A szerzőpáros első itthon megjelent könyve, a Nagyképű öltönyös nem lett kedvenc, ellenben a Szívtipró pilótát imádtam, így nagy kíváncsisággal vártam a Lázadó örököst. Azt kell mondjam, minőségben valahová a kettő közé lőném. Ez sem lett kedenc, de jobban tetszett a Nagyképű öltönyösnél és kellemes olvasmányként maradt meg bennem minden hibája ellenére.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be a kiadótól kedvezményesen! *

Ami ebben a könyvben a legjobb, az maga a stílus. Ward és Keeland is nagyon olvasmányosan tud írni, ezt most is bizonyították, és valahogy ez a sodró lendületű írás átrepített a kötet gyengébb részein is, miközben a jókat is ki tudtam élvezni. Azt pedig külön imádtam, hogy mennyire humort csempésztek a történetbe, olyan sokat nevettem olvasás közben, márpedig napjainkban nem olyan egyszerű mosolyt csalni az ember arcára.

A történet főszereplője Gia, aki egy bárban segíti ki a legjobb barátnőjét. Össze is szólalkozik egy jóképű, tetkós pasival, akiről kiderül, hogy ő a hely főnöke. Rush nem szokott hozzá, hogy bárki is visszabeszéljen neki, így Gia egyből felkelti az érdeklődését. Igenám, de miután végül felveszi dolgozni a lányt, életbe lép nála a „házinyúlra nem lövünk” szabály…

A fő konfliktus itt maga Rush, a srác ugyanis ódzkodik a komoly kapcsolatoktól. Ennek az oka a múltjában rejtőzik, az apja ugyanis lelépett, amikor az anyja teherbe esett vele, így Rush előtt nem volt apakép, és valahol fél attól, hogy olyanná válik, mint az apja és a bátyja. Emellett ugye az alkalmazottal sem akar járni, így a történet azt mutatja meg, ahogy ezt a két akadályt leküzdi magában Rush, hogy nyitni merjen Gia felé, de úgy igazán. Végső soron akadtak emiatt élvezetes jelenetek, és Rush, mint karakter is szimpatikus tudott lenni, csak hát, a Szívtipró pilóta nálam magasra tette a lécet.

Azt szerettem ám, hogy bekerült a képbe az írás, Gia ugyanis éppen regényt ír, csak éppen nehezen jön az ihlet. Mindig imádom, ha más író is ír az írás nehézségeiről, annyira együtt tudtam érezni Giával, a nyomás nem mindig hat jól az emberre.

Amúgy Giát is nagyon megszerettem, mert egy karakán, írtó vicces és nagydumájú csaj, egy olyan modernebb hősnő, akiről szívesen olvasok. Mert igenis klassz volt, ahogy Gia húzta Rush agyát, ahogy nem volt egy szende, szelíd lány. Ó, apropó, írás. Amikor Gia arról kérdezgette Rusht, hogy hívják a regénye főhősét, és Rush sorra lefikázta a Keeland & Ward regényhős-pasik neveit, hát ott sírva röhögtem.

A könyv harmadánál viszont jött egy baromi nagy meglepetés, Ward & Keeland pedig bedobott egy olyan történetszálat, amitől dobtam egy hátast, és onnantól már nagyon élveztem az olvasást. Nem lövöm le a spoilert, de maradjunk annyiban, hogy a duológia lezáró részére emiatt vagyok írtó kíváncsi, és jó esélyt látok arra is, hogy a lezárás tényleg baromi izgalmas lesz majd.

Értékelés: 8/10

Nem ez lett a kedvenc Ward & Keeland könyvem, de kellemes olvasmányként maradt meg bennem Gia és Rush története. A humora, a romantikus részek nagyon tetszettek, a főszereplőket is a szívembe zártam, a könyv harmadánál érkező konfliktus miatt pedig szeretettel várom a lezárást, és persze a szerzőpáros többi könyvét is.

Hogy tetszik a borító? Ó, hát én ezt annyira imádom! A cigizés pedig a könyvben is szerepet kap, nem is akármilyet, úgyhogy passzol is. És azért lássuk be, pont olyan szexi ez a srác, mint Rush.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a könnyedebb New Adult történeteket, akkor ezt se hagyd ki, különösen ha Ward & Keeland rajongó vagy.