Könyvkritika: Artair McKnight – Becky Apple és az újjászületők

Könyvkritika: Artair McKnight – Becky Apple és az újjászületők

2
Oszd meg!

becky-appleNagy örömmel vettem a kezembe Artie McKnight debütáló regényét, ugyanis régebb óta „ismerem” a szerzőt (már ha a bizonyos csoportokban lévő közös fórumozást annak lehet tekinteni). Akárhogy is, kíváncsi voltam erre a sokat emlegetett Becky-re, plusz arra is, hogy az Aranymosáson bemutatkozó Kristályszép után mit alkotott a szerző. Kicsit zavarban is vagyok most, mert egyszerűbb olyan könyvről kritikát írni, amikor a szerző ismeretlen. Mindenesetre elfüggetlenítem magam, és csak a történetre koncentrálok, ami ugyan nem volt rossz, de nem is volt olyan hű, de jó. Olyan közepesnek ítélem a regényt, amiből akár a későbbiek folyamán, a szerző fejlődésével párhuzamban még „lehet valami”, mármint, a folytatásban, de most ez így egyelőre nekem kevés volt.

A történet Nagy Britanniában játszódik, a főhős a különleges Becky Apple, aki szeret hegedülni, énekelni és tizenöt évesen egyedül lakik, mert kapott a szüleitől egy saját házat. Ez volt az a pont, amikor szívem szerint leraktam volna a kezemből a regényt, mert itt vagyok huszonhat évesen, és én is várom, hogy kapjak valakitől egy házad, és itt ülhetek napestig, de ha nem dolgozom meg érte, akkor bizony nem lesz. Miután túltettem magam ezen a sokkon, hogy egy tizenéves lány saját házat kap, kicsit keserűbb szájízzel, de olvastam tovább. Felbukkant egy srác, egy bizonyos Chris, aki jóképű, szemüveges, nagyon kedves és egyből egymásba szeretnek. Becky előtt feltárul egy varázsvilág is, méghozzá Örökerdő, és megtudja, ő az egyik varázsszívű druida, akinek védelmeznie kell a helyet, és meg kell óvnia a sötét tündérek ármánykodásaitól. A társa természetesen Chris, mert ő is varázsszívű, és varázsolnak, tanulnak, harcolnak, méghozzá együtt, hogy megmentsék a világot.

Azt mindenképpen el kell ismernem, hogy a háttérvilág felépítése bámulatos. Olyan művészi pontossággal lett megteremtve Örökerdő mitológiája, ami előtt egyszerűen meg kell emelnem a kalapom. Tetszett ez az egész újjászületősdi, ahogy minden eldönthette, háromszáz évig éljen-e az Örökerdőkben megtartva az emlékeit, vagy a lelke szülessen újjá egy újabb testben, emlékek nélkül, de a halálakor mindent ismét megkapva. Kicsit keszekusza ez így, de a könyvben mindez jól le volt vezetve. Elgondolkodtam azon, hogy én mit tennék. Megőrizném-e az emlékeim és vállalnám a kockázatokat, vagy újjászületnék Örökerdőn túl, a való világban? Szerintem az utóbbi mellett döntenék. Pontosan azért, mert az emlékek megtartásának bizony ára van. A jó tündérek varázslata nyomán sokszor ember testtel, de állati fejjel születnek újjá a lelkek. Ez pedig különböző problémákhoz vezet, amiknek nagyon tetszett a leírása. A sötét tündérek bevezetését is ötletesnek tartottam, ahogyan a céljaikat is. Szögről-végről, de egyet tudtam érteni azzal, amiben ők is hittek. Mert a sötét tündéreknek nem tetszett, hogy azok a lelkek, akik a földi életük során rosszat követnek el, ne bűnhődjenek meg érte a haláluk után úgy igazán. Szóval, a háttérvilág nekem tetszett, még akkor is, ha az elején röhejesnek tűnt számomra a farkas, vagy az őzfejű ember.

