Már évek óta nem olvastam ennyire gyerekeknek szóló regényt. Különös élmény volt felnőtt fejjel, végig éreztem, hogy ebből már nagyon durván kinőttem, de tizenkét évesen faltam volna a sorokat, és tuti legalább háromszor újraolvastam volna már. Szóval, a célcsoportnak mindenképpen ajánlott olvasmány, és mi, felnőttek is találhatunk ám benne értéket, olyan dolgokat, amiket nem árt tudatosítani magunkban.

A történet főhőse, Dennis szeret focizni, de megmagyarázhatatlanul vonzódik a női ruhákhoz. A kis barátnője, Lisa egy nap beöltözteti őt lánynak, Dennis pedig sosem érezte még magát annyira boldognak, mint akkor. Ám mint az várható, mindez kalamajkához vezet, nem is kicsihez. Dennisnek meg kell tanulnia kiállni önmagáért, a családjának és a környezetének pedig ideje gyakorolni az elfogadást, hogy a világ egy szebb hely lehessen.

Elsősorban azért érdekelt a regény, mert kíváncsi voltam miként kezeli a szerző az LMBT témát. Érdekes volt ebből a szempontból Dennis karaktere. Felnőttként akaratlanul is próbáltam beskatulyázni: most akkor meleg? Hiszen tetszik neki Lisa! Tehát akkor transzexuális? A szövegből úgy éreztem, hogy nem. Egyszerűen csak érdekli a divat, a Vogue magazin, a gyönyörű ruhák és szívesen fel is veszi őket. Még annyira fiatal, bőven nem találta meg önmagát, a sötétben tapogatózik. És pont ez a „szép” benne: mert ez a regény nem a beskatulyázásról szólt. Dennis szívesen hord női ruhát, de emellett focizni is imád. Nem lehet ráhúzni egy stigmát, egyszerűen csak el kell fogadni, hogy Dennis ilyen. És az a pláne, ahogy a környezete reagál.

Rájöttem, hogy regény az elfogadásról szól. És ebben a témában nagyszerűt alkotott David Walliams, még ha a végét enyhén túlzónak is éreztem. A szereplői komplexek, jó volt látni, hogy a legmenőbb lány a kedvessége miatt menő, szerettem Dennis és a családja közti kapcsolatot, és annak alakulását, mondhatni a javulását. Érdekesen volt felépítve a regény, és még ha néhol didaktikusan is, de átjött a tanulság. Hiszem, hogy a gyerekek is dekódolják majd, hogy aztán megtanulják az elfogadás fontosságát, és ne csak azt hallják, „fogadj el mindenkit!„, hanem meg is értsék, hogy ez miért olyan fontos. Éppen ezért adnám oda nagyon szívesen ezt a könyvet az általános iskolásoknak.

Pár dolog viszont bökte a csőröm. Persze, ez elsősorban ízlés kérdése, de Quentin Blake illusztráció borzasztóak. Annyira amatőrek, mintha egy felső csoportos óvodás próbált volna valamit ügyködni, amit aztán az óvónéni kicsit feljavított. Szabálytalan figurák, béna színezés, ijesztően ronda karakterek. Lehet, hogy a célcsoportnak pont ez fekszik, de részemről szörnyülködtem minden egyes rajzon. Néhol David Walliams írása is bántó volt, mint amikor azzal poénkodott, hogy Dennis szeret focizni, és gólt rúgni, de nem ért hozzá, nem tudja mi az, hogy csatár, így utánaolvas, és á, kiguglizta és folytatja a történetet. És ez így szó szerint le volt írva. Számomra ez igénytelenség, még ha a szerző viccesnek is tartotta.

Értékelés: 8/10

Kiváló történetvezetés, szerethető karakterek, vicces szituációk és filmszerű jelenetek kísérik végig a kötetet. Fontos üzenetet ad át, didaktikussága miatt a célcsoport számára is jól megfejthető: légy elfogadó, mert soha nem tudhatod, mit miért tesz az illető, és mekkora fájdalmat tudsz okozni, ha bántalmazó magatartást folytatsz. És pont az üzenete miatt ennyire értékes a könyv. Kár, hogy az illusztrációk olyan rondák. Legalábbis, szerintem.

Hogy tetszik a borító? A rajz miatt béna, a narancs háttérért sem vagyok oda, de alapvetően figyelemfelkeltőnek tartom az összhatást.

Kinek ajánlom elolvasásra? Általános iskolásoknak és persze szülőknek mindenféleképpen. Sokat adhat ez a könyv a felnőtteknek is.