Mélyen megérintett a Rossz voltam c. könyv. Tipikusan olyan olvasmánynak ítélem, amire „kevés az öt csillag, mert legalább hatot érdemelne”. Azonban azt is el kell ismerni, hogy ez egy megosztó könyv, ez látszik a Blogturné többi bejegyzéseiben. Van, akinek kevésbé jött be, volt, akinek tetszett, de semmi extra, míg itt vagyok én, aki imádta az egészet. Állítólag egy könyv akkor jó, ha megosztja az embereket. Ha lehet rajta intelligensen vitatkozni. A Rossz voltam pedig tipikusan egy olyan olvasmány, amiről órákat lehetne beszélgetni. Kielemezni a karaktereket, hangosan gondolkodni Constantino atya nem hétköznapi nevelési módszerein, és átbeszélni azt, lehet-e valaha „jó fiú” Angelóból, vagy örökre „rossz marad”. Egy biztos, ez a könyv elgondolkodtat, és ez a legfontosabb. Legalábbis, szerintem.

A történet főszerepében a 12 éves Angelo áll, aki bizony rossz. Vagy csak rakoncátlan? Különböző csínyeket követ el, némelyik felsorolásán hangosan nevettem. Aztán, egyszer messzire megy el. Lelógat egy csontvázat a suliban, amit meglát a tanárnő és szívrohamot kap. Angelo egy tanyára kerül, Constantino atya felügyelete alá, ahol a pap a sajátos nevelési módszereivel avagy humorral és rengeteg szeretettel próbálja a jó útra téríteni az ott lévőket, akik között akad egy terhes tinilány, egy tolvaj és egy alkoholista. Nincs egyszerű dolga a fáradhatatlan atyának, Angelonak pedig rá kell döbbennie arra, hogy az, amit az atya mond róla, mennyire igaz. Idézek:

Számomra pont ez volt a könyv legnagyobb tanulsága. Lehet, hogy közhelyeket puffogtatott a szerző, de legalább profin tette, és olyan fontos dolgokat mondott el, amikkel maximálisan egyet tudok érteni. Folyamatosan ment a dilemma azon, hogy Angelo most jó, vagy rossz. Nehéz volt összeraknom a képet, de úgy érzem sikerült. Sokat adott hozzá a karakterhez a családi kép, az erőszakos apa és a nemtörődöm anya alakja, és persze azok a sérelmek, amiket a fiú elviselni volt kénytelen. Ez a kérdés pedig, hogy „hol a határ, meddig mehetek el”, minden kamaszfiú életében helyet kap, ahogy a „na most nem leszek menő” és a „nem akarom, hogy gyengének tartsanak” faktor is. Ez egy ilyen időszak. Én sem voltam mintagyerek tizenkét évesen, és talán pont emiatt tetszett annyira ez a könyv. Persze én nem mentem olyan messzire, mint Angelo, vagy a társai, de rakoncátlankodtam, és így jobban át tudtam érezni a karakter gondolatait. Ez pedig sokat hozzáadott a sztori élvezeti faktorához is.

Angelón túl a többieket is a szívembe zártam. Leginkább Mara került közel hozzám, akinek a háttértörténete nagyon meghatott. Megerőszakolta a saját unokatestvére, majd teherbe esett, ami pedig később történt a lánnyal, az nagyon szörnyű volt. Annak éreztem. A két srác, Angelo és Leo is érdekes karakterek voltak, imádtam a kemény harcukat, amit a függőségeik, a betegségeik és a bizalmatlanságiak legyőzése érdekében vetettek be. Az elrejtett apróságokat, amiktől kerekebb volt a sztori, pedig egyenesen imádtam. Gondolok itt például arra, hogy Angelo rossznak tartotta magát, holott „csak” csínyei voltak (oké, az egyik balul sült el), míg a társai között akadt egy alkoholista és egy profi tolvaj is. Angelo állatokat kínzott unalomból, gyíkokat bántott, mindezt 12 évesen, eközben a szomszéd asszony megvakította a tyúkjai szemeit, hogy azok ne hagyják el az ól környékét. Mindkettő állatkínzás, és bár más okból történik, lévén a szomszédasszonynak gazdasági és kényelmi szempontjai is voltak, míg Angelo csak unatkozott, de azt ne feledjük el, hogy az egyikük gyerek, a másik meg felnőtt. Most akkor ki is a rossz? Egyáltalán mi a rosszaság? Ez egy olyan kérdés, amire a könyv sem adott választ. És ez így volt jól.

Értékelés: 10/10
Csodálatos volt ez a könyv, nagyon örülök, hogy elolvashattam. Amiatt, meg külön pacsi, hogy csak 168 oldalas. Így nagyobbat ütött a sztori, attól tartok ha hosszabb, akkor másként alakul. A lezárás pedig csillagos ötös.

• 05/26 – Deszy Könyvajánlója
• 05/28 – Kelly és Lupi Olvas
• 05/30 – Dreamworld
• 06/01 – Könyvszeretet
• 06/03 – Media-Addict