Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Majka – Tetszik, nem tetszik

majka konyvElőrebocsájtom, én csípem Majkát, szerintem jó arc. Ő tipikusan az az ember, akit az ember vagy kedvel, vagy nem, hiszen úgy érzem az ő esetében nincsen köztes állapot. Ha valakinek idén érdemes volt memoárt írnia/íratnia, az bizony Majka. Kétség sem férhet ahhoz a hatalmas teljesítményhez, amit az ózdi hős önerőből elért. A Való Világosok közül tulajdonképpen ő az egyetlen, aki igazi nagy karriert futott be. Majka, a nagyszabású élő showk műsorvezetője lett, a Sztárban sztár elismert zsűritagja, videoklipjeit több millióan hallgatják a youtube-on, ráadásul az övé a leghallgatottabb magyar dal. Kérem szépen mi ez, ha nem a nagybetűs siker? Pláne ha azt nézzük, hogy honnan indult a srác, és végül hová érkezett meg.

Egy biztos, Majka büszke lehet arra, amit elért, tulajdonképpen erről szól a könyv is. Néhol az öntömjénezés már bántóan sok, de figyelembe véve mennyi mindent ért el, és azt, hogy néhol mintha saját magát csapná pofon a hülyeségekért, simán befogadom azt, ha megveregeti a vállát. Valahogy megérdemli.

Ebben a rövid könyvben beszámolt az életéről, a kezdetektől a mai csúcsokig. Szó esett az Ózdi szegénységről, az édesapja tragikus haláláról, a Való Világról, a rádiós korszakról, majd a műsorvezetői munkákról. Leplezetlenül szólt a nagy tévék működési mechanikájáról, a nagykutyák rossz(nak vélt) döntéseiről, de nem maradtak ki az ismert emberek sem. Leírta, hogy nem csípi Istenes Bencét és szerinte nem való a médiába, Sebestyén Balázst jó műsorvezetőnek tartja de rossz embernek, plusz megsúgta azt is, hogy Balázs már évekkel ezelőtt homofób kijelentéseket tett a rádióban. (Náray Tomi nénizett, meg „poénkodott”). Több olyan kulisszatitkot megosztott, amikről valószínűleg nem szerezhettünk volna tudomást, mint arról, milyen monopol helyzetben volt a rádió, még a dalok hangszerelésébe is beleszóltak, vagy hogy Ábel Anita az ő kifejezett kérésére lett a munkatársa a reggeli műsorban.

majka.tetszik-nem-tetszik-ulpius

Szó esett a könyvben a pénzről, másfél-két milliós keresetekről, a Dopeman-időszakról, amikor a „nyóckeres csávó” anyagilag pumpolta Majkát, majd a Sztárboxba is miatta kellett belemennie. Tényleg kendőzetlenül leírt mindent, még a pókerezési-szerencsejátékosi múltját/függőségét sem kímélte, ahogy a párkapcsolatairól is megosztott pár dolgot. Külön fejezetet kapott a szívbetegsége is, respekt, amiért erős maradt és túlélte, nem lehet egyszerű egy ennyire komoly betegséggel a média figyelő szeme előtt megküzdeni. Volt szerelmei, mint Görög Zita, Kiss Ramóna, Fresh Andi mind megkapták a magukét, Való Világ előtti párjáról, Zsaniról pedig csuda jót írt. Igazából ebben a könyvben – látszólag -, tényleg minden benne volt, ami Majkával történt az elmúlt harminc évben. Az, hogy ez mennyire volt hiteles, és mennyire lettek megszépítve a dolgok lehetne beszélgetni, de úgy érzem felesleges.

Az egyetlen, ami nagyon zavart, az a könyv szerkezete. Fejezetekre osztották a történeteket, és nem időrendben, hanem tematikai sorrendben haladtak, ennek meg az lett a vége, hogy amikor azt hittem véget ért a rádiós időszak taglalása, és belekezdtünk valami újba, akkor hupsz, hirtelen megint előkerült. Úgy érzetem a linearitás hiánya kevésbé tette befogadhatóbbá a történteket, de ami még jobban zavart, az bizony az összevisszaság. Gondolok itt arra, hogy teszem azt Majka elkezd beszélni a Való Világról, majd bedob egy nevet, akiről aztán a következő mondatoktól kezdve beszél fél oldalt, de a téma nem a Való Világ, hanem az emberhez fűződő sztori. Mikor azzal végzett, visszatér a Való Világhoz, mintha mi sem történt volna. Ennek a keverésével úgy éreztem kicsit bezavart. Élő beszédben sem szeretem, ha több dologról van szó egyszerre, mert sosem tudom mire reagáljak, ez bizony könyvnél is így van.

Bár pár kritikánál láttam, hogy sokan inkább zavaró tényezőként élték meg, de nekem bejött az, hogy minden fejezet végén felszólalt valaki Majka életéből. Elmondta róla a véleményét Ábel Anita, aki kezdetben nem kedvelte, és kritikán alulinak érezte, hogy egy iskolázatlan emberrel kell együtt dolgoznia, felszólt az orvosa, az ügyvédje, a barátai, az édesanyja és a felesége, Hajni, azaz ismertebb nevén Dundika is. Bár mondanivalójukban reflektáltak az adott fejezet stílusára, volt, hogy megismételték azt, amit Majka mondott, de azért érdekes volt látni az ő véleményüket is.

majka

A tartalmi mondanivalóját tekintve nekem tetszett a könyv, mert tényleg érdekes dolgokról volt szó benne.  A stílus pedig hamisítatlan Majka, a szerzőtárs, Csontos Róbert pedig remekül visszaadta benne Majka humorát, személyiségét, nyersességét. Ami a külcsínyt illeti, a borítót nagyon szeretem, azért kifejezetten jár a pacsi, hogy Majka alakja egy kicsit dombornyomott, tetszik, ahogy csillog a fényben. A könyv tördelésénél a nagyon széles margók, a nagyobb sortávolság és betűk miatt kicsit gyorsabban is haladtam, mint szerettem volna.

Értékelés: 7/10
Majka rajongóinak, vagy azoknak, akiket érdekelnek a média kulisszatitkai mindenképp ajánlom elolvasásra, hiszen tényleg sok érdekességet megosztott. Továbbá ki merem jelenteni azt, hogy Majka akár pozitív példakép is lehet az embereknek. Kitört a szegénységből, méghozzá a saját tehetségével. Mert ha kedveljük őt, ha nem, ha szeretjük a dalait, ha nem, azt azért el kell ismerni, hogy tud ez a pasi valamit – pont úgy, ahogy ez a könyv is.