Home Könyvkritika Könyvkritika: Nova Weetman – Legyen, ahogy akarod! Te döntesz 2. – Pálya,...

Könyvkritika: Nova Weetman – Legyen, ahogy akarod! Te döntesz 2. – Pálya, vagy dráma

Nemrég megjelent a Legyen ahogy akarod sorozat második kötete, így ismét abba a különleges helyzetbe kerültem, ami már az első részben is megfogott. Én dönthettem el, hogy a történet egy-egy pontján milyen irányba induljon a hősnő, és miként oldja meg a problémáit.

Az alapsztori pofonegyszerű: Edie Thomas őstehetség a netballban, de a színházat is nagyon kedveli. Úgy tűnik, megkaphatja Júlia szerepét, de bekerül a netball állami csapatába is. Döntenie kell, hogy a színházat választja, vagy a sportot a legjobb barátnője oldalán.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be -15% kedvezménnyel! *

legyen-ahogy-akarod-2

Továbbra is nagyon fontosnak tartom, hogy az elsődleges célközönség, tehát a 10-16 éves lányok, vagy akár fiúk elolvassák ezt a könyvet. Nagyon fontos, hogy már fiatal korban tudatosítva legyen, hogy minden egyes döntésünknek megvan a maga következménye. De ebben a történetben nem csak ez volt a lényeg, hanem egy komoly erkölcsi dilemma is.

Elmondása szerint Edie azért netballozott, mert a barátnője is azt szerette, de a szíve a színházhoz húzott. Az első döntési opció pedig rögtön az, hogy lemondjon-e a netballról a színház miatt, mert csak egy fér be az idejébe. Első pillantásra talán triviálisnak hat ez a dilemma, márpedig ha jobban belegondolunk, ez igenis komoly dolog.

Rögtön az első döntésnél el kell gondolkodnia az olvasónak, hogy a szívét kövesse az ismeretlen felé, vagy válassza a biztonságos utat, amit végtére is nem utál annyira. Egy ilyen döntést az életünk számtalan területére át tudunk emelni, és ha már a célcsoport elgondolkodik ezen, és eleve a tudatába vési, hogy meg kell fontolnia miként dönt, át kell gondolnia a pro és kontra érveket, akkor már jól jártunk.

De hogy a sztoriról is meséljek: én a döntések során végig kitartottam a színház és az álmok mellett, és így is kaptam egy érdekes, noha teljesen kiszámítható történetet. A hossz miatt különösebb karakterfejlődésre nem került sor, néhol eléggé untatott a regény, de egyáltalán nem én vagyok a célcsoport, csupán egy kíváncsi megfigyelő.

Beleolvastam a többi lehetőségbe is, alapvetően mindegyik a happy endre, a barátság és a család szeretetére épít, itt-ott felbukkan a pasizási lehetőség is, tehát csupa olyan dolog, ami megmosolyogtathat egy tíz évest. Ez a könyv nem volt olyan élmény, mint A világ legrosszabb gyereke, de nem bánom, hogy elolvastam.

Értékelés: 7/10

Hogy tetszik a borító? Nagyon jópofa, tetszik a sárga háttér is, és a borítón kiemelt elemek is.

Kinek ajánlom elolvasásra? A 10 – 16 éves korosztálynak mindenféleképpen, de hozzám hasonló kíváncsi felnőttek is nézzenek bele bátran, mert jópofa ez a “dönts te!” felállás.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be -15% kedvezménnyel! *

LEGYEN AHOGY AKAROD: TE DÖNTESZ 2. – PÁLYA, VAGY DRÁMA – BLOGTURNÉ

  • palya

     A Te döntesz sorozat új kötettel jelentkezett, amiben a főhőssel együtt dönthetjük el, miként alakuljon a sorsa, és hogy folytatódjon a regény!
    Tarts velünk az izgalmas könyv blogturnéján, és nyerd meg az ajándék könyvet a Manó Könyvek jóvoltából!

  • A regény főhősének, Edie-nek lehetősége nyílik szerepelni az iskolai Rómeó és Júlia-musicalben, így a kultikus darab is fontossá válik a regényben.
    Ennek örömére három híres filmes Rómeót találtok a képeken, nektek pedig az adott színész nevét kell beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába!
    A játék során egy győztest sorsolunk, a könyvet a Manó Kiadó küldi majd el. Figyelem! A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Továbbá a kiadó csak magyarországi címre postáz.

    ddd

    a Rafflecopter giveaway
    https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js