A problémák a cselekmény, és a romantikus szál kezdetével érkeztek meg. Kezdjük ott, hogy három oldal alatt egymásba szerettek, az ilyet pedig soha nem csíptem igazán. Jobban örültem volna, ha rendesen felépíti mindezt a szerző. A cselekmény azonban jobban zavart. Ha én hangokat hallok, amik azt mondják, menjek be a sötét pincébe, hát biztos nem fogom kíváncsiságból megtenni. Ez meg csak a jéghegy csúcsa, olyan nagyon hamar elfogadta ezt az egész druida dolgot (tegyük hozzá, Chris is), ami eléggé WTF volt a szememben. Ez már más regényekben is feltűnt, és sosem értettem, miért nem értetlenkednek tovább a karakterek. Nem hiszem el, hogy ilyen hamar el lehet fogadni az egész életünket megváltoztató eseményeket. Még akkor sem, ha az ember tini. Sőt, leginkább akkor nem. A cselekménnyel később is volt problémám. Soknak éreztem az üresjáratot, amikor valaminél egyértelműen kitűnt, csak az időt húzzuk, és nem haladunk előre. A végén is, a sötét boszorkány leleplezése, seperc alatt megtörtént, és ezt sem díjaztam. Ha ötven-hatvan oldallal rövidebb lett volna a regény, akkor minőségre is jobban tetszett volna nekem.

A háttérvilág azonban mindenért kárpótolt, és azért Beckyt is meg tudtam kedvelni. Átéreztem, hogy mennyire szenved a szülei elutasításától, és az a bizonyos ház nem azt jelképezi, hogy ő szerencsés, hanem sokkal inkább az ellenkezőjét. Chris is érdekes lett a végére, szerettem benne, ahogy az agresszív, és a kedves énje vetekszik. A mellékszereplők is érdekesek voltak, a Colleen & Devon szál kifejezetten üdítő volt. Sok popkultúrális utalást is elrejtett a szerző a műben, a The Decemberist zenekarról még nem hallottam, de egész jó zenét játszanak, ezt az ismeretem is a könyvnek köszönhetem. A háttérvilág pedig tényleg ütött, a lények megalkotása is nagyon tetszetős volt. Persze, sejtem én, hogy jócskán felhasználta a már meglévő mitológiai alapokat, de akkor is, ügyes munka.

Értékelés: 6/10
A közepestől egy fokkal jobb, de messze van még a tökéletességtől. Kíváncsiságból el fogom olvasni a második kötetet is, mert hiszek abban, hogy a szerzők fejlődhetnek, és idővel egyre jobbak lehetnek. Az első rész lezárása pedig érdekes cliffhangereket és kérdéseket hagyott maga után, így kétség sem fér ahhoz, hogy bőven még kakaó a történetben. Zárójeles megjegyzésként egy nagyon erős kezű, és a lehető legszigorúbb szerkesztőt kívánok a második kötetnek.

Kinek ajánlom a könyvet elolvasásra? Azoknak, akik szeretik a Young Adult köteteket, ez is bejöhet. Uniszex könyvnek ítélem, fiúknak és lányoknak is egyaránt ajánlom.

198 <- Az összes oldalletöltés 1 <- A mai adatok

2 Hozzászólások

  1. A The Decemberists tényleg nagyon jóóó! Én Patrick Nessnek köszönhetően ismertem meg a zenéjüket; ő írta A daruasszony c. könyvét az egyik számukra. 🙂
    És igen, ez a hsz rendkívül sokban kapcsolódott a kritikához. xD Szóval ezt kiküszöbölendő mondom: a háttérvilág ennyi alapján tényleg baromi érdekesnek tűnik, úgyhogy már csak ezért is érdekel ez a regény. Meg aranymosás böngészgetésből is rémlik a szerző, úgyhogy olvasnivalók listájára felvéve! (A borító is gyönyörűszép amúgy.)