Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: David Walliams – Köténycsel

Már évek óta nem olvastam ennyire gyerekeknek szóló regényt. Különös élmény volt felnőtt fejjel, végig éreztem, hogy ebből már nagyon durván kinőttem, de tizenkét évesen faltam volna a sorokat, és tuti legalább háromszor újraolvastam volna már. Szóval, a célcsoportnak mindenképpen ajánlott olvasmány, és mi, felnőttek is találhatunk ám benne értéket, olyan dolgokat, amiket nem árt tudatosítani magunkban.

david-walliams-kotenycsel-01

A történet főhőse, Dennis szeret focizni, de megmagyarázhatatlanul vonzódik a női ruhákhoz. A kis barátnője, Lisa egy nap beöltözteti őt lánynak, Dennis pedig sosem érezte még magát annyira boldognak, mint akkor. Ám mint az várható, mindez kalamajkához vezet, nem is kicsihez. Dennisnek meg kell tanulnia kiállni önmagáért, a családjának és a környezetének pedig ideje gyakorolni az elfogadást, hogy a világ egy szebb hely lehessen.

Elsősorban azért érdekelt a regény, mert kíváncsi voltam miként kezeli a szerző az LMBT témát. Érdekes volt ebből a szempontból Dennis karaktere. Felnőttként akaratlanul is próbáltam beskatulyázni: most akkor meleg? Hiszen tetszik neki Lisa! Tehát akkor transzexuális? A szövegből úgy éreztem, hogy nem. Egyszerűen csak érdekli a divat, a Vogue magazin, a gyönyörű ruhák és szívesen fel is veszi őket. Még annyira fiatal, bőven nem találta meg önmagát, a sötétben tapogatózik. És pont ez a „szép” benne: mert ez a regény nem a beskatulyázásról szólt. Dennis szívesen hord női ruhát, de emellett focizni is imád. Nem lehet ráhúzni egy stigmát, egyszerűen csak el kell fogadni, hogy Dennis ilyen. És az a pláne, ahogy a környezete reagál.

david-walliams-kotenycsel-02

Rájöttem, hogy regény az elfogadásról szól. És ebben a témában nagyszerűt alkotott David Walliams, még ha a végét enyhén túlzónak is éreztem. A szereplői komplexek, jó volt látni, hogy a legmenőbb lány a kedvessége miatt menő, szerettem Dennis és a családja közti kapcsolatot, és annak alakulását, mondhatni a javulását. Érdekesen volt felépítve a regény, és még ha néhol didaktikusan is, de átjött a tanulság. Hiszem, hogy a gyerekek is dekódolják majd, hogy aztán megtanulják az elfogadás fontosságát, és ne csak azt hallják, „fogadj el mindenkit!„, hanem meg is értsék, hogy ez miért olyan fontos. Éppen ezért adnám oda nagyon szívesen ezt a könyvet az általános iskolásoknak.

Pár dolog viszont bökte a csőröm. Persze, ez elsősorban ízlés kérdése, de Quentin Blake illusztráció borzasztóak. Annyira amatőrek, mintha egy felső csoportos óvodás próbált volna valamit ügyködni, amit aztán az óvónéni kicsit feljavított. Szabálytalan figurák, béna színezés, ijesztően ronda karakterek. Lehet, hogy a célcsoportnak pont ez fekszik, de részemről szörnyülködtem minden egyes rajzon. Néhol David Walliams írása is bántó volt, mint amikor azzal poénkodott, hogy Dennis szeret focizni, és gólt rúgni, de nem ért hozzá, nem tudja mi az, hogy csatár, így utánaolvas, és á, kiguglizta és folytatja a történetet. És ez így szó szerint le volt írva. Számomra ez igénytelenség, még ha a szerző viccesnek is tartotta.

david-walliams-kotenycsel-03

Értékelés: 8/10

Kiváló történetvezetés, szerethető karakterek, vicces szituációk és filmszerű jelenetek kísérik végig a kötetet. Fontos üzenetet ad át, didaktikussága miatt a célcsoport számára is jól megfejthető: légy elfogadó, mert soha nem tudhatod, mit miért tesz az illető, és mekkora fájdalmat tudsz okozni, ha bántalmazó magatartást folytatsz. És pont az üzenete miatt ennyire értékes a könyv. Kár, hogy az illusztrációk olyan rondák. Legalábbis, szerintem.

Hogy tetszik a borító? A rajz miatt béna, a narancs háttérért sem vagyok oda, de alapvetően figyelemfelkeltőnek tartom az összhatást.

Kinek ajánlom elolvasásra? Általános iskolásoknak és persze szülőknek mindenféleképpen. Sokat adhat ez a könyv a felnőtteknek is.

BLOGTURNÉ – DAVID WALLIAMS – KÖTÉNYCSEL

  • A Kolibri Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelenik David Walliams Köténycsel című regénye. Ennek apropóján, meghívunk kedves Olvasó, hogy tarts velünk, és fedezzük fel együtt a Dennis nevű átlagos fiú nem átlagos kalandját, amely megváltoztatja az életét és kirángatja őt a szürke hétköznapokból. A út vicces lesz, telve bonyodalmakkal, átveréssel, ruhákkal és focival.

    Az út első napjára 2015. október 9-én kerül sor, majd ezt követően minden másnap, más és más blogger segítségével ismerhetetitek meg a Dennis körüli fennforgást. Eközben persze érdekességgekkel is találkozhattok, illetve részt vehettek a nyereményjátékon is, melynek díja – a kiadó jóvoltából – három példány a Köténycsel című könyvből.

    kotenycsel-btk

  • Dennis átlagos életében nem átlagos módon nagy szerepe lesz a divatnak. A Vouge magazint lapozgatva híres tervezők alkotásaival ismerkedhet meg, akikről már talán ti is hallottatok. A feladatotok az lesz, hogy a blogokon lévő képek és leírások alapján kitaláljátok, hogy melyik híres divattervezőre gondoltunk, majd a teljes nevét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe. Kalandra fel!

    Ha kitaláltátok mind a négy híres divattervező nevét, esélyetek nyílik megnyerni a Kolibri Kiadó által felajánlott Köténycsel című regény három példányának egyikét!

    Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll rendelkezésére válaszolni a megküldött értesítő levelünkre, ellenkező esetben újat sorsolunk.

    kotenycsel-btk1

    Egy milánói székhelyű olasz divatház egyik alapítója. A divatházat Domenico Dolce-val 1985-ben alapította a Milánó melletti Legnanóban. Domenico-val egy párt is alkottak a magánéletben. A cég saját parfüm- és szemüvegmárkával is rendelkezik, továbbá a ruhák mellett ékszerek és luxus karórák forgalmazásával is foglalkozik.

    a Rafflecopter giveaway
    //widget-prime.rafflecopter.com/launch.js


Discover more from Sorok Között Könyves Blog

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading