Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Lisa de Jong – When It Rains: Amikor esik

Minden elismerésem az írónőé. Nagyon kemény témához nyúlt a regény megírása során, de sodró lendülettel vezetett végig a történeten, miközben egy pillanatra sem csökkent a feszültség, az érzelmi szint vagy a minőség. Kate története annyira a szívembe lopta magát, mint kevés másik. Nem is feltétlenül azért, mert oly cselekményes lett volna a regény, hanem mert annyira jól kidolgozottnak érzem a főhőst, olyan érzékenyen de jól kezelte a fő témáját, és a WTF fordulatok is pont jókor és jó helyen kerültek be.

lisa-de-jong-amikor-esik

A kényes téma amit a regény boncolgat az erőszak. Hősnőnket, Kate-et egy házibulin erőszakolja meg Drew, a gimi egyik legmenőbb sráca, miközben odakint zuhog az eső. Kate belerokkan a történtekbe, teljesen megváltozik, már nem él, csak vegetál. Eltaszítja maga mellől a barátait, nem szórakozik, csak otthon vergődik. Egyedül a régi legjobb barátja, Beau marad mellette, de a fiúnak sem meri elmondani az igazat. Ahogy az édesanyjának sem. Két év telik el, Beau főiskolára megy, Kate pedig találkozik a városban az új fiúval, Asherrel, aki talán képes áttörni a lány védőfalát.

Ahogy én elképzeltem: Kate | A fotón: Zoey Deutch
Ahogy én elképzeltem: Kate | A fotón: Zoey Deutch

A regény során nagyon meghatott, ahogyan a nemi erőszakot és annak következményeit kezelték. Fájdalmas volt olvasni Kate vergődését, a sok szenvedést, amit a gyalázat okozott számára. Szörnyű belegondolni, hogy világszerte hány olyan nő van, aki Kate-hez hasonló tortúrán ment át. Gyengének, elesettnek érezte magát, képtelennek az életre. Nagyon megindítottak ezek a gondolatok, még úgy is, hogy majdnem az egész regény ezzel volt tele. Szerettem végig élni a feldolgozást Kate-tel együtt, nézni, ahogy újjáépíti az életét, lerombolja a falakat és végre szabad lesz.

Ahogy én elképzeltem: Asher | A fotón: Chord Overstreet
Ahogy én elképzeltem: Asher | A fotón: Chord Overstreet

Sokat gondolkodtam a könyv olvasása közti szünetekben Kate környezetének a reakcióin. Azon, hogy bár élete két legfontosabb személye, Beau és az édesanyja is érzékelte a Kate-ben lemenő változást, és sejtették, hogy valami történt, mégsem jártak igazán a végére. Most akkor ők hibásak? Egyáltalán hibáztathatóak? Nem jutottam végül dűlőre. Mert tény, hogy legalább Kate anyja próbálkozhatott volna erősebben. És sajnálom, hogy nem tette, de nem nevezném őt hibásnak. Sokkal gázabb például a régi legjobb barátnő karaktere, aki az étteremben alázta meg Katet. És ne feledjük, a legfőbb hibás Drew, aki nagyon megérdemelte a bosszút.

csok-eso

Mi a fontosabb? A lelki társ vagy az igaz szerelem. Különbséget lehet-e tenni egyáltalán a kettő közé? Pont azért tetszett a szerelmi háromszög, mert ilyen kérdéseket vetett fel. Mindkét srác mellett bőven fel lehetett volna sorakoztatni az érveket, és néhol Kate is elég idegesítően döntésképtelen volt, de akkor sem tudok rá haragudni, és nem csak a múltja fényében. Olvasóként még én sem igazán tudtam volna dönteni kettejük között, mert Asher volt az, aki nem ismerte régen, és akinek először megnyílt a lány, ezzel szemben Beau az első szerelem, a legjobb barát, aki végig ott volt mellette.

Ahogy én elképzeltem: Beau | A fotón: Beau Mirchoff
Ahogy én elképzeltem: Beau | A fotón: Beau Mirchoff

Értékelés: 10/10

Száz százalékig megfogott a téma, tetszett az érzékletesség, amivel az írónő hozzányúlt. Meghatott az egész, elgondolkodtatott és érzelmileg maximálisan hatott rám. Kíváncsian várom az írónő további könyveit.

Hogy tetszik a borító? Sajnos nem nagyon nyerte el a tetszésem, olyan kis amatőrnek tűnik. Talán élőben szebb, mint a netes képen.

Kinek ajánlom elolvasásra? A romantikát kedvelőknek, akiket nem zavar, ha terítékre kerül egy nehéz téma is.

LISA DE JONG – AMIKOR ESIK – BLOGTURNÉ

  • Hamarosan megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál Lisa de Jong: When It Rains – Amikor esik… című regénye. Embert próbáló fizikai és lelki megpróbáltatásokról szól a történet, amit elsősorban a jelenkori romantikus műfaj kedvelőinek ajánlunk. A Blogturné Klub hat állomáson keresztül mutatja be a történetet, és a játékunk kapcsán három szerencsés nyertes örülheti a Könyvmolyképző Kiadó által felajánlott nyereménykönyveknek.

    amikor-esik-btk

  •  Amikor esik…. nos, a romantikához még az eső is illik! Kedvenc filmjeinkből válogattunk a játékunkhoz, csupa esős jelenetet. Nincs már dolgotok, mint a rafflecopter doboz megfelelő sorába beírni az adott állomáson felismert film címét. Sok szerencsét!Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

    jatek

    a Rafflecopter giveaway
    //widget-prime.rafflecopter.com/launch.js