Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Mia Sheridan – Leo esélye

Annak idején a Leo sajnos nem varázsolt el annyira, mint vártam, így kicsit tartottam a Leo esélyétől, de aztán nagyon pozitívan „csalódtam”. Mia Sheridan mondhatni a történet összes hibáját kijavította, és mindent megkaptam a történettől, amire Evie szemszöge alatt is olyan nagyon vágytam. Hihetetlenül jó élmény volt ez a regény, és egyben bebizonyította számomra, hogy érdemes lesz a legújabb Mia Sheridan könyvet is leemelnem majd a polcról.

* Kíváncsi lettél? Rendeld meg -15% kedvezménnyel! *

leo-eselye

A Leo esélye a Leo c. regény történetét meséli újra, de ezúttal Jake (vagyis Leo) szemszögén keresztül. Tartottam tőle, hogy ugyanazt kapom pepitában, de szerencsére nem ez történt. Tele volt új jelenetekkel a sztori, és amit a legfontosabbnak éreztem: kaptam egy rakat múltidézést. Leo múltja annyira izgalmas, érdekes és sokszor felkavaró, hogy el akartam benne mélyedni, meg akartam tudni mi vezérelte a srácot, miért hozta meg a döntéseit, és hogyan sikerült megbírkóznia a múlt démonaival. Ahogy kezelte a Lauren szálat, ahogy elfogadta önmagát és begyógyultak a sebek, hú, nagyon szépen levezette az írónő.

Az alapsztori sokkal jobban működött Leo szemszögén át. Itt nem akarta az írónő belebegtetni, hogy „jajj, Leo mégis Jake lenne?„, hanem már rögtön, az első pillanattól kezdve egyértelmű a dolog. Anno hiába magyarázkodott annyit a Leo végén a srác, és mondta az indokait, egyszerűen csak irritált, és nem fogtam fel, hogy miért kellett így kitolnia a lánnyal, akit állítása szerint őszinte szerelemmel szeretett. Na most végre jött a magyarázat, a rengeteg múltidézés miatt igenis meg tudtam érteni az indokait. Nagyon kellett mindez, ahogy a sok közös jelenet is az anyjával – a nővel nagyon örültem, hogy az történt a végén, ami. Ó, és imádtam minden egyes jelenetet, ahol felbukkant Dr. Fox!

Ahogy én elképzeltem: Leo | A fotón: Dean Geyer
Ahogy én elképzeltem: Leo | A fotón: Dean Geyer

A könyv nyelvezete pedig most, vááá! Isteni volt elmélyedni Leo birtoklásmániás, egomán kis fejében, és külön szerettem, ahogy a világ dolgairól és persze Evie-ről gondolkodik. A szex leírások is valahogy kevésbé voltak most zavaróak, bár sajnos több ponton érezni lehetett a könyvön, hogy egy hölgy próbál elmélyedni egy férfi gondolatvilágában, de a lehetőségekhez képest nagyon ügyesen megoldotta a feladatokat.

* Kíváncsi lettél? Rendeld meg -15% kedvezménnyel! *

Remélem nem lövök le ezzel senkinek sem spoilert, de el kell mondanom, hogy oda voltam az epilógusért is. Kellett az a plusz két fejezet a lezáráshoz, jó volt bepillantania Evie és Leo közös jövőjébe. Az első kötetben erre már sor került, de most megjelentek a már szeretett mellékszereplők is, és ez külön hozzáadott egy kis pluszt. (Bár nagyon hiányoltam Dr. Fox-ot. Egek, az a pasi imádnivaló. Spin-offot neki! :))

Ahogy én elképzeltem: Leo | A fotón: Dean Geyer
Ahogy én elképzeltem: Leo | A fotón: Dean Geyer

Értékelés: 9/10

Nem hittem volna, hogy ennyire tetszeni fog a Leo tükörregénye, de ez valami szenzációs volt. A stílus, a már ismert történet kiegészítése, az a rengeteg múltidézés és a regény okozta érzelmi sokk nagyon bejött. Örülök, hogy esélyt adtam a történetnek!

Hogy tetszik a borító? Höhö. Ilyen borítómodellel naná, hogy imádom!

Kinek ajánlom elolvasásra? A New Adult szerelmesei mindenképpen vegyék a kezükbe, és azoknak is ajánlom, akik olvasták a Leót, mert nagyon sok pluszt hozzáad a történethez a tükörregény.

* Kíváncsi lettél? Rendeld meg -15% kedvezménnyel! *

MIA SHERIDAN – LEO ESÉLYE – BLOGTURNÉ

  • A Könyvmolyképző Kiadónál  megjelent  Mia Sheridan: Leo esélye című  regénye, ami Leo szemszögéből meséli el szerelmük viszontagságait Evie oldalán.  A Blogturné Klub hét bloggere veszt részt ennek a gyönyörű, romantikus regénynek a turnéján, aminek érdemes követni az állomásait, mert játékunk helyes megfejtői között három példányt sorsolunk ki a kiadó felajánlásában.

  • Mia Sheridan csillagjegyes sorozata minket is megihletett. Olyan híres színészeket válogattunk, akik mindannyian az Oroszlán jegyében születtek. Ismerjétek fel őket, és írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába!
    Figyelem! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő levelünkre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!

    leo-eselye-4

    a Rafflecopter giveaway
    https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js