Könyvkritika: Jandy Nelson – Neked adom a napot

Őszinte, megható, a végletekig megrázó, és sokszor megmosolyogtató volt ez a regény. Nagyon szerettem, boldogan és izgatottan olvastam, de nem tagadom, sajnos nem voltam teljesen elégedett. Mindezek ellenére tényleg úgy érzem, hogy Jandy Nelson nekem adta a napot. Megosztott egy olyan csodás történetet, olyan szerethető és egyszerre utálható, a lehető legjobb értelemben vett hétköznapi, de mégis különleges szereplőket, hogy már csak emiatt is öröm volt olvasnom.

A történet főszerepében egy ikerpár látható. A csavar, hogy egyikük 13 évesen narrál, míg a másikok 16 éves korában, tehát három év eltéréssel láthatjuk a testvérek életét, és szembesülhetünk azzal, hogy a múltban meghozott döntések és események miként befolyásolják a jelen szálait. Noah imád festeni, minden álma, hogy bejusson a képzőművészeti iskolába, de talán még jobban szeretné, ha a legjobb barátja, Brian viszonozná az érzelmeit. Jude tizenhat éves korára teljesen kifordul magából, édesanyja halála után kikopik belőle a fény. Képzelt szellemekkel beszélget, de egy srác érkezése és a lehetőség, hogy egy kőszobor elkészítésével megváltást nyerjen újra előhozza a régi fényt.

Nem tagadom, a kedvencem Noah volt. Imádtam minden egyes jelenetét. Noah bőven érettebb a koránál, és ez nagyon tetszett a karakterében. A művészethez való hozzáállását nagyon szerettem, de mindennél jobb volt a kusza kapcsolata Briannel. Ahogy kialakult köztük a barátság, majd érezhetően átalakult mindez ártatlan, sodró lendületű szerelemmé, hát öröm volt végigélni. Annyira megérdemelték volna mindketten a boldogságot, ezerrel drukkoltam nekik, hogy igen, legyen valami, és a buktatók ellenére hadd legyenek boldogok.

Jude részeit kicsit talán nehezebben olvastam. A szellemes szál sok volt, bár néhol kellemes színezetet adott az amúgy komor hangulatnak a nagyi bohókás mivolta. Az önmarcangolás, a kusza kapcsolatok a családjával, a múlt kibogozása és persze a bűnbocsánat elnyerése remekül lett ábrázolva. Szerettem, ahogy beszélget Guillermóval, aki simán a kedvenc felnőtt karakterem lett, és a lány kapcsolata is megért egy misét Oscarral. Zabálnivalóak voltak együtt. Ahogy megismerték egymást, a jó és a rossz oldalukat egyaránt, a szerelem lassú kibontakozása frenetikussá tette az egészet. A végén pedig a nagy jelenet, amikor Jude azzá a lánnyá vált, akivé válnia kellett, még inkább feltette az i-re a pontot.

Sajnos a sok jó mellett némi üröm is vegyült az örömbe. Zavart a regény felbontása. Kábé hetven oldalanként váltogatták a nézőpontokat, és sokszor azon kaptam magam, hogy legszívesebben előrelapoztam volna, hadd jussak végre Noah-hoz. Így egyben nagyon sok volt egy nézőpont, sokkal rugalmasabb lett volna a regény, ha többször megtörténik a nézőpontváltás. Ha pedig mindez a WTF pillanatokban (amiből elég sok volt), simán nem tudtam volna letenni a regényt. Illetve, kíváncsi lettem volna arra is, hogy milyen a tizenhat éves Noah. Hogy érez, hogyan gondolkodik, mi jár a szerethető fejében. Sajnos erre nem került sor.

Van még egy pont, amit nagyon sajnálok. Ez a bekezdés spoileres lesz, szóval ha még nem olvastad a könyvet, görgess kicsit lejjebb. A regény végében nagyot csalódtam. Konkrétan úgy éreztem, hogy Judy Nelson nekem adta a napot, hogy aztán szénné égessen vele. Miután megmutatta, hogy jött végül össze Oscar és Jude, igenis elvártam volna, hogy Noah is tizenhat legyen, hogy láthassam, hogy találkozik a tisztáson Briannel, mit mondanak egymásnak, miként békülnek ki. Mindezt elvette tőlem, ehelyett Jude narrálásában csak annyit kaptam, hogy kijönnek kézen fogva az erdőből és boldogság van. Pofoncsapásként ért. Úgy érzem megérdemeltem volna, hogy a happy endet ne csak Jude-dal éljem át, hanem Noahval is. Mert így igazságos. Emiatt mélyen csalódtam. A spoileres bekezdés véget ért.

Amiről még mindenképpen beszélni kell, az Noah és Jude kusza kapcsolata. Nagyon érdekesen ábrázolta az írónő, hogy mennyire szerették egymást, hogy mélyen, legbelül, a másik jelentett számukra mindent. Mégis, az állandó féltékenykedés, az, hogy nem beszélték meg a problémákat hanem a szőnyeg alá seperték, nagyon durva kicseszésekhez vezetett. Szó szerint évekre megnyomorították a másik életét. Szerettem nagyon átélni ezt a kusza testvéri kapcsolatot, és az, ahogyan egyik pillanatról a másikra utálhatóvá tette a szereplőit, hogy aztán azonnal megértsem a tettét és együtt érezzek vele, nos, maga volt a csoda.

Értékelés: 8/10

A könyv elején az írónő nekem adta a napot, hogy aztán a végén elvegye tőlem és pofon vágjon vele. Sajnálom, emiatt nem tudom maximális pontszámmal jutalmazni ezt az amúgy különleges, egyedi és minden hibá(cská)ja ellenére szerethető művet. Jude és Noah története immáron bennem él tovább.

Hogy tetszik a borító? Imádom! Egyszerű, elegáns, nincs túlcsicsázva, mégis, azonnal felkelti az ember érdeklődését. Ráadásul szeretem, hogy nem csak a napra, hanem a regény egyik központi elemére, a festésre is utal.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! Légy felnőtt vagy fiatal, lány vagy pasi, csapj le a kötetre, és engedd, hogy a történet megbabonázzon.