Könyvkritika: Becca Fitzpatrick – Black Ice: Tükörjég

Könyvkritika: Becca Fitzpatrick – Black Ice: Tükörjég

0
Oszd meg!

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, nagyon nem erre számítottam. Hiába tudtam, hogy ez más lesz, mint a Csitt Csitt, akkor is egy romantikus regényre voltam felvértezve, ehelyett kaptam egy durva krimit, amiben akadt romantikus szál. Tetszett ez a meglepetés, mivel nagyon ritkán olvasok krimit, így a sok romantikus sztori mellett szívesen borzongtam, különösen mert Fitzpatrick jól játszott a klisékkel, és sikerült jól átadnia a történetet. És akkor itt kiemelném Miks-Rédai Viktória gondos fordítását is, mert hihetetlenül minőségi magyar szöveget kaptunk. Köszönet érte!

black-ice-tukorjeg

A történet főhőse a tizenéves Britt, aki a tavaszi szünetét a hegyekben szeretné tölteni. Régóta készül a túrázásra, szeretne bizonyítani a volt barátjának, Calvinnak, akinek a nővére a legjobb barátja, a hegyekben pedig hárman töltenének el egy kellemes szünidőt. Ám útközben nagy havazás éri Britter és Korbie-t, így gyalog nekivágnak a hófödte fájnak, hogy segítséget kérjenek, majd miután eltévedtek, egy házban lelnek menedékre, ahol két bűnöző fogadja őket. És itt megkezdődik az élet-halál harc…

A Black Ice legnagyobb erőssége Britt karaktere volt. Igazi öröm volt egy ennyire erős és kitartó női karakterről olvasni, aki nem retten meg semmitől, hihetetlenül eszes és kitartó. Imádtam, ahogy Britt helyt állt, végtelenül erős maradt, és remekül felmérve a helyzeteket pontosan tudta, mikor kell igazán okosnak lennie – vagy éppen hülyének tettetnie magát. Nagyon szimpatizáltam a karakterrel, és egyben imádtam a csodás fejlődést, amit a regény első lapjától kezdve bejárt a történet végéig. Brittet bármelyik lánynak (és fiúnak) javasolnám példaképként!

Ahogy én elképzeltem: Britt | A fotón: Brittany Robertson
Ahogy én elképzeltem: Britt | A fotón: Brittany Robertson

A krimi szál bár érdekes volt, néhol idegesített, különösen amikor mindig másra vetült a gyilkos gyanúja. A hegyen történtek ugyanis már korábban gyilkosságok, és Britt azt is próbálta kideríteni, ki ölte meg korábban az elrabolt lányokat. Ez a nyomozósdi egy cseppet idegesített, emellett viszont ahogy menteniük kellett az életüket, az valami mesésen borzongató volt. Tövig rágtam a körmöm, miközben Britt átélte a durva helyzeteket, amikor szenvedett a fájdalomtól, az éhségtől, a szomjúságtól és a gyötrő hidegtől, amikor átlépve önmagán igazán erős maradt. A krimi szálnak szerintem pont ez volt a lényege, hogy megmutassa, mennyire erős is tud lenni egy nő.

A visszaemlékezések nagyon kellettek a regénybe, hiszen egy-egy akciódúsabb jelenet között tökéletes levezetésként szolgált. Szerettem, ahogy megmutatták Britt korábbi életét, a Calvinnal és a Korbie-val való kapcsolatát. Érdekes volt a két lány között ábrázolt barátság, és megannyiszor elgondolkodtatott, hogy Korbie tényleg szereti-e Brittet, vagy csak szeretne maga mellé egy barátnőt, hogy ne legyen egyedül. Calvinért a szívem szakadt meg a visszaemlékezések folyamán, és egyben végtelenül felidegesített, ahogy Brittel bánt a kapcsolatuk során.  Mégis, nagyon örültem, hogy jobban megismerhettem Calvint, mivel ő volt a regény legösszetettebb férfi karaktere – legalábbis, szerintem.

