5 könyv, ami csalódást okozott 2019-ben

Az utóbbi napokban több műfajban is kiemeltem a 2019-ben elolvasott kedvenc könyveimet. És igen, úgy érzem a 103 általam elolvasott kötetből rengeteg volt a jó és szerethető regény, de sajnos így is akadtak csalódások, ezt sem akartam elhallgatni.

Fontos kiemelni, hogy az alábbi könyvek nem feltétlenül rosszak, csak egyszerűen én vártam tőlük többet akár az előzetes hírneve, vagy a sorozat előző kötetének a minősége miatt. Tehát semmiképpen sem arról szól ez a lista, hogy ezeket a könyveket ne olvassátok el, hiszen a molyon is lehet látni, hogy mennyire népszerűek ezek a könyvek. Csak tudjátok, van az úgy, hogy ami valakinek kedvenc, az másnak csalódás, de attól még sokan szeretik ezeket a könyveket.

No nem húzom tovább a szót, íme az öt könyv ABC sorrendben.

André Aciman – Találj rám!

Az olvasás során végig azt éreztem, hogy “oké, ez nem rossz, de hol van már Élió és Oliver?“. Olyan sok oldal telt el, mire eljutottam a párosukig, és amit kaptam, abban sem volt sok köszönet, mert elkapkodottnak éreztem a dolgokat happy end ide vagy oda. Kár érte, mert a Szólíts a neveden egy nagyon emlékezetes olvasmány volt.

Barabási Albert-László – A képlet

Civilben marketinggel foglalkozom, így nagyon érdekelt, hogy ez az Amerikában élő magyar szaktekintély miről tud mesélni. És hát, pont ez volt a gond: úgy érzem rengeteget mesélt, de kevesett mondott, és a sok anekdota és érdekesség közül nehéz volt kimazsolázni a lényeget, azt, amit a továbbiakban hasznosítani tudok. Ebből a szempontból csalódás volt a könyv.

E. Lockhart – Frankie Landau-Banks dicstelen tetteinek krónikája

A szerző előző regénye A hazudósok hatalmas kedvenc lett, és talán ezért is vártam sokat ettől a regénytől. Unalmasnak éreztem a sztorit, az írásmód se tetszett, a fiú karakterek idegesítettek, az iskolai titkos klub ötlete sem jött be. Egyedül Frankie karakterét, a felnövéstörténetet és a könyv üzenetét szerettem.

M. Robinson – El Diablo

A maffiasztorik nem mindig állnak közel hozzám, ez a könyv pedig sajnos annyira nem lett kedvenc, hogy értékelést sem írtam róla. Az írásmódot nagyon nőiesnek éreztem Alejandro elbeszélésénél, a történet sem jött át igazán, és valahogy túl soknak éreztem az egész könyvet.

Sarah J. Maas – Szárnyak és pusztulás udvara

A sorozat második kötete számomra mindent vitt, mert annyira erős volt Feyre érzelmi reakciója az Amarantha miatti szenvedésekre és a párkapcsolaton belüli erőszak történetszálra. Sokat agyaltam azon, hogy a harmadik rész miért nem ragadott magával, de idővel rájöttem. Én egy olyan könyvet vártam, ami érzelmileg fog meg, ehelyett kaptam egy akcióval, több száz oldalas csatával teli epikus fantasy kötetet, amiben egy világot kellett megmenteni.

Úgy érzem másra került a fókusz, az érzelmek helyett a csatára, ráadásul a csata sem tetszett, különösen azok után, hogy feltámasztották a holtakat, így abban sem volt semmi, ami érzelmileg megfogott volna. Persze akadtak így is nagyon jó részei a könyvnek, de amikor befejeztem az olvasást egy kissé úrrá lett rajtam a csalódottság.