Biztos vagyok abban, hogy mindenkivel előfordult már az, hogy ránézett egy könyvborítóra, és rögtön tudta, „nekem ez kell”. Sokszor el se kell olvasni a címet, vagy a fülszöveget, már maga a borító is éppen elég megnyerő tud lenni. Nos, a Touch borítója tényleg nagyon megnyerő, és igen, elsősorban a jóképű fiatalember – alias Kale -, miatt. De itt szerencsére a fülszöveg is tetszetős, ráadásul olyan sztorival operál a könyv, amilyenre a borító alapján számíthatunk is. Young Adult, természetfeletti és románc. Jó sok románc.

Nem tagadom, leginkább a könyv elején úgy voltam vele, hogy annyira hasonlít a The Tomorrow People c. sorozatra az egész, meg az X-Menre és a Hősökre, hogy hagyni akartam a csudába az egészet. Nem éreztem benne az egyediséget, azt, hogy ez mitől lehetne több, vagy jobb, mint a The Tomorrow People. Végül csak időt kellett hagynom a könyvnek, mert világossá vált az, hogy a szerző csak az alapmotívumot, és a rettegett (kormányzati) szerv szerepét vette kölcsön a méltán híres elődöktől, azon túl viszont felépített egy érdekes világot, amiket a folytatásokban még jobban kifejthet. Mondanom sem kell, kíváncsi vagyok azokra a folytatásokra.

A könyv hősnője a 17 éves Dez, aki utálja az apját, és mindent azért tesz, hogy idegesítse az öregét. Éppen ezért, amikor találkozik az úton a jóképű, dögös Kale-lel, rögtön haza is veszi, hogy leápolja (koszos a srác 🙂), és amikor hazajön elkezdődik a kőkemény cselekmény. Kiderül, Kale egy szökevény, akinek természetfeletti ereje van, az apja pedig egy titkos szervezet feje, akik gyerekkora óta kínozzák Kalet és használják az erejét. Dez elszökik a fiúval, aztán megtudja, az anyja is a létesítmény foglya, akiről úgy tudta, halott. Úgy dönt, megmenti a nőt, bosszút áll az apján. A szerelem, ami az első pillanatban lángra lobban közte, és Kale között nem döntés kérdése, ez attól sokkal több.

Az egész regényt körbejárja ám a románc, és ez a része nagyon tetszett. Leginkább Kale miatt, aki annyira cuki, hogy meg kell zabálni. Nem (feltétlenül) a külsejére gondolok, hanem a viselkedésére. Édes az, ahogyan a világot látja, az aranyos, bájos őszintesége, a viselkedése, a tettei. Egyszerűen szerethető az a srác, és Dez is jó karakter, mégha’ az elején az adrenalin függősége inkább „jól van kislány, hozd a Hello Kitty babádat és ne színészkedj itt nekem” érzéseket váltott ki belőlem. Persze ahogy Kale feltűnt a színen, úgy lett Dez is egyre szerethetőbb, jobb és motiváltabb. A kettejük közti erős, szinte izzó jelenetek pedig tényleg izgalmassá tették a könyvet.

A természetfeletti is jelentős szerepet játszott a Touchban, a cím pedig nem véletlen, ugyanis Kale bárkihez is nyúljon, rögtön porrá válik, és Dez az egyetlen, akit meg tud érinteni a srác. A megoldást a könyv végén virágnyelven közölte apuci, de nem lennék meglepve, ha valami más sülne ki végül az egészből. A hasonlóság, a képregényes beütés azonban tényleg idegölő volt a regény elején, de aztán ahogyan megismertem a karaktereket, úgy lett egyre érdekesebb az egész szituáció. A legjobban annak örültem, hogy tele volt az egész könyv WTF pillanatokkal. Legalább hat olyan esetet tudnék említeni, amikor leesett az állam, mert nem akartam elhinni, hogy ez tényleg megtörtént, pedig egy átlagos könyvnél jó ha két-három ilyen pillanat van, nemhogy hat. Egyszerűen időt kellett hagynom az Érintésnek, mire beindult, azonban amint ez megtörtént, nem tudtam ellenállni a sztorinak, a sodrásnak, és annak a profi körítésnek, amit a szerző létrehozott.

A könyv főszála már az első kötetben biztossá vált, és éppen ezért vagyok nagyon kíváncsi a folytatásra. Egy csomó kérdés felvetődött bennem, leginkább Cross későbbi terveit illetően, illetve kíváncsi leszek, hogy a családi kapcsolatok milyen mértékben módosítják majd a dolgok kimenetelét. Plusz adott ugye a korral kapcsolatos határidő is, tehát itt tényleg valami nagyon jó sülhet ki. Remélem nyárra elhozza majd a kiadó a második kötetet.

Értékelés: 7/10
A – számomra -, gyenge kezdés miatt levontam három pontot, de idővel nagyon bepörgött a sztori. A karakterek jók – apu a favorit Kale mellett -, a románc szálait is jól szövik – még Alexet is kedveltem, és megértettem a tetteit -, emellett pedig látom az egészben a „globális” problematikát, ami a folytatásokat illetően a jóság ígéretével kecsegtet. Szóval, sorozatindítónak ez jó volt, ide a második résszel!