Könyvajánló: Bodor Attila – A fiú, aki cseppet sem adta fel – Béres József
Szeretek memoárokat olvasni, mert mindig jó elmélyedni egy-egy ember életében, aki nagy dolgokat vitt véghez. A memoár olvasásnak pedig az egyik legjobb formája ez a mesekönyvsorozat a Naphegy kiadónál, ahol mesés formában tárják elénk ezeket az érdekes élettörténeteket.

Ki ne hallott volna a Béres cseppről? De bevallom, semmit sem tudtam a feltalálójáról, Béres Józsefről, így nagyon kíváncsi lettem. Elképesztően inspiráló volt ez a történet az első oldaltól az utolsóig, amellett pedig szórakoztató és érdekfeszítő: egyszerűen tudni akarod a végét, azt, hogyan küzdött le ez a jóravaló Jóska minden akadályt, amit elé gördített az élet.

Nagyon fontos tanulságokat is elénk tár ez a történet. József ugyanis egy hat gyerekes, paraszti családba született, a szülei nem akarták taníttatni, mert akkoriban ez nagyon drága dolog volt. Innen küzdötte fel magát Jóska, aki már gyerekként tudásra szomjazott, akinek a tehetségére a falu lakói is a csodájára jártak, aki önerőből építette fel magát és sosem adta fel. Felemelő volt végig követni ezt az életutat, szerintem mindegy, hogy gyerekként vagy felnőttként olvasod, mindenhogyan csak ad, amit itt kapsz.

Külön tetszett, hogy mennyire kiemelték József becsületességét, azt, hogy csak adni akart a közösségnek, és segíteni az embereken. Őt nem a pénz vezérelte, nem a hírnév, hanem az adni akarás. Egy hétköznapi hős, akit már csak ezért is könnyen a szívébe zár az ember.

Külön kiemelném Káposztás Judit illusztrációit is, mert nagyon szépek és részletgazdagok. Egyszerűen jó volt olvasás közben az oldalakon megpihenni, megfigyelni a részleteket, a korabeli ruhákat és az érzelemábrázolásokat, utóbbi volt talán a legerősebb.

És igen, ez egy mesekönyv, nyilván Béres Józsefnek is megvolt az árnyoldala, nyilván ő se volt tökéletes, mert hát, egy ember sem az, de itt szerintem a példamutatás a fontos. Mert van itt egy kisfiú, aki tanulni és segíteni akar, és aki ezért minden tőle telhetőt meg is tesz, a végén pedig elkapja a jól megérdemelt jutalmát. Egy hosszú nap után pedig pont erre van szükségünk, függetlenül attól, hogy gyerekek vagyunk vagy felnőttek. A pörköltös visszatérő poént amúgy nagyon szerettem.

Egy szó, mint száz, csak ajánlani tudom ezt a mesekönyvet. Szerintem életkortól függetlenül szeretni fogjátok! És külön elismerésem az írónak, Bodor Attilának, aki ennyire szép nyelvezettel, érdekesen és szerethetően tárta elénk Béres József történetét.

A Naphegy kiadónál újabb ismeretterjesztő életrajzi mesekönyv jelent meg. Ezúttal Béres József kalandos életúját követhetjük végig az illusztrált oldalakon, aki a Béres csepp feltalálója. Tartsatok bloggereinkkel és ismerjétek meg ti is milyen rögös és kalandos út vezetet a mai Béres csepp megszületéséhez és elterjedéséhez!
Mind tudjuk, hogy mi az a Béres csepp. Vagy mégsem? A mostani turnénk állomásain egy-egy kérdést találtok erről az ikonikus magyar találmányról, amit egy kevés kutatással meg is tudtok válaszolni. Játszatok minden állomáson, mert a helyes kitöltők között egy nyeremény példányt sorsolunk ki!
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Milyen esetben javasolt a Béres Csepp alkalmazása?
A) Csak lázcsillapításra
B) Csak allergiás tünetekre
C) Fáradékonyság, gyengeség vagy betegségek utáni felépülés esetén
D) Csak bőrbetegségekre
04.08 – Ambivalentina
04.10 – Sorok között
04.14 – Szembetűnő
04.16 – Veronika’s Reader Feeder