Nem is tudom volt-e valaha olyan, hogy ekkorát csalódjak egy könyvben, mint most, a Visszafojtott lélegzetben. Az első kötet ugye nagyon tetszett, mert izgalmas volt, és egy olyan világot és szituációt mutatott be, amiről beszélni kell. Ugyan már ott is akadtak olyan pontok, amikor Emma idegesített, de annyira sajnáltam őt azért, ami vele történik, hogy nem tudtam, és nem is akartam rá haragudni. Figyelembe véve, hogy mekkora függővég volt az első kötet végén, naná, hogy kíváncsi voltam a folytatásra. Utólag azt kívánom bár ne lettem volna, mert akkor megkímélem magam a csalódástól.

A történet szerint Emma túlélte Carol támadását. Már a legjobb barátnőjével és annak a szüleivel lakik. Evan továbbra is mellette áll, a lány próbálja feldolgozni a tragédiát, ami vele történt. Utóbbin túl más dráma nincs az életében, és mivel Emma anélkül nem tud élni, ezért úgy dönt, hogy az ex-alkoholista anyjához költözik a szegénysorba, hátha úgy majd lesz min drámáznia. Rachelről kiderül, hogy még mindig iszik, ráadásul nem is túl jó a kapcsolat kettejük között, pláne amikor felbukkan a nő dögös és fiatal pasija, Jonathan, aki hamar összebarátkozik Emmával, különösen miután totál véletlenül pucérkodik neki a lány.

Ahogy látjátok, már a kezdetektől fogva több sebből vérzik a történet. A legrosszabb az egészben az, hogy lehetett volna benne kakaó. Minden adott volt ahhoz, hogy a lehető legjobb mederben folytatódjék a történet. Adott egy kisváros, ahol fufótűzként terjed el Emma kínzásának a híre. Be lehetett volna vonni az országos médiát, megerősíteni Emma félelmeit, mutathatták volna a tárgyalást, tudjátok, minden olyan dolgot, ami alapján visszahozták volna azt a drámát, amit az első kötetben. A szerző (ne nevezzük írónak) viszont ehelyett egy másik megoldást választott. Teljesen hülye okokkal odaöltöztette az alkesz anyához, és másfajta problémákat állított Emma elé. Azt a részét, hogy milyen nehéz lehet egy alkoholista szülővel együtt élni, viszonylag hűen prezentálta Donovan, de annyira légből kapott volt az egész, hogy az hihetetlen. A problémákat egy huszárvágással meg lehetett volna szüntetni: „visszaköltözöm Sarah házába” és ennyi, volt dráma, nincs dráma. Ehelyett meg az a lány direkt ottmaradt és néha azt éreztem, hogy annyira várja már a sírásokat, a szomorkodást, mert neki ez a lételeme. Annyira hozzászokhatott, hogy ő enélkül nem tud élni.

Ismeritek a Mary Sue kifejezést? Azt azokra a karakterekre mondják, akik pestisként száguldanak végig a könyveken, akik tönkreteszik a többi karakter életét, és annyira önzőek, hogy csak saját magukkal foglalkoznak. Emellett persze gyönyörűek, népszerűek és minden fiú őket akarja megkapni, amiből persze semmit sem fog fel, mert olyan ártatlannak próbálja beállítani magát. Eközben persze önző, olyan rohadtul önző, hogy az már fáj. No, Emma pont ilyen. Emmától gonoszabb könyves karakter szerintem nincs is, az a lány egy igazi démon, akit az élete edzett azzá. Szar élet, aláírom. Mégis, ha a fiú, akit szeretsz, a kórházban van, te meg csak azon agyalsz, hogy mennyire rossz _neked!_ az egész, no az kérem gonoszság, önzőség és a Mary Sue-ság legfelsőbb foka. Azt pedig ahogyan az anyjával, a legjobb barátnőjével, Evannal és Jonathannal (el)bánt az egész könyv folyamán, az egyenesen vérlázító. Akarva-akaratlanul, de az összes főbb karakter életét megkeserítette.

Az egyetlen, aki miatt nem bántam meg annyira a könyv elolvasását, az Jonathan. Az a srác egy nagyon jól kidolgozott karakter, akinek imádtam a háttértörténetét. Annyira üdítő és eredeti volt az egész, és nagyon tetszett a határozottsága, a keménysége és emellett a szelíd, ártatlan és vonzó oldala is. Sőt, a sötét is, mert attól vált igazán komplex, összetett karakterré. Jonathan nem volt sem fekete, sem fehér, hanem egy hús-vér ember, akit megcsapott az élet, de vannak hibái. Amikor pedig Emma elbánt vele, hát, megérdemelte volna, hogy ott teremjen Carol, és belökje egy sötét szobába az erdő mélyén. Amúgy is hiányzott Carol a könyvből. Nagyon.

Kinek ajánlom elolvasásra a könyvet? Senkinek. Mazoistáknak. Legyünk őszinték. Én csak egy blogger vagyok, aki megírja a véleményét. Nem feltétlenül kell rám hallgatni. Utáltam ezt a könyvet? Igen, de ez nem azt jelenti, hogy Te is utálni fogod. Ahogy nézem eléggé megoszlanak a vélemények a második kötet kapcsán. Akadnak olyanok, akik szeretik, vannak, akik hozzám hasonlóan utálták. A Visszafojtott lélegzet kapcsán tehát tényleg azt tudom javasolni, hogy azok, akinek tetszett az első kötet, az olvassa el a másodikat is, mert simán lehet, hogy bejön majd. Legfeljebb ha gondolkodsz azon, hogy megéri-e pénzt kiadni érte, akkor várd meg, amíg bent lesz a könyvtárban. Egy próbát tényleg megér, ha másért nem hát Jonathan miatt.

Értékelés: 2/10
Jonathan karakteréért jár az a két pont, és Evan továbbra is nagyon jó fej. A srácok nem tehetnek arról, hogy Emma egy démon. A szerző elvileg írni fog egy Jonathan-trilógiát, hát, arra talán benevezek, bár, nem tudom, mit várhatok ezek után Donovantől.