Nem tagadom, imádom a szép borítójú könyveket. Jó nézni őket, ezen felül hamar felkeltik az érdeklődésem. Persze a fülszöveg és a tartalom a lényeg, de egy szép borító lehet az esély arra, hogy egyáltalán eljussak a fülszövegig. Elég gonoszkodó hozzáállás, de lefogadom, sokan vagyunk így. A Csap egy nap borítójára pedig elég volt ránézni, és máris sejthető volt, hogy érdekes lesz maga a könyv. És úgy is lett. Az eleje nem ragadott el annyira, de a közepétől kezdve egyre jobbá és izgalmasabbá vált a sztori. Talán azért is mondom ezt, mert végig harcolt bennem a romantikus és a realista énem, és sosem tudtam igazán, hogy milyen végkifejletet szeretnék. Ez pedig az egész olvasási folyamatot érdekesebbé varázsolta attól, mint amilyen önmagában lehetett volna.

A 19 éves Allysont a szülei burokban nevelik, az édesanyja folytonos megfelelési kényszernek veti őt alá. A lány a gimnázium befejezése után Európába utazik egy csoporttal, ahol nem érzi túl jól magát. Egészen addig, amíg nem találkozik Willemmel, a jóképű holland sráccal, aki előhozza a vad oldalát. A fiú Lolának nevezi őt, és elutaznak egy napra Párizsba, holott nem is ismerik egymást túlzottan. Allyson azonban Lolává „avanzsálódva” sosem látott kalandvágyat érez magában, így elutazik a fiúval. Az együtt töltött nap csodálatos, Allyson olyan változásokat tapasztal önmagában, mint még soha. A csodálatos éjszaka után Willem eltűnik, Allyson pedig szomorúan, letörten és depressziósan kezdi el az új életét, az egyetemen. Azonban végig ott bujkál benne a kérdés: mi lett volna, ha…

Kezdetben attól tartottam, hogy ez is egy szokásos New Adult szerelmi történet lesz, ahol nem történik semmi extra, csak a jó körítés eladja számomra a könyvet. Itt ettől szerencsére sokkal többről volt szó. Ha nagyon kategorizálnom kellene, akkor a Csak egy nap egy lélektani regény, ami arról szól, hogyan találja meg a hősnőnk önmagát. Milyen út vezet az önállóság felé, miként tud végre felnőni az a lány, aki az anyja miatt sosem lehetett elég önálló. Csodálatos utat járt be a könyvben Allyson. Kezdetben egy elkényeztetett, gazdag libának gondoltam, aki nem élvezi azt, ami megadatott neki, de Gayle Foreman utána szépen lehámozta róla a rétegeket, hogy aztán újjáépítse az igazi Allysont. Azt, aki bátor, erős, kitartó, független. Az utat, amit bejárt a kötet alatt felemelő volt elolvasnom. Már csak ezért megérte.

Persze a szerelem is adott, és imádtam azt, amilyen kétértelművé varázsolta Willem karakterét. Egyszerre volt casanova, jófiú és szemétláda, és az, ahogyan Allyson sem tudott kiigazodni a srácon, csak még jobbá tette az egészet. De ami engem illet, a szerelmet tényleg csak másodlagosnak éltem meg a könyvben. Persze, a romantikus énem drukkolt, hogy jöjjenek össze, a realista pedig Willemet annak tekintette, ami: egy embernek, aki felnyitotta a másik szemét, hogy fel kell nőni, nem maradhatsz örökké gyerek, és engedheted meg a szüleidnek, hogy zsinóron rángassanak. Éppen emiatt Willem és a szerelem úgymond eltörpült a lélektani dolgok mellett. Ez mondjuk nem volt nehéz, mert olyan szépen ki volt fejtve Allyson viszonya a családjához, a barátaihoz. Annyira kerek volt az egész. Ja, és Dee-ért odavoltam. De tényleg. Jópofa, intelligens, humoros srác, többet is elviseltem volna belőle.

Egy dologról azonban szót kell ejtenem, bármennyire is fáj. Sóvágó Katalint eddig csodálatos fordítónak ismertem meg. Nem tudom mi siklott itt félre, de ahogy ez a könyv le van fordítva, az szó szerint fáj. Néhol olyan kifejezések vannak benne, amihez hasonló blődséget ritkán látni. Idézek: „Kapkodva lélegzem, amikor az ajka végigsúrolja a vállcsontjaimat, megállapodik inni a kulcsontjaim tavánál, mielőtt felkeresné az inakat a nyakamon”. Ez komoly? Milyen tó? Sok ehhez hasonló volt sajnos. Persze ez lehet a szerző blődsége is, de a fordító folyamatos „szájamozása” kivertem nálam a biztosítékot. Állandóan az a szájam. Ettől rondább szó szerintem nincs is a magyar nyelvben. Olyan rossz volt mindig szájamot olvasni, megállított az olvasás során. Eddig, ha egy könyvnél Sóvágó Katalin nevét láttam, az egyet jelentett számomra a fordítás magas minőségével. Hát, ezentúl óvatosabb leszek. A szájamot meg legyen szíves elfelejteni! Attól rondább magyar szó nincs is.

Van ám a Csak egy napnak egy másfeledik kötete is, ami Willem szemszögéből meséli el ugyanazt a sztorit. Ez azoknak jó hír, akiket a Csak egy nap függővége idegesített, ugyanis a másfeledik kötet elárul pár plusz dolgot. Ami miatt én elég csalódott vagyok, de nem akarok spoilerezni, noha ez jelentősen lerontotta a könyv élményt, legalábbis számomra.

Értékelés: 7/10
Ha nem lett volna benne folyamatos szájam, akkor lehetne magasabb is a pontszám, de a fordítás minősége is az adott könyv élvezeti értékéhez tartozik, nem igaz? A sztori viszont mindenért kárpótolt, mert szerethető olvasmány, tele érdekes karakterekkel. Érdemes benevezni rá, és elolvasni. Nem fogjátok megbánni.

Kinek ajánlom? Ezt most elsősorban a lányoknak, pláne a 16 és 25 év közöttieknek. Ja, és aki rajong Shakespeare munkásságáért, imádja az olyan könyveket, ahol különböző városokat, országokat járnak be, akkor a Csak egy nap a lehető legjobb választása.

//widget.rafflecopter.com/load.js

• 05.24 – Deszy könyvajánlója
• 05.25 – MFKata gondolatai
• 05.26 – Kelly Lupi olvas
• 05.27 – Roni olvas
• 05.28 – CBooks
• 05.29 – Media Addict
• 05.30 – Kristina blogja