könyvmolyképző Kiadó a Facebookon a napokban megosztott 3 szuper idézetet a könyvből, alább ezeket gyűjtöttem egy csokorba. Ha még többre vágytok, ide kattintva elolvasható a könyv első 20 oldala!

#1

Daemon és a nagyon várt randi

„Elmenni egy igazi randevúra, vacsorázni és moziba, olyasmi volt, amit még sosem csináltam. Még Ashsel sem. Vele mindig úgy tűnt, hogy kihagyjuk ezt a lépést, de Kattel nem akartam kihagyni egyet sem. Azonban amikor szombat este megláttam, egyszerre nagyon nehezemre esett nem siettetni azokat a lépéseket.”

#2

Ilyen az, amikor Daemonból előtör az imádnivaló érzelmes oldal

„Elkezdtek potyogni a könnyei, és a szívem kőnehézzé vált. Az ölembe húztam és átkaroltam, csak ezt tehettem, amíg a barátja elvesztése miatt zokogott. És nem csak a veszteség miatt volt. Kat nem beszélhet senkinek arról, mi történt Carissával. Úgy kell tennie, mintha semmit sem tudna, amikor az emberek majd rájönnek, hogy a csendes lány a matekóráról eltűnt. A bűntudat emészteni fogja, ebben biztos voltam. Ahogy a fájdalom is. Carissa halála tökéletesen értelmetlen volt, ráadásul több mint kegyetlen. Nem olyasmi, amit könnyű volna elfogadni, ha egyáltalán lehetséges. Az ember egyszerűen tudomásul vette.
Csak az ölelést adhattam neki – de amíg sírt, az anyanyelvemen suttogtam neki. Elmondtam, hogy helyrejönnek a dolgok. Elmondtam, hogy mindegy, mi történik, én mellette leszek. És elmondtam, hogy egy nap nem fogja többé bántani ez a fájdalom és ez a félelem.
Teszek róla.”

#3

Finom kis romantika/erotika Luxen módra

„Felgyorsult a szívverése, lecsukódott a szeme, és szorosan a karjába zárt. Egy éjjeli madár távoli dala visszhangzott körülöttünk, ahogy az apró, gyors csókjaink elmélyültek, meghosszabbodtak.
A ruháink félrecsúsztak. A kezeink ismerős utakat jártak be. Pattogott a tűz, villództak a lángok, amíg megszabadultunk mindentől, ami köztünk állt, és a takarók fészkében egy testként mozogtunk. Kat megremegett a karomban, és én csaknem belehaltam az érzésbe – aztán órákkal később ugyanúgy, amikor egymást ölelve néztünk fel az égre, és figyeltük, ahogy egymás után kihunynak a csillagok.
A percek és az órák elszálltak, beleolvadtak az örökkévalóságba, egyre közelebb hozták az időt, amikor már csak mi maradunk és Mount Weather.
És a siker, vagy a bukás.”

* Kíváncsi lettél? Rendeld meg a könyvet nagy kedvezménnyel! *