Könyvkritika: Tina Fey – A NagymeNŐ
Akkor sztorizzunk, ha már a könyv is ezt teszi. Tina Feyt először a Bajos csajok filmben láttam: rögtön kiszúrtam a tanár szerepében, nagyon szimpatikus lett, pláne amikor megtudtam, hogy ő írta a filmet is. Milyen nagymeNŐ ez a Fey: Ír és ráadásul még játszik is. A csúcsok csúcsa, nem?
* Kíváncsi lettél? Szerezd be -16% kedvezménnyel *
Pár évvel később beleszerettem a 30 Rock – A stúdió sorozatába ahol szintén főszereplő és vezető író, most pedig az általa írt Unbreakable Kimmy Schmidt-et imádom. És láttam azóta pár Fey mozifilmet is, legutóbb az Amy Poehlerrel közös Nővéreket, és azért is odavoltam. Elvetemült rajongónak nem nevezném magam, de mint színésznőt nagyon kedvelem Tinát a természetes játékáért, az öniróniájáért és a humoráért, íróként pedig hihetetlenül tisztelem. Ezek után kérdés sem volt, hogy érdekel-e a könyve.
Mit várjon el az olvasó egy híres ember memoárjától? Szaftos titkokat? A gyerekkor rejtelmeit? Az életfilozófiájának az átadását? Persze, ezek is jók, de én azt szeretem, ha a híres ember elkalauzol a kulisszák mögé, ha megtudom azt, amit amúgy soha nem tudhatnék meg. Milyen egy profi fotózás? Hogy készül egy tévésorozat? Milyen a háttérben lenni? Engem ez érdekel a legjobban, és szerencsém volt, mert Fey könyvének legalább a fele erről szólt.

Amikor elkezdtem olvasni, kicsit csalódott voltam. Eh, a gyerekkor, a tinikor nehézségei, egyetemi évek, pasizási gondok és miegymás, nem érdekelt annyira. Ezek olyan dolgok, amik bárkivel megesnek, egy sztár életútja sem sokkal különbözőbb, mint a szomszéd Piroskáé. A NagymeNŐ-ben viszont hamar eljött az a pont, amikor megláttam a múlt taglalásában a lényeget, ami miatt végül megszerettem ezeket a részeket.
Fey elképesztő méretekben merít a munkája során a múltjából, az átélt tapasztalatokból, döbbenet volt például, hogy A 30 Rock főhősét az egyik idősek otthona-béli lakó inspirálta, akinek a nevén 5 percig vinnyogtam. És volt egy másik pont is, ami miatt szerettem, az pedig Tina hozzáállása a melegekhez, a remek sztorik, és persze a mindent átszövő humor, ami annyira Fey sajátja.

Persze, nem tagadom, onnan kezdtem el igazán élvezni a könyvet, hogy elérkeztünk a kulisszák mögé. A Saturday Night Live-os dolgok inkább csak érdekesek voltak, jó pár helyen meglepődtem, de alapvetően jó volt belátni a kulisszák mögé.
A 30 Rock-kal foglalkozó fejezetekért oda és vissza voltam. Imádom a sorozatot, minden érdekelt, ami azzal kapcsolatos volt! Azt se bántam volna, ha mind a 250 oldal erről szól. Például amikor azt mesélte el Fey, hogy mennyire nehéz volt megszervezni Oprah Winfrey-vel a forgatást, visszaidéztem magamban a szenzációs jelenetet, és örültem, hogy sikerült megoldani, és egyben izgi volt látni a mikéntjét.
Egy dolgot sajnálok: hogy a 30 Rock mennyiségben nagyon alulmaradt az SNL-lel szemben, és azt is siratom, hogy a Bajos csajok egyáltalán nem került be a kalapba, mert az nagyon érdekelt volna még.

Értékelés: 8/10
A könyv hátulján ez szerepel: „feldobja a napod„. Ez teljesen jogos, A NagymeNŐ egy vicces, szórakoztató könyv, ami bemutat egy nagyszerű nőt, aki a tehetsége és kitartása révén a csúcsra jutott, de nem felejtette el, hogy honnan jött, és pont ez adja meg a munkájának a varázsát. No és a humor, ami Feynek annyira a sajátja. Ó, és a „mi történik egy fotózáson” fejezet legalább kétszer újraolvasós 🙂
Hogy tetszik a borító? Sajnos sehogy. Értem a koncepciót, miszerint csak „férfi kézzel” lehet valaki főnök, de a végeredmény sajnos fura. A hátoldalt viszont imádom, zseniális. Ezen például hangosan vinnyogtam: „Megérte az áldozatot” – A fák
Kinek ajánlom elolvasásra? Tina Fey és a 30 Rock rajongóinak egyértelműen. Másoknak pedig, hm, a fene tudja. Olvassatok bele, hátha megfog titeket.
-
A nők nem humorosak? Tina Fey a komédia világában csinált karriert. A nagymeNŐ című humoros életrajzi kötetében pedig igyekszik rácáfolni a nőkkel kapcsolatos sztereotípiákra. Sikerül neki? Tartsatok a Blogturné Klub négy bloggerével, és derítsünk rá fényt együtt! A turné végén megnyerhetitek a könyv egy példányát!
A könyvhöz tartozó nyereményjátékunkban most arra vagyunk kíváncsiak, mely színészek voltak Tina Fey partnerei egy-egy vígjátékban. Minden állomáson rövid ismertetőt találtok olyan színészekről, aki Fey partnereként tűntek fel. A feladototok, hogy kitaláljátok, mely színészről szól a részlet, és nevét beírjátok a Rafflecopter megfelelő sorába!
Figyelem! A sorsoláson csak azok vehetnek részt, aki minden állomáson helyesen válaszoltak. A válaszokon nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.
A 49 éves amerikai színész-írót szinte kizárólag vígjátékokból ismerhetjük. Pályája nagyjából az 1990-es évek végéig tekint vissza, ekkor lépett fel az NBC Saturday Night Show-jában. Később olyan filmekben kapott főszerepet, mint a Diszkópatkányok vagy a Jégi dicsőségünk. Tina Fey partnere egy rajzfilmben, a Megaagyban volt.
a Rafflecopter giveaway
https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js- 08.15. – Szembetűnő
- 08.18. – Deszy könyvajánlója
- 08.21. – Sorok között
- 08.24. – Olvasónapló
