Eddig Sarah Dessen összes regényét imádtam, amihez csak szerencsém volt. Igazán tehetséges az írónő és egyedi stílusban ír. Egyszerűen jó olvasni a történeteit. Az Altatódal viszont kifogott rajtam. Azt hittem, hogy ezt is annyira imádni fogom, mint tavaly az Álom két kerékent, ehelyett lassan haladtam vele és vontatottnak éreztem a történetet. És a kelleténél hosszabbnak is. Nem mondanám, hogy utáltam, mert ez nem igaz, sőt, egy idő után rátaláltam az ízére, de mégis keserű szájízzel fejeztem be a regényt.
A történet főszerepében a tizennyolc éves Remy, a cselekmény a gimnázium utáni, és a főiskola előtti nyáron játszódik. Remy nem hisz a szerelemben, pláne mert az édesanyja, Barbara Starr a híres írónő már az ötödik férjét fogyasztja. Remy nyárra sem akar mást, csak egy pasit, akivel szórakozik, aztán az iskolakezdésre elválhatnak útjaik. Ekkor bukkan fel Dexter, a zenész, aki annyival másabb, mint a többi srác…
A cselekmény viszonylag sok hasonlóságot mutat az Álom két keréken eseményeivel. Ez is egy fejlődéstörténet, hiszen Remy lassan ráébred, hogy szerelmes, és egy idő elteltével a világra is másként fog tekinteni. A karakterfejlődés remekül van tálalva és a végletekig hiteles. A cselekmények fényében teljesen elhittem Remynek, hogy miért is változott meg a világnézete. Ezt a részét Dessen most is nagyon jól megalkotta, hiszen ő ehhez igazán ért. A jellemfejlődés bemutatása Dessen egyik legnagyobb erénye.
Számtalan szereplőt vonultatott fel a történet, a végén már konkrétan nehéz is volt megjegyezni mindenkit. Remy három barátnője érdekes volt, különösen Chloe, aki talán a legjobban hasonlított rá a sztori elején, és így vált még egyértelműbbé hová fejlődött Remy. Nagyon szerettem még a bátyjával való kapcsolatát is, de a legjobban az anya – lánya duót imádtam. Azt, ahogyan Remy gondolkodott az asszonyról, majd amikor szépen lassan felfedezte, hogy Barbara talán mégsem olyan gyenge, mint amilyennek ő gondolta, különösen tetszett. Ahogy az is, hogy volt egy író a családban 🙂
Ó, Dexter! Nehéz lenne nem álompasinak bekategorizálni a srácot, hiszen egyértelműen az. Kit érdekel, hogy nem köti be a cipőfűzőjét, néha szakadtan jár, és olyan, akárcsak egy kisgyerek, akinek nehéz lekötni a figyelmét (és a fegyelmét :)! Hiszen mindezen tulajdonságok mellett megértő, őszinte, pofátlanul magabiztos és tök jó dumái és meglátásai vannak. Tipikusan olyan pasi, akinél érdemes leásni a személyisége mélyére, mert teljesen mást rejt a felszín, mint amit kívülről mutat. Egyszerűen imádtam Dextert, és a bandát is, talán még Tedet is.
Annyit dicsértem a könyvet, de akkor mégis miért érzem magam kicsit csalódottnak? Hát mert vontatott volt a könyv és túl hosszú. Sokszor mintha nem történt volna semmi és unalmas volt. Írói szemmel látom ám, hogy a karakterizálás volt a lényeg, de meg lehetett volna ezt izgalmasabban is oldani. Az se jött be, hogy Remy annyi életigazságot és bölcsességet elnarrált az életről, a szerelemről és miegymásról, hogy azt még egy önsegítő könyv, vagy maga Oravecz Coelcho is megirigyelte volna. És némelyik bölcsesség saccperkábé Oravecz Coelcho színvonal is volt. Ezek miatt nem tudtam igazán beleszeretni a könyvbe.
Értékelés: 7/10
A közepesnél talán egy fokkal jobb, de Sarah Dessentől magasabb színvonalhoz szoktam. Vagy csak az én elvárásaim voltak túl magasak? Akárhogyis, az Altatódal nem lett a kedvencem, de nem érzem elpocsékolt időnek sem az elolvasását.
Hogy tetszik a borító? Unalmas és harmatgyenge, ráadásul a sztorihoz sincs semmi köze. Bár ahogy néztem, a külföldi borítói sem tetszenek.
Kinek ajánlanám elolvasásra? Sarah Dessen fanoknak mindenképpen, és leginkább azoknak, akiket egy igazi könyves álompasi izgalomba hoz, illetve, ha valaki szereti a fejlődéstörténeteket, az imádni fogja az Altatódalt is.
- 08/19 Dreamworld – extra állomás
- 08/21 Deszy könyvajánlója
- 08/23 Media Addict
