Body Wrapper


Könyvkritika: Dr. Seuss – A Grincs

Mint kábé minden ember a világon, én is vagy háromszor láttam a Grincset filmben, naná, hogy imádtam, és kíváncsian várom a közelgő animációs filmet, ami a trailerje alapján nagyon jónak tűnik. Ezzel a felvezetéssel csaptam le A Grincs könyvre, amin ugye a filmek is alapulnak.

A sztori igazából egyszerű: Grincs gyűlöli a karácsonyt, a kik manók boldogságát, és legszívesebben eltörölné az egész ünnepet. És az idei karácsonyon úgy is dönt, hogy akcióba lép – a történet vége pedig meglepően aranyos.

Ami olvasás közben először feltűnt, hogy mennyire jó Tandori Dezső fordítása. A szöveg ugyanis a legtöbb helyen rímel, és emiatt valahogy még jobb és érdekesebb volt olvasni a mesekönyvet. Ráadásul játékos lett az egész, és lefogadom, hogy mindezt egy gyerkőc is nagyon értékelné felolvasás során.

Az illusztrációkat alapvetően szerettem. Oké, nem bonyolították túl, a legtöbb rajz nagyon egyszerű, de a szépségük is pont ebben rejlik. Jó rájuk nézni, és külön tetszik az, hogy milyen élvezhetően ábrázolják rajtuk a karakterek érzelmi világát. Ez egyértelműen hozzáad a kerek egészhez. Viszont azt nagyon sajnálom, hogy a Grincs nem lett zöld. Nekem valahogy hozzá tartozik az egész “Grincsséghez” ez a szín, és mivel a piros többször megjelent a rajzokon, baromira sajnáltam, hogy Grincs nem kapta meg az őt megillető színt. De persze az illusztrációk ettől függetlenül szépek voltak, nekem bejöttek.

Ami a történetet illeti, alapvetően nekem tetszett, aranyos volt az egész, időnként pajkos és humoros, ráadásul az egész megmozgatja az embert érzelmileg. Hiszen a karácsonyt az utálja néha, aki amúgy gyakrabban szereti, így naná, hogy néha elgondolkodunk azon, hogy a karácsonyt meg lehet-e úszni valahogy. De itt volt a remek példa, hogy mi is a karácsony igazi üzenete, mitől annyira csodás ez az ünnep, és mik azok az értékek, amiket meg kell találnunk, hogy boldogabban élhessük az életünket.

Viszont volt egy kis hiányérzetem. A kicsit negatívabb karaktereket akkor szeretem igazán, ha tudom az okokat, hogy miért is ilyen valaki. Itt nem derült ki számomra igazán, hogy a Grincs miért utálja a karácsonyt. Igen, az átjött hosszasan, hogy mit utál benne, de a miért szerintem fontosabb kérdés.

Persze, ha nagyon átgondolom a sztorit, akkor a szív hiánya lehet a megoldás, de számomra ez valahogy kevés, mert nem tudtam igazán megérteni emiatt a karaktert. Oké, ez mondjuk teret engedhet a szülőnek a beszélgetésre, hogy kielemezze a gyerekkel, hogy na vajon miért ilyen ez a Grincs. Talán mert egyedül él egy barlangban? Lehet nincsenek barátai? Netán beteg?

Sok kérdés felmerülhet, ami megnyithat egy érdekes diskurzust szülő és gyerek között, de írói oldalról csak egy elég faramuci válasz van: nem volt szíve. Persze lehet, hogy egy gyereknek ennyi magyarázat bőven elég – ők azért másként látják az életet.

Értékelés: 8/10

Igazi klasszikus mesekönyv egy olyan ikonikus figurával, akit szerintem sokan szeretünk. Elég sok pozitívum akadt a történetben. Jó volt könyvben is látni a sztorit, és még kíváncsibb vagyok a közelnő animációs filmre.

Hogy tetszik a borító? Nagyon szép, különösen ezzel a háttérrel.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha tetszett a film, mindenképpen olvasd el! Akkor is, ha karácsonyi hangulatra vágysz – mert tuti meghozza.

A GRINCS – BLOGTURNÉ

  • A Kolibri Kiadó jóvoltából megújult fordítással jelenik meg Dr. Seuss legnagyobb klasszikusa, A Grincs. Ennek örömére a Blogturné Klub tíz bloggere bemutatja a Kikfalva közelében élő Grincs történetét, aki szívből gyűlöli a karácsonyt, és emiatt úgy dönt, elrabolja azt.
    Tartsatok velünk, ismerjétek meg a szeretet erejét, és játsszatok a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyikéért.

  • Mostani játékunk során felingereljük a Grincset és boldog karácsonyt kívánunk. Nektek csak azt kell kitalálni, melyik blogon milyen nyelven tesszük ezt.
    Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz, a nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon a kiküldött értesítőre, ellenkezőleg automatikusan újat sorsolunk.

    Sretan Božić!

    a Rafflecopter giveaway

  • 11/22 Hagyjatok! Olvasok!
    11/23 Könyv és más
    11/24 Szembetűnő
    11/25 Angelika blogja
    11/26 Olvasónapló
    11/27 Sorok Között
    11/28 Dreamworld
    11/29 Never Let Me Go
    11/30 KönyvParfé
    12/01 Könyvvilág