Könyvkritika: Perihan Mağden – Ali és Ramazán
Most először olvastam török regényt, és máris sikerült egy gyöngyszemet a kezem közé kaparintanom. Kíváncsi voltam a történetre, de ezen felül az is érdekelt, mennyiben lesz más egy török könyv, mint ha angolt, franciát vagy amerikait olvasnék. Érzésem szerint semennyire, a történetmesélés dinamikája ugyanúgy működik mindenütt, de az Ali és Ramazán kapott egy sajátos hangulatot, némi egyedi jelleget, méghozzá Perihan Mağden stílusának, és dramaturgiai megoldásainak köszönhetően.
* Kíváncsi lettél? Rendeld meg -15% kedvezménnyel! *
A történet megtörtént eseményeken alapul. Törökországban vagyunk, az 1990-es évek elején. Két fiú, Ali és Ramazán még az árvaházban egymásba szeret, és ez a szerelem kitart azután is, hogy elhagyják az épületet. Felnőtt létük során megannyi nehézséggel kell szembenézniük, miközben közeledik feléjük az elkerülhetetlen vég…
A könyv egyedi jellege abból adódott, hogy az írónő folyamatosan közölte, hogy milyen tragédiák történnek majd, már maga a Prológus is azt lövi le, hogy a két meleg fiatal szörnyű körülmények között meghal. Ez a fajta negativitás még a legboldogabb pillanatokban is jelen volt, nem egyszer kezdődött úgy egy szerelmes, vidám jelenet, hogy „nem is sejtik, ezek után már csak rossz dolgok várnak rájuk”. Sajnálom ezt a megoldást. Értem én, hogy Törökországban sokan ismerik Ali és Ramazán történetét, de én semmit nem tudok róluk, jobban örültem volna, ha nincs a képembe tolva az információ, és olvasás közben lepődhetek meg, ha igazán átélhetem a boldog, szerelmes pillanatokat, és igazán szíven üt, amikor megtörténik a baj.
A könyv legnagyobb erőssége a főszereplő karakterek voltak, közülük is Ramazán. Remekül lett ábrázolva, hogy a szépség egy ember életében milyen hátrányokkal is szolgálhat. Ramazánt már gyerekkorától kezdve szexuálisan zaklatta az árvaház férfi igazgatója és a tanárai is. Az emiatt kapok előnyök miatt bár többnek tartotta magát a társainál, de mégis, benne volt a tüske, a fájdalom és a túl hamar felnőtté válás. Nem is csoda, hogy felnőtt életében Ramazánból egy menő férfi prosti lett, aki pasik tucatjait elégítette ki, és éppen ez okozta a vesztét.
* Kíváncsi lettél? Rendeld meg -15% kedvezménnyel! *
A másik főhős, Ali egy imádnivaló nagy mackó volt, akit szörnyű múlt övezett. Gyerekkorában az apja folyamatos családi belüli erőszakot követett el, Ali pedig egy nap egyszerűen megölte, az anyja öngyilkos lett, így került lelkifurdalással telve az árvaházba. Ott ismerte meg Ramazánt és szerettek egymásba. Felnőtt korára Ali már kevésbé volt szerethető, a folytonos szipuzás és a bódulat keresése bár remekül ki volt fejtve írási szempontból, de olvasni róla nem volt egyszerű.
Szerencsére helyet kapott a sztoriban a romantika is, Ali és Ramazán szerelmét egy élmény volt végig élni, a ragaszkodásukat a másikhoz, a szép pillanatokat, még akkor is, ha az írónő által folyton ott lebegett Demoklész kardja a fejük fölött. A fő konfliktust különösen szerettem, hogy Ramazán „munkája” áll leginkább kettejük közé, és hiába a lángoló szerelem, ha a megélhetést másként nem tudják biztosítani. (Vagy ez csak „jó” kifogás volt Ramazántól?)
Amit még szerettem, hogy Ali nehezen definiálja magát melegként, emiatt akadt pár gyönyörű beszélgetésük is, ahol Ramazán kifejtette, ők nem buzik, vagy mások, hanem egymás kedvesei, és a köztük lévő szerelem szebb és gyönyörűbb, mint bármi, amit el lehet képzelni. Remek mód volt mindez arra, hogy kettejük kötődését kifejtse az írónő, és egyben azt is üdvözöltem, hogy a srácok környezete nem volt homofób, nem az volt életük tragédiája, hogy melegek, hanem az, hogy képzettség, kapcsolatok és lehetőség nélkül, árván kerültek ki egy otthonból, és felnőttként nem találtak rá a helyes útra…
Értékelés: 8/10
A főszereplőket nagyon szerettem, a történet jól ki volt dolgozva, és az írónő igazán különleges, egyedi stílusban tárta elénk ezt a nagyszerű művet. Csak azért nem értékelem maximális pontszámmal, mert nem szerettem, hogy még a legboldogabb pillanatokban is elénk vetítette az írónő a drámai véget és az elkerülhetetlen szenvedéseket, megfosztva ezzel olvasóként az érzelmek skálájának teljes átélésétől.
Hogy tetszik a borító? Szerintem gyönyörű, nagyon szép a tipográfia, gyönyörűek a színek és sikerült egy igazán jó fotót kiválasztani.
Kinek ajánlom elolvasásra? Aki szereti a romantikus történeteket, csapjon le rá bátran, feltéve, ha nem zavarja, hogy most két fiú mindent elsöprő szerelme a téma.
