Nagyon szeretem az olyan regényeket, amik erős női karaktereket állítanak a középpontba. Ebből a szempontból a Seafire mindenképpen zseniális: felvonultatott egy csomó erős és a végletekig szerethető női karaktert, ráadásul tele volt jó ötletekkel és gondolatokkal az egész könyv. Szerettem olvasni, a folytatásra is kíváncsi leszek.

A történet hősnője Caledonia, aki egy hajón él a családjával. Egy nap kikötnek egy szigethez, ahová a lány élelmet gyűjteni megy, és ott találkozik egy kartáccsal, egy olyan kalózbanda tagjával, akik elől a családjával menekül. A lány tudja, hogy meg kéne ölnie  a fiút, de képtelen rá, a srác végül őt szúrja le, ráadásul a családját, és az ott élőket is megölik és eltüntetik a kartácsok. Egyedül Piscia, a legjobb barátnője éli túl.

Évek telnek el, Caledonia és Piscia újjáépítették a családi hajót és olyan lányokat toboroztak maguk köré, akik szintén menekülnek a kartácsok elől. Ám ők most visszavágnak: a céljuk, hogy Aric Athair több hajóját elsüllyeszthessék. A helyzet akkor válik izgalmasabbá, amikor Pisciát elrabolják, az életét végül egy kartács menti meg, és a srác felkerül Caledonia hajójára. Ráadásul információkkal szolgálhat, de a lány nem tudja megbízhat-e a fiúban, akihez kezdi közel érezni magát.

Maga az alapsztori szerintem nagyon érdekes, és sok lehetőséget rejt magában. Már a világ ötlete is klassz, hiszen a mi időnk után járunk, kvázi disztópia, hangulatra mégis középkor, amit olyan klassz „régről maradt” felszerelésel tesznek izgalmasabbá, mint a napenergia vagy a hidrotüdő, hogy lélegezz a víz alatt. Legjobban amúgy pont az érdekelt, hogy miért pusztult el a világ, miért van kábé csak víz, és néhány sziget, de világépítésben sajnos nem jeleskedett a regény, alig derült ki pár dolog.

A sztori morális dilemmáit nagyon szerettem. A kalózkirály ugyanis drogokkal hajtja uralma alá a kartács srácokat, akik emiatt bármit megtesznek neki. Így máris adott a dilemma: olyan srácokat kegyetlenül megölni, akik függőség hatása alatt tesznek bármit, mennyire emberi tett? És hol kezdődik önmagunk védelme, mikor kell ölni azért, hogy életben maradj? Megbízhatsz-e valakiben, ha egyszer már csúnyán megjártad? És ez csak a jéghegy csúcsa, nagyon sok érdekes dilemmát vetett fel a könyv, amiket ügyesen ki is tárgyalt.

A lányok közti kapcsolatok is nagyon jók voltak. Leginkább Piscilla és Caledonia barátságát szerettem, ami nagyon ügyesen épült, és szépen belesimult a hajó vezetése miatti dilemmák és nehézségek témaköre is. A hősnő is tök jó volt és igazán szerethető, egyszerűen az összes lányt a szívembe zártam, leginkább a néma kis Himét, akit annyira meggyötört a sors, de sosem hagyta, hogy emiatt megkérgesedjen a szíve. Bizony, sokszor a legkisebbek a legerősebbek.

Aki a romantika miatt olvasna igazán, most kicsit csalódni fog. A hajón a lányok közötti románcok nagyon haloványan jelentek meg, időnként pár sorral van csak elintézve. És a titokzatos kartács srác előtérbe kerül romantikus téren, de azért ez is lehetett volna sokkal erősebb, sokkal jobb, és emiatt erősebb lehetett volna a „bízzunk-e benne” dolog.

A legnagyobb szívfájdalmam a könyvnél, hogy nagyon darabos volt. Az írónő rengeteg „kis kalandot” írt bele, veszélyhelyzeteket, amik hamar megoldódnak, de ha például három ilyet kivennénk (pl. az áthajózást a sziget csatornáin), a nagy történet úgy is érthetőbbé válna. Úgy éreztem, hogy az írónőnek a kalandok, a harcok, a hajózási manőverek az érdekesek igazán, miközben a háttérben annyi minden volt, amit előrébb tolhatott volna. És hát, a kevesebb néha több: a sokadik „jajj, most túléljük-e és mind meghalunk-e” harc már jóval kevésbé volt érdekfeszítő, mint például a második. És mindez azért is volt szomorú, mert tényleg sok mindent kidomboríthatott volna a folytonos akcióhajhászás helyett, bár azért jár a pacsi, hogy mindennek volt következménye, mégha fájdalmas is.

Értékelés: 7/10

Alapvetően szerettem olvasni a könyvet, mert jók voltak a karakterei, érdekes morális dilemmákat vetett fel az írónő, és az alaptörténete, meg pár ötlete is nagyon erős volt. Viszont a darabosság és az akció-hajhász üzemmód miatt nem lett akkora kedvenc, plusz nekem a vége is teljesen WTF volt, Caledonia döntése teljesen értelmetlen számomra, mintha nem is az a lány lenne, akit megismertem a könyvben.

Hogy tetszik a borító? Olyan semleges. Nem rossz, nem jó, csak olyan mehh.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha tetszett A Kalózkirály lánya, akkor feltétlenül adj esélyt a Seafire-nek is.