Ahogy én elképzeltem: Mason | A fotón: Liam Hemsworth
Ahogy én elképzeltem: Mason | A fotón: Liam Hemsworth

A könyvben a romantika is kiemelt szerepet kapott. A visszaemlékezésekből felsejlettek a Britt & Calvin románc folyamata, míg a jelenben egyértelműen bontakozott ki valami Britt, és az egyik elrabló, a naná, hogy pokolian jóképű Mason között. Érdekes volt kettejük kapcsolatának az alakulása, a szócsaták, az egyértelmű, de mégis titkolni vágyott vonzódás. Akadt jó pár gyönyörű jelenet kettejük között, de ezen meg se lepődtem, a Csitt csitt óta tudjuk, Fitzpatrick tökéletes romantikában.

Spoileres bekezdés következik! Sajnos nem bírom ki, hogy a könyv végéről ne írjak véleményt, így ez a bekezdés spoileres lesz. Szóval, hiába volt egyértelmű a Black Ice felétől, hogy ki a gyilkos, attól még végig kántáltam magamban, hogy csak nehogy Calvin legyen az. A visszaemlékezéseknek hála megszerettem/megsajnáltam a srácot, és valahogy örültem volna, ha nem ő a rosszfiú. De sajnos az ő volt, az ámokfutás pedig amit a végén lerendezett durván izgalmas volt, különösen amikor Brittnek magyarázta a gaztetteit. Calvin karakterét is remekül felépítette az írónő, hiszen az indítékait jól átadta, még ha nem is értek egyet vele, hogy ezek miatt gyilkossá kell válni. A spoiles bekezdés véget ért!

Ahogy én elképzeltem: Calvin | A fotón: Shawn Mendes
Ahogy én elképzeltem: Calvin | A fotón: Shawn Mendes

Értékelés: 9/10

Mindent egybevéve a Black Ice egy szerethető, jól felépített regény, amit bár romantikus krimiként lehetne aposztrofálni, jómagam mégis a hősnő csodás karakterfejlődéséért szerettem igazán.

Hogy tetszik a borító? Kezdetben vonakodtam az eredeti borítótól, de mostanra nagyon megszerettem. Szuper, hogy a kiadó végül emellett döntött.

Kinek ajánlom elolvasásra? Igazából mindenkinek, hiszen a regényben sok a krimi elem, adott egy kis romantika is, tehát a fiúk és a lányok is egyaránt élvezhetik. Tizenhat év felett szerintem bárki elolvashatja, az alatt nem szívesen adnám senki kezébe a könyvet.

BECCA FITZPATRICK – BLACK ICE – BLOGTURNÉ

  •  Becca Fitzpatrick visszatért! A nagy sikerű Csitt, Csitt sorozat szerzője ezúttal komolyabb regénybe vágta a fejszéjét. A Black Ice – Tükörjég hátborzongatóan lebilincselő regény, amit a Blogturné Klub hat bloggere ajánl a figyelmetekbe.
    Tartsatok velünk a blogturnén, ismerjétek meg a könyvet és nyerjétek meg a három nyereménypéldány egyikét!

    black-ice-btk

  • A könyvben fontos szerepet kap a hegymászás, ezért a játékunkat is erre hegyezzük ki, és az alpinizmus főbb kellékeit kell kitalálnotok a leírás alapján. A megfejtést a rafflecopter doboz megfelelő sorába írjátok. Sok szerencsét!

    A győzteseket e-mailben értesítjük, ha 72 órán belül nem jön válasz, sajnos újra kell sorsolnunk. A kiadó csak magyarországi címre tudja kiszállítani a könyveket.

    „a védelmet és egyben a haladást elősegítő …. a felszerelés egyik alapvető része, amely sokat fejlődött. A műanyag cipők kiszorítottál a klasszikus bőrcipőket előnyeikkel, a műanyag cipő ugyanis vízhatlan, könnyű, gyorsan szárad, de a szellőzése kevésbé jó.”

    a Rafflecopter giveaway

803 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

Nincs hozzászólás