Kóma. Kevés szörnyűbbet tudok elképzelni a kómánál. Ott feküdni, hallani a körülöttem lévőket, teljesen a tudatomnál lenni, de képtelennek lenni megmozdítani a testem, jelezni, hogy még „itt vagyok, és ne merészeljetek lekapcsolni a lélegeztetőgépről„. És eközben tudni, hogy a körülöttem lévők azt hiszik, már elmentem… Mindig is rettegtem a kómától, éppen ezért voltam kíváncsi a regényre. Érdekelt mennyire sikerül jól átadnia az írónőnek Elsa érzelmeit. És ebben maximálisan sikert aratott!

A regénynek két főhőse van. Elsa egy hegyi baleset után kómába esett, és az orvosok már arról tanakodnak, hogy lekapcsolják a gépekről. Ekkor toppan be a szobájába Thibault, a srác, aki jelenlétével, az Elsát szivárvány színre emlékeztető hangjával, úgy tűnik képes lehet „életet csiholni” a lányba. Pláne mert a srác kezd beleszeretni a titokzatos lányba.

Elsa karakterét minden szempontból imádtam. Tökéletesen átjött a dráma, vele együtt rettegtem és reménykedtem, bíztam és reméltem, hogy minden rendben lesz, és még véletlenül se kapcsolják le idő előtt a gépet. Különösen imádtam, ahogy azt ábrázolta az írónő, mit érezhet egy olyan ember, aki kómában van. Hogy a hangokból mennyi mindent ki tudott venni, még az illető testsúlyát vagy korát is. Szenzációs, mire nem képes az emberi természet! Sok esetben megborzongtam Elsa jelenetei alatt, és egyben ezerrel drukkoltam, hogy alakuljon minden jól.

Thibault viszont hatalmas kérdőjel számomra. Igen, az írónő mindent elkövetett, hogy szimpatikus legyen. És mindent egybevéve az is volt. Egy csetlő-botló pasi, aki próbál talpra állni, miután a barátnője régen elhagyta, és az öccse ittas vezetés miatt elütött két tizenéves lányt. A karakter tényleg remekül volt árnyalva, szerettem, ahogy az életről gondolkodik, vagy a kisbabával, Clarával bánt. Üdítő volt a személyiségfejlődése is, és ahogy szépen-lassan csökkenni látszott az öccse ellen érzett, valamilyen szinten érthető utálata.

Van viszont egy dolog, ami mellett nem tudok elmenni szó nélkül. Az a pasi bement egy szobába. Meglátott egy szép lányt. A megszállottja lett, visszajárt, befeküdt mellé az ágyba, miközben kiálltak a lányból az őt életben tartó huzalok, sőt, még ki is dugta őket, hogy közelebb férkőzzön hozzá, majd rosszul tette vissza. Néha simogatta. Megcsókolta. Egy ismeretlen, szép, magatehetetlen kómás lányt, akiről csak a barátai, családtagjai kapcsán szerzett itt-ott tudomást. Részemről ez undorító. Kihasználni egy olyan embert, aki nem tud mozdulni. Igen, tudom: Elsának a szivárványt jelentette Thibault minden látogatása, és a srácban sem volt perverz szándék. De mégis. Undorítónak érzem a dolgot – vagy csak én nem vagyok elég romantikus.

Értékelés: 7/10

Az Itt vagyok izgalmas volt, nagyon agyalós, és sok helyen megmosolyogtatott. Egy rendkívüli regény, egy imádnivaló, minden ízében emberi hősnővel, akinek az ember nem tud eléggé drukkolni. A képet némileg Thibault rondította be, a romantikával álcázott mondatok után is látom magam előtt a perverziót, ahogy egy férfi egy magatehetetlen, ismeretlen nő mellé fekszik, és mindezt teszi a szerelem nevében. Legalább ismerték volna egymást korábban, akkor benyelném… Mindenesetre ettől eltekintve jó élmény volt, különösen a regény lezárása.

Hogy tetszik a borító? Eleinte átsiklottam felette, de mostanra már nagyon szeretem, különösen mert Elsa szemszíne jelenik meg rajta.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ezt most inkább az érettebb olvasóknak, de tény, hogy egy tinédzser is megtalálhatja a műben az értéket.