Könyvkritika: Julia Quinn – Tisztességes ajánlat (Bridgerton család 3.)
Be kell valljam, kicsit úgy morcosabban kezdtem bele az olvasásba, mert mint sokan mások, így én is Colin és Penelope történetére vágytam leginkább, de persze sorrendben akartam haladni az olvasással. Ráadásul eddig Benedict nem tűnt úgy ki számomra sem az első két könyvben, sem a sorozatban. Na innen szép nyerni, és ez a könyv bizony győzött is, mert én egyszerűen imádtam!
Egy Hamupipőke-történetet kaptunk, azok közül is az egyik legjobbat. A női főszereplőnk Sophie Beckett, akiről mindenki tudja, hogy egy gróf balkézről született leánya. Az élete akkor lesz tragédia, amikor meghal az apja, és az özvegye szolgálósorba kényszeríti a lányt. Felnőttként Sophie minden vágya, hogy eljuthasson a Bridgerton bálba, ahová a többi szolgáló segítségével sikerül is megérkeznie. Ott ismeri meg Benedict Bridgertont, akivel első látásra egymásba szeretnek, ám Sophie nem árulja el a nevét, a lánynak pedig a bál miatt máshol kell új életet kezdenie, és csak évekkel később találkozik újra Benedicttel…
Próbáltam nagyon óvatos lenni a történetleírás során, de ez még tényleg nagyon az eleje. A lényeg igazából az, hogy mindkettejük emlékei közé nagyon beékelődött az a bizonyos éjszaka. Amikor újra találkoznak vidéken, Benedict nem is sejti, hogy a szakadt ruhás, megmentésre váró szolgálólány valójában a titokzatos hölgy a bálról, de így, a társadalmi különbségek dacára is érezhető köztük az erős kémia, és akaratukon kívül is kezdenek egymásba szeretni.
A könyvben legjobban talán Sophie személyisége ragadott magával. Mindig szeretek olyan erős női főszereplőkről olvasni, akik nem adják fel, és az élet legsötétebb pillanataiban is talpra állnak, tervet kovácsolnak, és próbálnak menni előre. Ami pedig extrán jó volt Sophie-nál, hogy nem adta fel az elveit, soha, semmilyen körülmények között. Amikor például Benedict arra kérte, hogy legyen a szeretője, ott is egyértelműen nemet mondott, holott ez könnyebb életet biztosított volna számára. Olyan jó volt látni, ahogy ez a nő megveti a lábát, kiáll az akarata, az élvei és az értékei mellett, még úgy is, hogy éppen szerelmes. Becsülendő!
Benedict kétségkívül belopta magát a szívembe ezzel a könyvvel, de a történet elején azért voltak aggályaim. Némely jelenetben elég szemét módon viselkedett Sophie-val, például amikor a lány kerek-perec megmondta, hogy nem akar Violet Bridgerton szolgálólája lenni, nem foglalkozott vele, mit mond, mert ő biztos volt benne, hogy csak az a jó, amit ő gondol. És igen, ha a történelmi kort és az eltérő társadalmi rangot nézzük, teljesen érthető, hogy Benedict miért viselkedett így. Egyszerűen ez volt a hiteles. De azért olvasni azokat a jeleneteket, ahol toxikus maszkulinitást érzékeltem, nem volt a legkellemesebb.
Szerencsére azért Benedictnek voltak nagyon jó pillanatai, például nem egy gyönyörű jelenet Sophie-val. Imádtam azt is, ahogy heccelték egymást és viccelődtek. A könyv humora egészen elsőosztályú, sokat mosolyogtam. Még mindig oda és vissza vagyok azoktól a jelenetektől, amikor a Bridgerton család tagjai együtt vannak és heccelik egymást. Ez most is nagyon jól működött, Violet pedig még mindig elképesztő a pikírt humorával és az acélos megjegyzéseivel.
A Hamupipőke történetekben mindig eljön az a pillanat, amikor a gonosz megszívja, „Hamupipőkére” pedig rátalál a boldogság. Na ezt itt most iszonyúan vártam, mert a grófné elképesztően utálatos és alattomos volt. Na az a jelenet a börtönben mindent vitt, annyira bejött, hogy kétszer is elolvastam. Itt is kiemelném Violet beszólásait, de külön pacsi Quinnek azért is, hogy meglepetést okozott, és az egyik „gonosz testvérből” végül előbújt a jóság. Nagyon jó volt így a lezárás.
Értékelés: 9/10
Benedict viselkedése itt-ott zavart, de magán a könyvön és a történet nagyon jól szórakoztam, ráadásul rengetegszer nevettem. Ezek után pedig ajánlom a Netflixnek, hogy ezt a könyvet is filmesítsék meg, mert látni akarom Sophie és Benedict párosát a képernyőmön, még akkor is, ha ezernyi változtatást eszközölnek majd.
Hogy tetszik a borító? Szerintem gyönyörű. Egyszerű, visszafogott, de szépek a színei, jó a betűtípus és a minták is. (Nekem az új kiadás van meg)
Kinek ajánlom elolvasásra? A történelmi romantikusok, a Bridgerton és a Hamupipőke történetek rajongóinak mindenképpen!
